Az e hét péntek, illetve a péntekről szombatra virradó éjjel mozgalmas volt - remekül indult tehát az utolsó novemberi hétvége.
tegnap délután zuglói telefonos munkahelyemen az összejött túlórákért járó csúsztatások miatt csak délután öttől este nyolcig kellett dolgoznom, így élőben jelen tudtam lenni délután 13 órakor kezdődő "Handycap" rovatunkban, melyben ezúttal a műsor egyik korábbi Házigazdája, Horváth László Tibor mesélt jelenlegi munkájáról, a Mosolyország Alapítványnál folytatott karitatív tevékenységéről, illetve magáról az Alapítványról. Többek között említette, hogy az Alapítvány jóvoltából egyre több iskolás gyermek ismerheti meg a fogyatékossággal élő emberek hétköznapjait, kipróbálhatja pl. hogy milyen érzés kerekesszékben ülve közlekedni, egy kézzel enni, vagy bekötött szemmel enni, öltözködni - különféle szakmai napok keretében, melyeket iskolákban szerveznek. Az Alapítvány ehhez egy ismertető füzetet állított össze, mely alapján az érdeklődő pedagógusok saját maguk, önállóan megszervezhetnek egy-egy ilyen összejövetelt, vagy egy-egy osztályfőnöki órát, melyen tanítványaikkal a sérült emberek problémáiról beszélgethetnek. Természetesen jobb, ha az "ép" gyermekekben a sérültek iránti távolságtartás oldására minél több személyes találkozót tudnak szervezni. Szörényi Tibi Kollégám erre irányuló kérdésére Laci elmondta, ha bárkit érdekel az Alapítvány tevékenysége, s csatlakozni szeretne, illetve támogatni szeretné őket, akkor a http://www.mosolyorszag.com honlapon minden információt megtalál.
Majd adás után Gál Andrással, a Landíni Együttes vezetőjével beszéltem telefonon, aki előzőleg már keresett, és visszahívást kért tőlem, mire megígértem neki, hogy "Handycap" adásunk után visszahívom - így is történt. Megszerveztük jövő hét szerdai, november 29-i "Fillagória" adásunk, melynek vendégei a Zenekar tagjai lesznek, s magukkal hoznak néhány könnyen szállítható hangszert, pl. lantot, fuvolát, gitárt, hogy egy kis élő koncerttel örvendeztethessék meg Hallgatóságunkat - tehát jövő szerdán este 19:30 -as kezdettel.
Munka után pedig következett a jól megérdemelt aktív pihenés: ennek részeként egy fergeteges koncert a WigWam -ban, a Fehérvári úton, ahol is egy már jó néhány éve létező, ám igazából csak mostanában ismertté vált rockzenekar, az Ismerős Arcok nevű formáció lépett fel - jelenlétem apropóját viszont főképp az adta, hogy egy kedves régi zenész cimborám, gyermekkori óvodatársam, Tánczos István (alias Stewie) vendégzenészként lépett fel. Pisti hosszú évek óta foglalkozik zenéléssel, szaxofonon játszik, több éven át tanult a Postás Zeneiskolában. Élettársa, Zsuzsa pedig egyik kedves Kolléganőm zuglói munkahelyemen, s már régóta tervezgettük, hogy ha lesz fellépése a Zenekarnak, engem is szeretettel várnak koncertjükre - tegnap este végre elérkezett a remek alkalom. Nem sokkal este 10 előtt értem oda a WigWam -ba, mivel Zuglóból az út elég hosszú, s ráadásul a fekete 7-es autóbuszról a Tétényi útnál szálltam le, s onnan még jókora utat kellett megtennem gyalog a 49-es villamoshoz, amivel aztán a végállomásig, Albertfalva kitérőig kellett utaznom - de szerencsésen odaértem. A bejáratnál már várt a Zenekar egyik segítője, András, aki a roadolásban segédkezett, s miután utazásom közben folyamatosan tartottuk a kapcsolatot telefonon Pistivel, így András a kellő időben elém tudott jönni, hogy segíthessen az eligazodásban. Ekkor már Zsuzsa is ott várt, mivel ő tegnap szabadságon volt, így együtt ment a srácokkal, így ő már a beálláskor, vagy négy órával a koncert kezdése előtt ott volt velük. Egy gyors vacsora, egy nagy tál milánói spagetti a fenti étteremben, majd le a színpad elé, ahol 23 órakor vette kezdetét a koncert. Profi hang- és fénytechnika, quadrofon hangzás, hatalmas színpad, előtte legalább akkora álló térrel, ami szinte csordulásig megtellt. Magáról a zenéről beszélni nehéz, szinte lehetetlen, az énekes-szövegíró Nyerges Attila őszinte, jobb oldali politikai érzelmű, hazafias szövegei, az erőteljes rockos kíséretek, néhány, talán 5 dalban kiegészítve Pisti érzelmekkel teli szaxofonszólójával tették színvonalassá és felejthetetlenné a produkciót. Nem beszélve a közönségről, melynek nagy része már szinte kívülről fújta a dalokat, hiszen az Együttes eddig már három albummal dicsekedhet, s 2007. tavaszára várható a negyedik. Talán elnézitek nekem, Kedves Olvasók, ha nem írok erről többet, hiszen ezt hallani kell, érezni kell, hinni kell benne - már erről az érzésről, a hazaszeretetről, amiről ezek a dalok szólnak - arról, hogy - ahogy Attila fogalmazott - az ember élhet bárhol a világban, kereshet kurva sok pénzt, de hiába a dicsőség, a győzelem, boldog csak itthon, saját hazájában lehet. Attila a napokban elhunyt kiváló labdarúgónk, Puskás Ferenc életét hozta fel példaként, egy 1995-ös riportfilmről beszélt, melyet Öcsi bácsi hazatérése kapcsán készítettek vele, melyben elcsukló hangon mesélt arról, mikor 1956-ban elhagyta Magyarországot - de nem érti, miért... Vagyis hiába volt ünnepelt sztár, a világon a legismertebb magyar, hiába szinte mindenhol az ő neve jut az emberek eszébe Magyarország vagy a magyar nyelv hallatán, mégsem volt boldog, mert nem lehetett az a saját hazájában. De tényleg nem érdemes erről többet írni itt, inkább - s persze anélkül, hogy reklámoznám a Zenekart - ajánlom a http://www.ismerosarcok.hu oldalt, ahol részletes információkat találhattok róluk.
Majd miután véget ért a jó hangulatú koncert, úgy hajnali negyed kettő tájban (miután csak négyszer tapsoltuk vissza Attiláékat, s ők vagy hét ráadásdalt játszottak), legurítottunk egy-egy üveg jól behűtött sört, kötetlen beszélgetés Pistiékkel. Aztán úgy negyed három tájban elindultunk hazafelé, Pistiéket a Zenekar egyik tagja vitte haza kocsijával, én pedig taxival jöttem haza. Pontban háromra haza is értem, viszont most mégsem érzem magam fáradtnak - talán felpörgetett kicsit ez az éjszaka. Azért most mégis megpróbálok kicsit aludni...
Ezt a felejthetetlen éjszakát pedig köszönöm Nektek, Barátaim, jó érzés Ismerős Arcok közé tartozni, remélem, máskor is lesz alkalmunk személyesen találkozni...
