Ez a hét is bővelkedett sok-sok munkában. Néhány levélváltást, egyeztetést követően Handycap című műsorunk felelős szerkesztője, Horváth László Tibor most szombat délutáni válaszlevelében megírta, hogy a Budapesti Gyengénlátók Általános Iskolájában tartott segédeszköz-bemutatóról készült riportom jövő keddi, március 18-i Handycap című műsorunkba szerkesztette be, amely 13:05 perces kezdettel hallható egyébként március 19-i Fillagória adásunkban, 19:30-kor részletesebb beszámolót hallhatnak Hallgatóink.
Március 15-én szombaton itthon voltam, dolgoztam is kicsit további műsoraim anyagán, illetve az interneten figyeltem az ünnepi eseményeket egyébként gyönyörű, szép tavaszi idő volt.
Nem így ma, amikor is esett kicsit az eső, igaz, csak estefelé kezdett cseperegni, de egész nap borult idő volt. Persze ez csak az utcaképet befolyásolta, a szívünkben lévő jó hangulatot egy cseppet sem. Délelőtt apai Nagymamámhoz mentem Angyalföldre egy jó kis vasárnapi ebédre, húslevesre és rizsre rántott pulykamellel, tetejébe egy pohár vörösborral köszöntöttük egymást, köszöntöttem Nagymamám, akivel utoljára egy hónapja találkoztam, a február 17-i Családi Találkozón, így most a nemrég volt Nőnap is ürügyül szolgált a köszöntésre, meg egyébként is Délután pedig Ricsosz barátoméknál töltöttem el egy pár kellemes órát, Ricsosz mutatott pár új dalt, elképzelést, mondta, hogy most úgy áll a dolog, hogy április elején tudunk kezdeni, addigis kölcsönadta egyik szintetizátorát kipróbálásra, melyet tervei szerint majd használni fogok Zenekarunkban.