HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

EGY MERŐ VÉLETLEN

2006.12.08. 23:15 RUZSA_VIKTOR

Az élet úgy hozta, hogy ma csúszónapom volt  zuglói munkahelyemen, így ma volt lehetőségem élőben részt venni „Handycap” című műsorunkban is, s –merő véletlenségből - egy utána következő adásban is.

 

  

A Civil Rádióban több műsorban is központi téma, illetve központi hely az idén decemberben századik születésnapját ünneplő Budapesti Szépművészeti Múzeum. Mai „Handycap” rovatunk első részében LévaiZoltánnal, a Szépművészeti Múzeum sajtóreferensével beszélgettem a Múzeumban idén ősszel elvégzett akadálymentesítési munkálatok eredményéről, és a Múzeumban fogyatékossággal élők részére szervezett programokról.  Az intézményben eddig is volt lehetőség mozgáskorlátozottak, kerekesszékesek bejutására, ám eddig egy hátsó bejáraton keresztül, múzeumi kísérő segítségével. Mostantól azonban, egész pontosan e hét hétfőtől már a főbejáratot is igénybe vehetik, segítség nélkül. Az újonnan átadott lift mellett telefon található, melyen az érintettek szükség esetén azért kérhetnek segítséget. Továbbá a jegyekért nem kell hosszú, tömött sorokban állni, bárki – természetesen az „épek” is – elővételben is rendelhet jegyeket az interneten. A Múzeum több kiállítást szervezett már látássérülteknek is, pl. idén márciusban Zsigmond király életéről, műtárgymásolatokat állítottak ki, a látogatók pedig Braille írás és ugynevezett audio guide, hangos tájékoztató segítségével tájékozódhatnak, juthatnak értékes információkhoz a kiállított műtárgymásolatokkal kapcsolatban. Mindemellett, hogy a látogató a kiállítás megtekintése előtt egy kimondottan erre a célra átadott diktafont, gyakorlatilag egy mp3-lejátszót vehet át, melyen előre rögzített szöveget hallgathat meg a kiállítási útvonalon található műtárgymásolatok sorrendjében, hasznos  dolog, hogy igény szerint akár egy múzeulógus is segít neki az eligazodásban, s az éppen akkor felmerülő kérdéseket meg is beszélhetik, s ezáltal a látogató egy kötetlen beszélgetés formájában juthat érdekes információkhoz.  Az  érdeklődők a Múzeum honlapját a http://www.szepmuveszeti.hu  címen találják meg. Jegyrendelésre pedig a http://www.jegymester.hu  honlapon van lehetőség.

 

E beszélgetés után egy rövid zeneszámot követően Szörényi Tibi Kollégám egy érdekes hírt olvasott be.  Egy utazási iroda mozgássérültek számára búvárkodást, búvártanfolyamot szervez. Sokszor eszükbe sem jut a mozgássérülteknek, hogy kipróbálják a búvárkodást, mert attól tartanak, hogy akadályokba ütköznek, pedig a búvárkodás jó hatással van az emberre mind lélektanilag, mind pedig fizikailag.  Ezzel kapcsolatban sajtótájékoztatót is tartottak szerdán, melyen többek között a MEOSZ és a Humanitás folyóirat is képviseltette magát, utóbbit Szabó Beáta főszerkesztő képviselte. Az eseményen részt vett továbbá Göbl Anna búvárorvos, aki elmondta, hogy a tanfolyamot olyan szakképzett oktatók, búvárorvosok tartják, akik mozgássérült emberek különböző betegségeire szakosodtak, így pontosan tudják, hogy egy adott   személynek pontosan milyen speciális igénye van – fogyatékosságától függően.

