Megkezdődött az aratás ezekkel a szavakkal köszöntöttem anyai Nagypapám, aki Péter, s június 29-én pénteken ünnepelte névnapját, így ma náluk vendégeskedtünk, s egy üveg vörösborral kedveskedtünk neki, s kívántunk neki sok boldogságot Péter-nap alkalmából.
Este 19:00 órától pedig a Hősök terén, a Budapesti Búcsú keretében a Budapesti Fesztiválzenekar adott egy közel másfél órás hangversenyt Keringő címmel, Fischer Iván vezényletével. A világirodalom legszebb keringői csendültek fel, mint pl. Morris Raveltől a La Varse, vagy Johann Strausstól a Kék Duna keringő. Külön öröm volt számomra, hogy az egyébként is közönségszeretetéről híres Fischer Iván, aki közismerten jó kontaktust alakít ki közönségével, táncba hívta a bátor vállalkozókat, s a koncert második felében a keringőre történő felhívására sokan táncra is perdültek nem kis sikerrel. A műsort élőben közvetítette a Duna TV. Mivel anyai nagyszüleimtől e hangverseny kedvéért mivel már a szerdai programajánló óta annak kapcsán terveztem, hogy jó lenne elmenni meghallgatni - korán eljöttünk, s jómagam az esti hangversenyt már baráti társaságommal töltöttem, még a hangverseny kezdete előtt, mikoris a helyi műsorközlő a TV-közvetítést bejelentette, fel is hívtam telefonon Édesanyámékat is és Nagyszüleimet is, hogy ha érdekli őket, ők is kapcsolódjanak be a műsorba mivel ők nem tudtak személyesen eljönni. Közel félmillió ember, remek idő, kiváló profi hangzás, mely után egy kellemes zenei élménnyel térhettem haza.