E hét kedden délelőtt egy újonnan megalakult, mozgáskorlátozottakat támogató egyesületről készítettem riportot. A Szebben Szeretnék Járni Egyesület idén év elején jött létre Gyimesi Eszter elnökletével, aki maga is egy mozgáskorlátozott kislány édesanyja, valamint Bösenbacher Tímea konduktor segédletével, aki a Pető Intézetben dolgozik, ott ismerte meg Esztert is, aki kislányával, Emesével rendszeresen járt oda. Ezen kívül személyes indíttatása is volt annak, hogy konduktor legyen, mivel az ő családjában is volt érintett - Tímea ezért már gimnazista korában elhatározta, hogy a Pető Intézetben folytatja tanulmányait, melyeket sikeresen be is fejezett ott, s azóta ahogy ő fogalmazott már szinte fanatizmusává vált a másokon történő segítés. Az Egyesület célja: olyan, mozgáskorlátozott gyermeket nevelő szülők segítése, akik megfelelő szakmai tapasztalat hiányában nem tudják, kihez fordulhatnának problémáikkal. Elsősorban egy szakmai adatbázis létrehozásával, illetve azzal, hogy adott gyermeknél orvosi papírok alapján felállított diagnózis segítségével eljuttatják őt megfelelő helyekre, terápiákra. Mindemellett szeretnének nyári táboroztatást is szervezni nekik, melyre magukkal hozhatnák testvéreiket, barátaikat, családtagjaikat ezáltal integráltan nyaralhatnának ép társaikkal. Az Egyesületről bővebben: a http://www.mozgasfejlesztes.extra.hu címen olvashatnak az érdeklődők. A riportot december 1-i pénteki, 13:00 órakor kezdődő Handycap című műsorunkban hallhatják Hallgatóink.
Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó tartja a jól ismert mondás. Nos, így is történt, ahogy már korábban- terveztük, és meg is ígértem a Hallgatóknak, e hét szerda esti Fillagória adásunk vendége volt az idén 30. születésnapját ünneplő, reneszánsz- és korabarokk muzsikát játszó Landíni együttes.
Én már javában bent voltam a stúdióban, mivel októbertől már Kulturális ajánlókat is készítünk minden hétköznap délután, a 16 órás Civil- és Városrészi Hírek után, s nekem jutottak a páros hét szerdák, pontosabban szándékosan ezeket vállaltam el, mivel ezeken a napokon amúgyis adásban vagyok esténként, s nekem szerencsére jó szokásom mindenhová már jóelőre megérkezni, minden munkahelyen, interjún már jó félórával a munkakezdés, illetve a megbeszélt időpont előtt ott vagyok, így igazán nem jelent gondot a korábbi bemenetel, sőt, nagy örömmel töltöm a páros hét szerda délutánokat és estéket a Civil Rádió stúdiójában.
Most sem volt ez másképp már negyed négykor bent voltam, majd délután 16 óra után elmondtam a szerdára Fehér József Kollégám, Rádiónk Kulturális Műhelyének Vezetője által szerkesztett 5 perces kis ajánlónkat, majd egy gyors uzsonna egy közeli gyorsétteremben (beértem két sajtburgerrel és egy narancsos üdítővel), aztán nem sokkal este hat előtt egy gyors telefon Gaál Andrisnak, a Zenekar vezetőjének, aki ekkor már a Móricz Zsigmond Körtéren várta az Együttes néhány tagját. Ekkor még én hívtam fel őt, majd megígérte, hogy amint felszállnak a villamospótló buszra, odaszól nekem telefonon. Így is történt, szólt is a telefon, alig hat óra pár perckor, mivel előzetesen megígértem, hogy kimegyek eléjük a buszmegállóba. Közben a Zenekar másik fele taxival érkezett a Fonóhoz, magukkal hozva jónéhány kézi hangszert: tekerőlantot, csellót, köcsögdobot, kobozt, furulyákat, flőtét,. Csörgőt, lantot. Fél hét körül pedig valósággal beözönlöttünk a Szerkesztőségi Irodába szerencsére itt épp senki sem dolgozott már. Persze akkor sem történt volna semmi gond, bemehettünk volna a 2-es stúdióba, ott is nagyon ritkán vannak már ilyen tájt, ráadásul előre jeleztem is Kollégáimnak, hogy élő zenekar lesz a vendégem, így mindenki maximálisan segítőkész volt szervezetten zajlott a felkészülés is, és maga az adás is. Birtokba vettük tehát az Irodahelységet, ahol ilyen tájt legfeljebb Halmi Anett Hírszerkesztő Kolléganőnk szokott dolgozni, de most ő sem volt már bent, magunkra csuktuk az ajtót, mindemellett a stúdió előterét a vezérlőhelységtől elválasztó, jókora hangszigetelő szivaccsal borított ajtó is csukva volt, na meg természetesen a vezérlőt a süketszobától elválasztó ajtó is, így a Zenekar zökkenőmentesen melegíthetett az adásra, miközben a süketszobában épp ilyenkor szokásos népzenei műsorunk tartott. Nem sokkal hét óra után az Együttes készen állt a bevetésre.