 

 

Mivel ma délután ráértem hazajönni a stúdióból, ezt Steiner Miklós Kollégánk, az utánunk következő műsor, a „Civil Szerviz” házigazdája ki is használta, s e Tibi által beolvasott hír hallatán eszébe jutott az, hogy mi lenne, ha műsorának utolsó néhány percében arról beszélgetnénk, hogy egy testi fogyatékos milyen önálló munkavégzésre képes saját háza táján, háztartásában, ha adott esetben valamit meg kell javítania, vagy adott esetben kihez tud segítségért fordulni, ha egy-egy apró munka akad, pl. fel kell tenni a falra egy polcot vagy egy képet, vagy esetleg el kell végeznie kisebb-nagyobb javításokat. E műsor egyben egy szolgáltatás is Rádiónkban, mely minden páratlan héten pénteken délután 13:30 –tól hallható félórában, segítséget nyújt a Hallgatóknak házi  barkácsolástól kezdve komoly épületgépészeti munkálatok elvégzéséig, illetve elvégeztetéséig, igény szerint szakembereket, iparosokat  is  segít felkutatni.  Miklós mai műsorának nagyrészében telefonon  beszélgetett Beleznai János víz- gázkészülékszerelő mesterrel, akivel az ilyenkor, télen szokásos, gyakori problémákról beszélgettek, többek között a lakástulajdonosok felelőtlen gázkészülék-üzemeltetéséről, melynekkapcsán az esetlegesen visszaáramló égéstermék  következtében  családok halnak meg évente  oxigénhiány, szén-dioxid-mérgezés miatt.   Beleznai Úr többek között említette a vakolt, béleletlen  kéményeket, a rendszeres szellőztetés hiányát, főleg a mostanában egyre népszerűbb,  korszerű  nyílászárók esetében, amelyekkel a lakást ugymond „becsomagolják”, hermetikusan elzárják a külvilágtól, ezáltal teljesen megszűnik az oxigénutánpótlás.  Említette, hogy ilyen helyzetekben megéri évenként ellenőriztetni a készülékeket – ez semmilyen kellemetlenséggel, piszokkal nem jár, egy-egy konvektor ellenőrzése egy-másfél órát vesz igénybe, s az emberélet minden  pénznél többet ér.

 

Ezt követően egy rövid zene után, e műsor utolsó 5 percében először Tibi mesélt arról, hogy ha nekik bármire szükségük van otthon, lehetősége szerint saját maga, maguk  javítja, illetve javítják  meg, pl. legutóbb hűtőszekrényüket javította meg, miután  kihívott egy szerelőt, s kiderült, hogy a teljes  ár többe kerül munkadíjjal, kiszállási díjjal együtt, mint maga a meghibásodott alkatrész, amely  a hűtőszekrény hőfokszabályozója volt, melyet Tibi maga cserélt ki.  Folytatásként én kaptam szót, elmondtam, én nemigen szoktam barkácsolni, legfeljebb számítógépemet bügykölöm időnként. Ennek részben talán az is az oka, hogy anno általános iskolában a technika órákon a legkisebb fejű kalapáccsal, a legnagyobb fejű szöget sem  sikerült eltalálnom, szinte örökké a körmeimre ütöttem, így mindig lila körmökkel távoztam egy-egy ilyen óráról. Erre Miklós viccesen meg is jegyezte, hogy ezek szerint inkább a körmeim helyére kellett volna tenni a szöget.  :)  Ha pedig bármire szükségem van, akkor vagy családtagjaim segítenek, már ha apróbb munkákról van szó, vagy adott esetben van lehetőség ingyenes hírdetési újságokban iparosok után nézni, mire miklós  hozzátette, hogy legközelebb, ha bármire szükségem lesz, pontosabban bárkire, akkor csak forduljak a Civil Szervízhez bizalommal.

 

 

E műsort követően jó érzéssel távoztunk a stúdióból, jól esett, hogy Miklós az utolsó öt perces kötetlen  beszélgetés felkonfjában barátaiként konferált fel bennünket –hálásan köszönjük, ez igazán jól esett.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr226083512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása