Az elmúlt, hosszú hétvégén, amely a május 1-i Ünnep miatt három napos volt, megkezdődött az idei szabadtéri szezon. Úgy is mondhatnám, a buliszezon. Május 3-án, vasárnap este a Zöld Pardonban, a Petőfi híd budai hídfőjénél a Zanzibar rendezett egy, szokás szerint remek koncertet. Érdemes volt időben odamenni, mi már este fél hétkor találkoztunk Bertával a 5-es és 6-os villamos Petőfi híd budai hídfő-megállójánál, jónéhány Barátunk, Csilla, Viki, Niki, Timi és Viktor pedig már odalent voltak, a kerthelységben, az egyik hátsó asztalnál. Tímea-nap lévén egy névnapi jókívánság Timinek, majd egy korsó sör, egy-egy pohár üdítő vagy vörösbor, ki-ki kedvére valót fogyasztott (jómagam a korsó sör mellett döntöttem), majd irány a színpad elé, ahol este nyolc körül már javában gyülekeztünk. A koncert kezdete 20:30-ra volt hírdetve, időnként előfordul, mint például tavaly július 17-én az eső által berekesztett koncert esetében, hogy kicsivel előbb kezdik, most azonban pontosan betartották az előre meghírdetett kezdési időpontot. Szerencsére azonban esőfelhők helyett a lenyugvó Nap, majd később a növekvő Hold világította be az eget, így nem kellett megáznunk, és a koncertet sem kellett idő előtt berekeszteni, így megvolt a rendes, szokásos, másfél órás nagykoncert.
"Nem vagyok tökéletes", "Rockabili", "Ugyanaz vagyok", "Nem fáj", "Nem szeretsz", "Jönnek újak", "Las Vegas", "Szólj már", "Szerelemről szó sem volt", "Normális vagyok", "Vágyom rád", "Érintés" - és még ezelőtt az utolsó dal előtt Rita is megcsillogtatta gitártudását, egy rögtönzést hallhattunk tőle, az Illés együttes egykori nagy slágerét, "Az utcán" címűt adta elő, mondanom sem kell, nem kis sikerrel. Az sem szegte senki kedvét sem, hogy a második sorban két srác - ki tudja, miért - összeverekedett, amit Rita meg is jegyzett, vagyis megpróbálta őket jó szóval jobb belátásra bírni két szám között, ráadásul az egyiknek az orra is vérzett. Mivel én közvetlen mellettük álltam, magam elé, az első sorba engedvén nálam alacsonyabb Hölgy-barátaim, vagyis Csilláékat, így az arcom és a szemüvegem féltve, nehogy véletlen beléjük hajoljak, hátrébb léptem néhány sorral - de kit érdekelt, így is remekül éreztem magam, majd az utolsó dal elején hátrafelé kimentem a tömegből, majd azt megkerülvén jobbról visszamentem az első sorba, Bertáék mellé. Így a végén ismét együtt volt a csapat, s egy hosszú, vagy negyven percnyi várakozás következett a művészbejárónál - nem volt hiába - megérte megvárni Ritáékat, akik a koncert után még egy rövid interjút adtak valamelyik TV-stábnak, így érthető volt a hosszas várakozás oka. De megérte, hiszen ismét egy jót beszélgethettünk velük. Elsőként a zenekar dobosa, Kovács András Donát, Doni ment el, majd az egyik gitáros, Sidlovits Gábor, Sidi jött ki, később Rita, aki csak rövid ideig volt kint, majd a basszusgitáros, Teklács Miklós, Miki. Sidivel egy közös kép is készült Berta jóvoltából. Sidi egyébként holnap, azaz május 5-én ünnepli születésnapját, így mindnyájunktól egy-egy baráti kézfogás, Hölgyektől egy-egy puszi, Berta pedig meglepetésverssel is kedveskedett neki. Ezután elindultunk hazafelé, a 4-es villamossal mentünk a Blaha Lujza térig, majd ott miután a villamos onnan tovább kocsiszínbe ment, ezért ott mindnyájan leszálltunk, Csilláék szempillantás alatt eltűntek a metrólejáróban, még lehetőségünk sem volt elköszönni tőlük - ketten maradtunk Bertával. Megvártuk a következő villamost, Berta a nagymamájához ment, a Moszkva tér felé, én pedig a Wesselényi utcánál leszálltam, onnan gyalog jöttem hazáig.
Remek, már-már nyári este, forró hangulatban - köszönet érte a Zanzibarnak és a Zöld Pardonnak!
