FAGYOS AZ ÉJ, SÜVÍT A SZÉL, FUT A VÍZEN EGY SANTA MARIA...!!!
Akár ez is lehetne a címe a ma a Campona előtt zajlott fergetegparty-nak - én mindenesetre ezt adom neki itt, mert ez olyan tök jól hangzik, és talán még poénos is, úgy szerényen...)
Ma egy igazán fergetegparty-nak lehettünk szem- és fültanúi a Campona Bevásárlóközpont parkolójában - többek között az RTL Klub támogatásával - rendezett Rendőr- és Gyermeknapon, melyen több hazai kiválóság, zenekar kedveskedett produkciójával: a Bojtorján, a Zserbó, Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar, valamint az est záróakkordjaként, vagyis fénypontjaként a Crystal.
Jómagam délután kettő után néhány perccel értem a Camponába, egy kis ideig a színpad előtt sétáltam, s mivel akkor még nem találkoztam ismerősökkel, felmentem egy első emeleti gyorsbüfébe, ahol egy jó adag zöldséges csirkét ettem hasábburgonyával, egy korsó sörrel segítve emésztésem. Aztán úgy fél négy felé lenéztem, mikor épp a Zserbó Zenekar játszott a színpadon, közben Berta futott oda hozzám, mielőtt épp a színpadhoz értem volna.
Néhány perccel öt óra után következett a Crystal, ma is, mint mindíg, nagyon kitett magáért e remek csapat, és frenetikus volt a hangulat! Régi új slágerek, ismert rockdalok, pl. az Evanescence-től a "Bring Me To Life", a The Rasmustól az "In The Shadow", majd a "Sosem múlik el" című saját daluk egy egyvelegben, melyet anno még 2006. január 21-én a Fonogram díjátadó gálán hallhatott tőlük először a Tisztelt Nagyérdemű a Budapest Kongresszusi Központban. Aztán egy már régóta játszott egyveleg a múlt század egyik legsikeresebb rockbandája, az LGT négy dalából: "Szól a rádió", "Miénk ez a cirkusz", "Nem adom fel" és "Szólj rám, ha hangosan énekelek".
Régi és újabb saját-nóták, kéd kedves ifjú tehetséges, számunkra újdonsült Fantárs, egy lány, Andi és egy, a legfelső képen látható fiatalember, akik korukat meghazuttolva kenterbe verték a Keménymagot lelkesedésben, kitartásban, éneklésben.
Végezetül pedig egy, már ráadás nóta, a "Repülj tovább", mely alatt a képen látható két kedves hölgy, Berta és Andi - mint vállalkozó szelleműek - a színpadon énekeltek, táncoltak.
A ráadás dal alatt izzottak a különböző mobiltelefonokba épített kamerák, fényképezőgépek, mellettünk Z.Laci fényképezett...
Természetesen ma sem maradtak el tiborunk aranyköpései, rögtönzései - pl. a "Jég a tűzben" refrénjére, meg utána a "Santa Maria", mely dalnak első versszakát aztán el is rögtönözték - "száz százalékig minőségi megszólalásban" - ahogy Tibi fogalmazott utána... :)))
Aztán este, úgy hét után, mikor a koncert után pár kedves szót váltottunk Tibiékkel és T.Zsófival, egy kedves Fantársunkkal, akivel első alkalommal találkozhattam személyesen, egy kicsit lehűtöttük magunkat Bertával egy Spryte és Cola segítségével az egyik földszinti büfében, aztán irány a Móricz Zsigmond körtér felé tartó 3-as busz, majd onnan a 7-essel Berta a Ferenciek teréig, onnan ő a 3-as metróval haza, én meg a busszal az Astoriáig, onnan pár perc alatt én is haza értem.
Ma is remek volt tehát a hangulat - köszönet érte mindenkinek, akit illet, Bertám, Neked meg, hogy velem voltál, és kedves T.Zsófi, ezúton (is) üzenem, hogy örültem első személyes találkozásunknak!