Mai "Handycap" adásunkban tehát a Volt Fesztivál Karácsonyra kiadott "Ajándék" című CD-jéről szóltunk Hallgatóinknak, két telefonos interjú keretében. Elsőként Löwenbein Norberttel, e jótékonysági akció egyik szervezőjével beszélgettem. Norbert elmondta, hogy mivel személyes kötődése van a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonához, mégpedig, hogy egy kedves barátja lánya jár ebbe az Intézményben, amely óvoda és általános iskola is egyben - gondolták úgy Fülöp Zoltán barátjával, hogy valamiképpen jó lenne segíteni nekik. Ekkor született meg e CD összeállításának gondolata, szerencsére felkeresésükre, felkérésükre az album valamennyi közreműködője igent mondott. Az albumon - a közhelyes karácsonyi dalokkal ellentétben, melyeket - Norbert megfogalmazása szerint - a különböző médiumokban, bevásárlóközpontokban hallani lehet - színvonalas, igényes, s bármikor - nem kizárólag Karácsonykor - hallgatható dalok hallhatók, melyek főképp feldolgozások, minden közreműködő újrajátszotta ezeket a slágereket. Norbert előzetes javaslatára a vele történt telefonbeszélgetést követően a Piramis együttes régi klasszikus slágerét, az "Ajándék" címűt játszottuk le. Azért a beszélgetés végén - nagy örömünkre - Norbert elmondta, hogy épp a mai napon e CD eddigi bevételéből sikerült egy számítógépet átadni a Gyermekotthonnak. E jeles eseményről természetesen igyekszünk majd beszámolni egy későbbi adásunkban.
Majd ezután ehhez kapcsolódóan Roy-jal beszélgettem, aki Zenekarával újrajátszotta e dalt. Roy elmondta: egy felkérésnek tettek eleget, igazából ők személy szerint nem kötődnek egyetlen, sérült embereket nevelő, segítő intézményhez sem, de nagy örmmel tettek, s tesznek eleget évente több felkérésnek, amikor jótékonysági koncertre hívják őket. Mindemellett e CD-vel kapcsolatos eseményeket folyamatosan követik, s örömmel tapasztalják, hogy a bevétel valóban jó helyre kerül, oda, ahol a leginkább szükség van rá, s olyan embereket támogatnak, akik valóban rászorultak egy-egy segédeszközre.
Adásunk végén pedig Kovács Ákos, az egykori Bonanza Banzai énekesének egyik sláger-szerzeményét, "A Megváltó" című dalt Andante-koncertverzióját játszottuk le, melyet Ákos ajándékozott erre az albumra. Neki is, és minden Közreműködőnek köszönet e kezdeményezésért, támogatásukért!