40 éves az újpalotai lakótelep, budapest XV. Kerületének egy része, amely egykor peremkerület volt. Az egykori külváros 1969-ben kezdett beépülni – ekkor helyezték el ugyanis a mai panellakótelep alapkövét. Ennek tiszteletére került sor az elmúlt hétvégén az „Újpalotai Napok” című rendezvénysorozatra, melynek június 14-i, vasárnap délutáni programjaira mi is ellátogattunk Barátaimmal: Bertával, Csillával, Lillával, Vikivel és Viktorral.
Délután negyed háromkor találkoztunk Csillával és Vikivel a Ferenciek terénél a 3-as metró megállójánál, majd onnan a Bosnyák térre mentünk, ahol délután háromkor Bertával találkoztunk, majd onnan tovább Újpalota Főterére, ahol ekkor már javában zajlott az Újpalotai Szabadidő Központ által szervezett rendezvény.
A Főtéren találkoztunk Király Krisztivel és barátjával, Bercsényi Attilával is. A Főtérre ideiglenesen felállított nagyszínpadon épp egy retrokoncert zajlott, ismerős hang ütötte meg a fülem: régi Hungária- és R-Go dalok, és más, hasonló stílusú régi rock and roll-számok. Az énekes hangja ismerős hang volt. Alig hittem a fülemnek! Te jó ég, egy kedves, még óvodatársam volt ő, akivel egy ideig sokat találkoztunk, jóban voltunk, tartottuk a kapcsolatot, de aztán 1996. május 24-én, 22. születésnapján találkoztunk utoljára. Ez egy napfényes vasárnap délután volt, amikoris felmentem hozzájuk, ők is a lakótelepen laknak, ahol annak ideén mi is Édesanyámmal. Aztán elfújt minket a szél, őt arra, engem meg erre. Bizony! Somogyvári Tamás barátom volt, aki közismerten nagy Hungária- és R-Go-rajongó, ráadásul kuriózum, hogy remek hangutánzó, imitáló képességgel bír, így képes például Fenyő Miklós vagy Szikora Robi énekhangján is megszólalni. Nem paródia, amit csinál, mert a dalokat eredeti hangnemben és eredeti szövegükkel szólaltatja meg, s mivel nem lát, így hiányzik a színpadi mozgás, az öltözködése is egyszerű, átlagos, vagyis nincsenek külsőségek. De a hangzás, egy-egy énekes stílusának imitálása, utánzása már a kilencvenes években is sokak fülét megütötte, sokan felfigyeltek rá. Hogy hogyan is került ő oda? Nem tudom, nem is kérdeztem tőle, mert épp csak egy pár kedves mondatot beszélgettünk vele, közvetlen koncertje után, aztán mennie kellett tovább.
A beszélgetésünkről Berta készített képet - köszönet érte!
Őt a színpadon Éles István humorista, parodista követte, aki viszont közismert színészek és politikusok hangján szólal meg műsoraiban, saját szövegeivel, melyek napi aktualitásról szólnak.
Aztán délután 17 órakor Koós Jánossal tehettünk egy zenés időutazást egészen 1960-tól napjainkig. A képzeletbeli vonatozásban felesége, Dékány Sarolta is feltűnt. Műsoruk után lehetőség nyílt egy közös fotózásra a színpad mögötti sátor előtt.
A képet Király Kriszti készítette telefonjával.
Eközben a színpadon már egy helyi táncegyüttes hastáncbemutatóját láthatta, hallhatta a jelenlévő nagyközönség, majd egy rövid tombolahúzást követően az est fénypontjaként, záróakkordjaként a Zanzibar Zenekar érkezett, akik pontban este 20:00 órakor kezdték el közel kétórás nagykoncertjüket. Ma is hallhattunk tőlük sok újabb és régebbi dalt is: "Táncolunk", "Nem tudom, ki vagy", "Jönnek újak", "Las Vegas", "Normális vagyok", "Nem fáj", "Ugyanaz vagyok", "Nem vagyok tökéletes, "Szólj már", "Lehetek a...", "Vágyom rád", "Új napra ébredsz", "Érintés". Majd nagyjából háromneged tíz körül tüzijáték zárta az estét. Berta most is remek formában volt, időnként konferált, Rita pedig időnként reagált is rá a színpadról, természetesen nevén szólítva őt - így az újpalotai-, illetve az ide látogató közönség is megismerhetett egy igazi, őszinte rajongót, mint Magyarország összes elismert Bandájának egyik törzsrajongóját.
A tüzijáték alatt nem volt lehetőség a művészbejáróhoz menni, mivel az a színpad baloldalán, épp az Újpalotai Közösségi Ház felőli oldalra esett, s mivel a tüzijáték rakétáit annak a háznak a tetejéről lőtték fel, így a biztonságiak a tüzijáték idejére körülzárták az épület előtti területet - a tíz perces látványos show után azonban vagy félszázan siettünk a művészbejáróhoz, hogy válthassunk pár kedves szót Barátainkkal, Ritáékkal. Egy-egy puszi és baráti ölelés Ritával, baráti kézfogás a Fiúkkal, aztán elindultunk hazafelé.
Mivel annak idején én 1986 - 1996. között Újpalotán laktam Édesanyámmal, így ismerős lévén segítettem Barátaimnak az eligazodásban, először elkísértük Lillát a 196-os busz megállójába, hogy mihamarabb elérhe az Újpest-Központból induló 3-as metrót, mivel ő a Gyöngyösi útnál lakik, majd miután felszállt a 196-os buszra, Bertával, Csillával és Vikivel elindultunk a Keleti Pályaudvar irányába tartó 173-as buszhoz. Kriszta és Attila a Zanzibar koncerte alatt hazamentek. A 173-as buszról Csilla és Viki a Bosnyák térnél leszálltak, mi pedig tovább a belváros felé. Berta a Blaha Lujza térnél átszállt a villamosra, én pedig az Urániánál leszállva, rövid sétát követően, nagyjából éjfél előtt értem haza.
Semmiben sem volt hiány: kiváló színpadtechnika, és még az időre sem lehetett egy szavunk sem, délután árnyékban is harminc fok körüli csúcs vol - de a hangulat forróságáról a fellépő Művészek gondoskodtak leginkább - köszönet érte nekik és a szervezőknek...
