HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

KIVETKŐZÖTT MAGÁBÓL A CRYSTAL

2006.12.22. 08:08 RUZSA_VIKTOR

Nem szégyenlősködött a Crystal zenekar a legutóbbi bulin, hiszen a két énekes, Kasza Tibi és Kasza Gábor alsónadrágban, egy medencében fürödve énekelte végig a koncertet. ringier/wellness_billboard

- Egyáltalán nem indult ilyen féktelennek a buli - magyarázkodott Kasza Tibi. - Azt tudtuk, hogy egy céges rendezvényre megyünk Visegrádra a termálfürdőbe. Az első számnál még nem volt semmi gond, a színpadon álltunk, tettük a dolgunkat, majd különösebb összebeszélés nelkül beugrottunk a medencébe, aztán mindenki utánunk. Egy pillanat alatt gatyára vetkőztünk, és hatalmas buli keveredett belőle - tette hozzá az énekes.

- Nem érdekelt minket az sem, hogy másnap tudjuk-e használni a mikrofonokat - folytatta az énekes.

- Annak azért örülök, hogy Kati megúszta az egészet, ő állt a parton és énekelt, de akadtak néhányan, akik megpróbálták bedobni a vízbe.

Az ünneplésnek persze megvolt az oka, a zenekar ugyanis előtte vehette át az aranylemezt az öt hét héttel ezelőtt megjelent Világok Hangjai című lemezért.

(Forrás: http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=49769 

2006. december 20.

Az eredeti cikkben a kép a szövegtörzsben, kicsit más pozícióban van - itt a sablon szerkezete miatt kellett átrendezni.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr136083504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása