E hét szerdai, 2008. október 29-i, szerda esti "Fillagória" című műsorunkban vendégem Huszár Géza, a Menedék Alapítvány alapítója, vezetője volt.
A Menedék Alapítványt keresztény emberek hozták létre 1984-ben; Huszár Géza az alapítók egyike. Az öntevékeny csoportból lett alapítvány Budafokon, Bodrogon és Kiskunmajsán működtet anyaotthont, hajléktalanok valamint családok átmeneti otthonát és nevelőszülői hálózatot. Az a céljuk, hogy rendbe hozzák a hozzájuk fordulók életét, mégpedig úgy, hogy lehetőséget adnak ezeknek az embereknek arra, hogy ők hozzák azt rendbe saját maguknak. Ehhez meleg ételt, meleg ruhát, lelki támaszt vagy épp szállást tudnak kínálni. Huszár úr 1986 táján végleg úgy döntött, hogy otthagyja munkahelyét, és csak a rászorulókkal foglalkozik. A díj átvételekor a budafoki Mamásotthon vezetője, ugyanakkor szívügye a Kiskunmajsán részben az ő munkája nyomán létrehozott családok átmeneti otthona és hajléktalanszálló. Az erősáramú gépszerelő-fizikatanárból főállású, hivatásos Segítővé vált Huszár Géza idén szeptember 8-án elnyerte a "Pannon Példakép" Alapítvány 2008. harmadik negyedévi Példakép Díját, melyhez ezúton szeretettel és tisztelettel gratulálunk.
Rádiónk Szerkesztősége döntése értelmében ezen túl e műsornak ismétlése is lesz, minden páratlan héten szerdán, 14:00 órai kezdettel - így e műsor ismétlése november 5-én délután hallható.