>Most vasárnap ismét szűk családi körben...
Nevezetesen Apai Nagymamámnál voltam, ahol Kata hugommal is találkoztam. Január végén volt születésnapom alkalmából közös ajándékként egy üveg Whiskey-vel leptek meg ? hát ami azt illeti, tényleg meglepődtem, mert erre nem számítottam. Mikor mondták, hogy ezt biztos szeretni fogom, zavarba jötten csak annyit mondtam, hogy még nem tudom, hogy szeretem-e, mert még soha nem kóstoltam. Viszont olyan szép díszdobozban kaptam, hogy eszembe sem jutott felbontani, gondoltam, inkább elteszem jobb napokra, egyelőre egyik nyitott polcos szekrényem díszíti. Majd egy jó kis vasárnapi ebéd gyanánt húslevest ettünk grízgombóccal, majd csirkepörkölt következett, és persze egy kis csemegeként csokoládétorta. Jól esett egy kis lazítás így az egész heti hajtás után ? na nem, mintha nem szeretném a munkám, hiszen nagyon is szeretem, szeretek dolgozni, de most jól esett egy kis kötetlen beszélgetés. Nem sokkal este hat után viszont indultam haza, és nekiláttam elkészíteni a tegnap este felvett hanganyagból összeállítandó műsort. Szinte már teljesen el is készültem vele.
Kedves Kata és Mami, nagyon szépen köszönöm Nektek az ajándékot, és az együtt töltött időt!