A most szerda-, vagyis tegnap délután és este nagyon kellemes kis délután és este volt.
Nem sokkal öt után kaptam egy emailt három példányban "Szia drágám" tárggyal, Barbitól, attól a lánytól, akivel még annak idején, április 8-án vettem fel a kapcsolatot, pontosabban, aki felkeresett engem MSN-en, és felvett partnerei közé. E levél lényege röviden annyi, hogy Barbi nagyon belém szeretett (bár fizikailag még nem találkoztunk), s hogy nem lehetne-e köztünk valami? Mire én természetesen azonnal reagáltam, hogy én semmilyen jónak, ismerkedésnek, igaz, őszinte barátságnak nem vagyok elrontója, sőt, magam is szeretek ismerkedni, barátkozni, aztán a többit majd az élet hozza magával. De egyelőre még nem is ismerjük egymást fizikailag, csak virtuálisan, először találkozzunk személyesen, pl. jövő héten szombaton, május 20-án a Camponában, ahol is Tibiék adnak majd koncertet, vagy utána május 28-án, a Kamaraerdei Ifjúsági Park strandján, ahol szintén fellép majd a Crystal - legalábbis eddigi információink szerint. Majd este, úgy fél kilenc tájban MSN-en találkoztunk, mire Barbi jelezte, hogy olvasta emailem, mire én visszakérdeztem, hogy "És? Oké a dolog?" - mire ő, hogy még nem tudja. Aztán ennyiben maradtunk, meg, hogy lehet, hogy el tud jönni a Camponához, de még nem biztos benne. Majd aztán mit tesz Isten, mit hoz ez a fura élet? Nem sokkal este 11 után újra megnyitottam emailfiókom, és egy újabb email érkezett tőle, legalábbis az ő nevével és postafiókjából, mely szerint - állítólag - valaki az ő nevében írta a délutáni levelet, de már megváltoztatta a jelszavát, így mostmár az ő szavait olvashatom. Mire én válaszul, hogy "ez aranyos", meg, hogy "most akkor tulajdonképpen kinek is, vagy melyikőtöknek is írom ezt a levélkét?" - meg, hogy "de szívből remélem, hogy már nem sokáig kell várni arra az időre, amikor megismerhetem az igazit". :))) De most tényleg! Ez annyira édes kis szituáció volt! Nem? :)))
A másik, már kevésbé fura, sőt, inkább "valódi" eset: múlt vasárnap, miután Norbi barátommal újból rátaláltunk egymásra, már az IWIW-en is, megkerestem egy másik, általam szintén nagyon kedvelt zenekar, a Zanzibar énekesnőjét, Terecskei Ritát, vagyis rákerestem a nevére, s mindjárt ki is adott a rendszer egyetlenegyet, aki Cegléden született, a bemutatkozó oldalán, adatlapján egy fekvő, barna kutyát ábrázoló képpel. Akkor este Bertával chateltem közben, meséltem neki az esetet, mire ő határozottan megerősítette, hogy igen, ő az, a Zanzibar énekesnője. Meg is jelöltem hát ismerősnek, küldtem is neki egy üzenetet, igaz, mivel az IWIW-en keresztül valami okból kifolyólag nem tudtam elküldeni, a Zenekar hivatalos honlapján lévő Vendégkönyvbe írtam neki, s egy tavaly őszi, a méltán közismert és közkedvelt zeneszerző-dalszövegíró, e rendezvény szervezője: Miklós Tibor nevével fémjelzett rendezvényre - melyen ők is felléptek - hivatkoztam, amely a József Attila Lakótelepen volt. Sajnos a dátumra már pontosan nem emlékszem, de a lényeg, hogy - ahogy tegnap este be is igazolódott - Rita emlékszik rám, és nemsokkal negyed tizenkettő után érkezett visszaigazolása az IWIW rendszeréből. Ez igazán nagyon kedves volt tőled, Kedves Rita! Köszi ezúton is érte! És őszintén remélem, tudunk majd találkozni június 2-án a Ceglédi Városi Sportcsarnokban rendezendő nagyszabású Zanzibar-koncerten.
Végezetül mostanra, de természetesen nem utolsó sorban: a 2006. június 1-én csütörtök este megrendezésre kerülő idei "Viva Comet" -díjátadó egyik jelöltje a Crystal! Ezúton kérek/kérünk mindenkit, valamennyien, Fantársak, hogy aki egy kicsit is szereti és tiszteli őket kitűnő munkásságukért, mindazért, amit elértek, akkor szavazzon/szavazzatok/szavazzunk rájuk a 06 81 300-166 -as telefonszámon! További információkért pedig látogassatok el a http://www.crystal.hu -ra, a Zenekar Hivatalos Weboldalára!
HAJRÁ!!!