Majd pontban este fél nyolckor mindenki kezébe vagy hóna alá kapta hangszerét, irány be a süketszobába, s rendben kezdetét vette adásunk, melyet a szignál előtt minden alkalommal egy-egy zeneszám előz meg, hogy legyen idő a folyamatos élő műsorok közötti cserélődésre a süketszobában. Műsorunkban a Landíni együttes két barokk lakodalmast adott elő, miközben a Zenekar múltjáról, jelenéről beszélgettünk, arról, amiről gyakorlatilag már az október 18-i adásunkban is, Gaál Andrissal, telefonon. Arról, hogy az Együttes a múlt század hetvenes éveiben egy, a Vakok Általános Iskolájában tanító zenetanár, Késmárki György vezetésével alakult meg, s azóta folyamatosan fejlődnek, tanulnak, rengeteget gyakorolnak. Az egyes zeneműveket hallás után kottázzák le Braille írású kottára, majd Kovács Pál, a Zenekar egyik tagja - aki főképp fúvós hangszereken játszik hangszereli meg saját fantáziája szerint. Így ahogy mondtam is az adásban bár korabeli darabokat játszanak, ettől mégis amolyan Landínis lesz a hangzás. A november 19-i Nádor termi jubileumi Hangversenyre szép számmal gyűltünk össze, jó volt visszaemlékezni arra az estére. Szerencsére az Együttesnek sok segítője akad folyamatosan felfelé ívelő pályája során, szívesen emlékeznek vissza az immár öt éve elhunyt Jakab Miklós plébánosra, aki rendszeresen szerepelt, s tartott felolvasást egyházi műsoraikban, s jövő tavasszal az ő emlékének szeretnének állítani egy nagyszabású hangversenyt terveik szerint, áprilisban (bár ezt Kovács Pali már adáson kívül mondta, mert az adásban hírtelen el is felejtették mondani az időpontot, csak annyit mondtak, hogy jövő tavasszal). A beszélgetésnek pedig jó keretet adott a két barokk zenemű, egy mindjárt a beszélgetés elején, egy pedig zárásként, miután már nem is tértünk vissza adásba, hanem már előtte elköszöntünk Hallgatóinktól, mondván, ez jó végszava lesz a mai műsornak.
Alig három perccel nyolc előtt jöttünk ki a süketszobából, még egy rövid kis zenei betét már Bajnok Dávid Technikus Kollégánk jóvoltából, mialatt átadtuk a helyet az utánunk következő műsornak.
A stúdióból kiérve a társaság ismét két részre oszlott: a taxival érkezettek szintén taxival mentek haza hangszereikkel, a busszal utazókat pedig elkísértem a villamospótló busz végállomásáig onnan aztán ki-ki a maga útján hazafelé tartott.
Egy csodás estének lehettünk részesei valamennyien szívből reméljük, Kedves Hallgatóink is osztoznak eme véleményen, már csak azért is, mert nem szeretném saját magunkat dícsérni persze Vendégeimnek, a kiváló Landíni együttesnek minden elismerés és köszönet azért, hogy elfogadták meghívásom, és természetesen a színvonalas előadásokért, s ezért a kis színfoltért, melyet általuk sikerült becsempésznünk Rádiónk életébe. Nyílvánosan szeretnék köszönetet mondani Kollégáimnak is segítségükért, mind a kíséretben, a stúdióban történő eligazodásban, valamint Bajnok Dávid Kollégámnak, aki Bajnok volt a profi hangosításban!
