Mára virradó éjjel nem sok alvás volt, ami azt illeti - lázas készülődés néhány soron következő adásra. Majd délelőtt irány be a stúdióba, nemsokkal fél tizenkettő előtt Szörényi Tibi kollégám is megérkezett. Egy forró és üdítő feketekávé meg Cola társaságában átbeszéltünk néhány apróságot, majd nemsokkal dél előtt be a stúdióba, ahol hamarosan kezdetét vette szokásos péntek kora délutáni adásunk. A déli "Civil- és Városrészi Hírek" rovat és a mi adásunk között ezúttal a Crystal "Repülj tovább" című dalát játszottuk le annak apropóján, hogy e hét csütörtök óta látható a dal videoklipje, az immár négyrészes szerelmi történet befejezőrészeként - ezzel is adózva a Crystalnak e remek munkájáért, s hogy ez a dal az utolsó videoklipes, slágervárományos dal a Zenekar "Trilógia" című albumáról (ennyi kis személyes aktualitás talán megengedhető egy rádióadásban). Szerencsére minden a terveinknek megfelelően zajlott le, továbbá ma folytattuk kéthete útjára indított közlekedési rovatunkat. Majd műsor után, néhány perccel egy óra előtt el, irány a másik munkahelyemre, majd este kilenc felé fáradtan haza - úgyhogy ez a nap is mozgalmasan tellt. Most jól jön majd egy kis hosszú hétvégi lazítás, és egy kis buli május 1-én!