Ma egy igazán kalandos, izgalmas koncertélménynek lehettünk részesei Kata Hugommal és Barátaimmal, Bertával, Csillával, Nikivel, Jucussal és még jónéhány Zanzibar Fantársammal, Jóbarátommal, kik ellátogattunk ma este a Zöld Pardonba.
De hogy ne használjak eposzi kellékeket, és ne vágjak mindjárt az események közepébe, kezdem a legelején. Micsoda véletlen? Ma délelőttös voltam telefonos munkahelyemen, így délután volt alkalmam végre találkozni a Barátaimmal. Mindemellett a Zanzibar énekese, Terecskei Rita e hónap 27-én ünnepli születésnapját, s miután a mai találkozón kívül személyesen addig már nem találkozunk, így gondoltam, ma meglepem őt egy kis aprósággal. Még délután kettőkor kicsit féltem, hogy nem marad-e el a ma esti koncert, mert elég borús, esős idő volt, egyik oldalt sütött a nap, másik oldalt sötét, s esett is az eső. Munka után egy közeli trafikban vettem egy kulcstartó kis uszkárt, amolyan tenyérbevalót, gondoltam, Rita ennek biztosan örülni fog, mivel köztudottan nagy kutyabarát. Majd dolgom végeztével úgy délután négy körül hazaértem, és nekifogtam néhány, a közeljövőben hallható Civil Rádiós műsorom szerkesztéséhez, vágásához. Közben Kata Hugommal megbeszéltük, miután még pár napja meghívtam e koncertre, s ő örömmel el is fogadta a meghívást, hogy este háromnegyed hétkor találkozzunk a Petőfi híd budai hídfőjénél, a 4-es és a 6-os villamos megállójában, a Zöld Pardonnal szemben. Nem egyedül érkezett, hanem ötödmagával, még négy kollégiumi lakótársával. Azért ide és ekkorra beszéltük meg a találkozót, mert korábban Bertával egyeztettünk SMS-ben, hogy ő is itt találkozik Nikivel meg Csillával, később Jucus is csatlakozott a kis csapathoz, hogy még jó időben odaérjünk az egyébként este fél kilencre meghírdetett koncertre, hogy jó helyünk legyen a színpad előtti első sorban. Így is történt, volt is helyünk, sőt, közben még mivel voltak dolgok, melyekről Bertával négyszemközt szerettünk volna beszélgetni egy, a színpaddal szemközti sörösbódéban Berta két pohár colát, én pedig két pohár csapolt sört is ittam a többiek nem voltak szomjasak, ők inkább nem kértek semmit, csak foglalták a helyet nekünk. Nem sokkal nyolc után értünk vissza a színpadhoz, a Zenekar ekkorra már beállt, és mindnyájunk örömére el is kezdték az eredetileg fél kilencre hírdetett koncertet, csaknem fél órával előtte. Régi- és új dalokat egyaránt hallhattunk: Rockabili, Táncolunk, Las Vegas, Jönnek újak, Nem vagyok tökéletes, Normális vagyok, Szerelemről szó sem volt, Az igazi nevem, Lehetek a , Nem szeretsz ám ekkor, ezalatt a nóta alatt először csak szemerkélni, majd később szakadni kezdett az eső, éppen úgy, ahogy kétéve augusztus 20-án, mintha egy előre megírt forgatókönyv szerint történt volna, nem sokkal este kilenc után. Istenem, még délután poénkodtam is a Zanzibar Vendégkönyvében, hogy amikor délután kettőkor kinéztem az irodaablakon, és láttam, hogy veri az ördög a feleségét, fogalmazódott meg bennem egy kis szösszenet: Megfűrdetjük a Rendőrcsajt, megtanítjuk háton úszni ! Hát így ne igazolódjon be azért a jóslatom, de senki jóslata sem! Szerencsére nem tört ki pánik az amúgy extázisban tomboló néző-hallgatóseregben, én pedig okulva a két évvel ezelőtti viharból, ösztönösen elindultam hátrafelé a már meglátogatott sörösbódé pereme alá, közben Kata Hugom utánam indult, és együtt álltunk be, várva a gyorsan elvonuló vihar végét, miközben igyekeztem őt és a körülöttünk állókat megnyugtatni, hogy ez éppen olyan, mint a két évvel ezelőtti, amilyen gyorsan lecsap, olyan gyorsan vége is lesz neki. Szerencsére így is történt, nem sokkal fél tíz előtt már csak a szél fújt, igaz ugyan, hogy a Zöld Pardon színpad előtti padozata percek alatt valóságos bányatóvá avanzsált, mindenfelé hírdetőtáblák, kordonszallagok, sörösdobozok úsztak. Emberéletben azonban szerencsére nem esett kár, mert miután ez nem egy ideiglenes helyszín, itt épületrészek, tetődarabok, cserepek, fák nem hullottak senki fejére sem. Távol a lakott területtől, házaktól, masszívan ácsolt fabódék és színpad várja az ide látogatókat. A vihar elmúltával, miután már senki sem volt a színpadon, mert miután a Zanzibar befejezte, idő közben a roadok gyorsan szétszerelték a zenekari technikát, gyorsan a színpad baloldalán lévő Művészbejáróhoz siettünk Hugommal, s egy ott álló biztonsági őrrel sikerült üzennünk Ritának, aki ki is jött, így volt alkalmam neki gratulálni születésnapja alkalmából, és átadni az ajándékot, noha hozzátettem, hogy hát azért nem egészen ilyen ajándékátadást képzeltem el. Nyílván Rita örült a kabalának, és jól esett neki, ezt, nem láttam, mert miután átadtam neki, gyorsan visszasietett, és valószínűleg már indultak is hazafelé. Bertáékkal idő közben elveszítettük egymást, Csillától nemrég tudtam meg MSN-en, hogy mindnyájan szerencsésen hazaértek, Berta a nagymamájához ment, aki a Moszkva térhez közel lakik, így ma éjjel nála alszik, mert amúgy messze lakik a Zöld Pardontól. Hugommal ezután elindultunk a Blaha Lujza tér irányába tartó villamossal, közben telefonon egyeztetett elveszített lakótársaival, hogy a Boráros térnél találkozzanak, ott várják meg egymást. Ő tehát leszállt a Boráros téren, én pedig a Blaha Lujza térnél így már nem sokkal negyed tizenegy után itthon voltam.
Mindenkinek köszönet, akinek e felejthetetlen koncertben része volt köszönjük, Zanzibar!
A Zanzibar Vendégkönyvében pedig az alábbi versikével jellemeztem a ma esti, viharos végű, amúgy remekbeszabott koncertet:
De a Zöld Pardon bezzeg hangos,
Munkálkodik Szent Péter Cimbalmos,
De mivel jégből kovácsolt cimbalma hangosabb vala,
Véget vetett a zenének,
S hazamentek a legények
Habár nem is háton úszva,
De hanyatt-homlok futva !
