Ezen a héten szerdán este 19:00 órakor kezdődő Fillagória című rovatunkban tehát meghívott vendégünk volt Mattez Csilla úszóedző, a Vízipók Integrált Egyesület elnöke, aki koraszülött-, értelmi sérült- és ép gyermekeket egyaránt tanít úszni,már egészen kicsi kortól. Az Elnök Asszony - többek között mesélte, hogy már 23 éve foglalkozik úszásoktatással, azt megelőzően maga is versenyúszó volt, részt vett az 1980-as moszkvai olimpián, igaz, nem lett olimpiai bajnok, de jó eredménnyel zárt. Kezdetben ép gyermekeket oktatott, ám később az ötlet, hogy sérült gyerekekkel is foglalkozzon, onnan származott, hogy 23 évvel ezelőtt egy autista fiú került a csoportjába s a kezdeti nehézségek után jól egymásra találtak Zsoltal, akinek sikere, immár több hozzá hasonló fiatallal együtt töretlen. Az Elnök Asszony említést tett a jövő héten csütörtökön a - nemrég, a Hazánkban első alkalommal megrendezett Úszó Európa-bajnokság tiszteletére átadott - Margit-szigeti Szécsi Tamás Uszodában megrendezésre kerülő Fogyatékosok Úszó európa-bajnokságáról, melyre mindenkit szeretettel várnak, a belépés díjtalan. Ahogy ő fogalmazott, ott, ahol nemrég a Nagyok felejthetetlen sikereket értek el mire felvetődött bennem a filozófikus kérdés, hogy de mégis, kit nevezünk Nagynak? Mert bizony a sérült embereknek talán sokkal több energiára, önfegyelemre, s természetesen hallatlan nagy akaraterőre van szüksége ahhoz, hogy ugyanolyan eredményt érjenek el, mint ép társaik még akkor is, ha pont ugyanazt az időeredményt nem tudják elérni, mint ők.
A Civil Rádió természetesen igyekszik majd nyomon követni tehát ezen eseményt is Elnök Asszonynak pedig természetesen mi mást is kívánhatnánk? Erőt, egészséget, kitartást, és főleg: sok sikert, eredményes munkát szeretettel, és ezúton is köszönjük, hogy elfogadta meghívásunk, és egy kellemeset beszélgethettünk!