Bár már jó féléve rebesgették, de csak mostanra vált publikussá, hivatalossá: költözünk! Mármint a Civil Rádió. Az eddigi kissé szűkre szabott, I. kerület Corvin téri stúdióból egy nagyobbmár jóval korszerűbb, tágasabb helyre, a "Fonó" Budai Zeneházba. Az eddigi egy helység helyett - a jelenlegi hírek szerint - kéthelységes stúdiónk lesz. Az első hírek - melyek már a költözködés konkrét időpontjáról, a március 19-i vasárnapról és az azt követő hét első két napjáról szólnak - tegnap kora este érkeztek, néhány perccel éjfél előtt pedig az első kép az új stúdióban folyó építési munkálatokról, az "alapozásról". Mivel Rádiónk minden héten szerda reggel fél héttől vasárnap reggel fél hétig ad műsort, egyéb időben a Fix rádió hallható az FM98-as frekvencián, három nap lesz a stúdió teljes felszerelésének átköltöztetésére - így mindenki, aki él, és mozog, gőzerővel dolgozik majd a minél gyorsabb és zökkenőmentesebb átállás érdekében.
(Én a magam részéről már kíváncsian várom a folytatást - de gondolom, ezzel sokan vagyunk így...)
Most még így néz ki az állítólagos stúdió - amelynek "látképe" talán még minden másra emlékeztet - de ahogy Magyar Ádám, Rádiónk Műszaki Igazgatója is írta a hozzá tartozó levélben: imádkozzunk, hogy addigra - mármint a költözés várható idejére - ne maradjon így!