HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

VAN, AMIT NEM LEHET PÉNZÉRT MEGVENNI...

2007.02.11. 01:17 RUZSA_VIKTOR

Bizony, kedves Barátaim, van, amit nem lehet pénzért megvenni.

Akik az elmúlt estén, február 10. szombaton 19 órakor kezdődő jótékonysági hangversenyen velem együtt ott voltak a budapesti Vakok Általános Iskolájának Nádor-termében, bizonyára osztoznak velem e véleményen, teljes egyetértésben. Ezen az estén ugyanis a Fabini Teofil János Alapítvány javára szerveztek jótékonysági hangversenyt – „Együtt” címmel – a Nádor Programiroda munkatársai, és a fellépő Művészek: többek között Deák László orgona- és zongoraművész, tanár, a világhírű Gergely Ferenc orgonaművész és Jandó Jenő zongoraművész tanítványa, valamint egy következő generációs növendéke, Vida Gábor, aki maga is súlyosan látássérült, s már kisgyermek kora óta orgonistának készült. A két részes műsorban többek között Johann Sebastian Bach és Leopold Mozart művei csendültek fel, s valamennyi Művész produkcióját vastaps követte – ám a legnagyobb elismerést mégis Vida Gábor kapta, akinek előadása után (Bach: G-dúr preludium) a közönség szinte alig hitt a szemének, fülének, hogy milyen hihetetlennek tűnő, ugyanakkor mégis igaz, hiteles és színvonalas előadást hallhattunk tőle. Mindnyájan csodájára jártunk, hogy hogyan is sajátíthatta el eme gyönyörűséges hangszer minden csínját-bínját. Nekem, akinek kb. 1 éve a Magyar Televízió egyik műsorában volt szerencsém látni a szintén világhírű Varnus Xavér orgonaművész előadását, melyben a Művészetek Palotája akkor átadott, világon egyedülálló, kb. 30 méter belmagasságú, négy manuálos orgonáját mutatta be kívül-belül, a teljesség igénye nélkül, a vezérlőegységtől és a billentyűzettől kezdve négy emeleten át mászva az orgona belsejében, hogy milyen hihetetlen bonyolult szerkezet egy mai orgona, mikor meghallottam Gábor játékát, szívem szinte kiütött megszokott ritmusából, szinte minden hangra egyre hevesebben vert, s mondtam magamban, Úristen, ezt az embert nekem mikrofonvégre kell kapnom! Beszélnem kell ezzel az emberrel, arról, hogy hogyan is lehet elsajátítani az orgonálást ilyen fokon, ahogy ő teszi?! S ilyenkor sajnálom, hogy – amellett, hogy egy blogban ma még nemigen lehet zenés videót közvetíteni – rádiós vagyok, s nem televíziós, mert ezt mindenkinek látnia kellett volna, s úgy hallgatni, hogy el is higgye, amiről itt mesélek. Mindenesetre azért megpróbáltam a lehetetlent, s megpróbáltam vele beszélni a zenéről, az ő művészetéről előadás után. Többek között megtudtam tőle, hogy kisgyermekként egy római katolikus szentmisén hallotta meg először az orgona hangját, amikor a „Csendes éj” című népdalt játszották, mire ő a Mennyországot látta képzeletében – ekkor határozta el, hogy kántor szeretne lenni. Kérdeztem is tőle ezután, hogy van-e már kilátása e téren, mire ő cseppet sem elkeseredve, hogy még nincs - de hangjából egyértelműen sugárzott az optimizmus. Arra a kérdésemre pedig, hogy ha ez mégis sikerülne – amiben természetesen reménykedünk -, akkor pontosan mire, milyen segítségre lenne szüksége, például megközelíthetőség szempontjából, vagy az adott helység akadálymentesítése szempontjából, technikai téren, kissé zavarba jötten csak annyit tudott mondani, hogy ezt most még pontosan nem tudja. Ezután Deák Lászlóval beszélgettem, aki – többek között – említette, hogy Franciaországban is járt, mikor még idehaza Gergely Ferencnél és Jandó Jenőnél tanult, s ott ráadásul már hagyománya is van annak, hogy látássérülteket tanítanak orgonálni, majd mikor egyik kollégája megkereste őt, és bemutatta neki Gábort, gondolta, ha ott ez megvalósítható, akkor miért is ne lehetne idehaza is megpróbálni? Így ő ezt egyfajta kihívásnak is tekintette, tudomása szerint nincs is még egy Gáborhoz hasonló ember Magyarországon.

E beszélgetésekből mélyinterjúk készültek, melyeket terveim szerint egy március végi „Fillagória” adásunkban szeretnék majd leadni, a Művészek előzetes hozzájárulásával. Mindemellett CD-vásárlásra is volt lehetőség, egy CD áráért kettőt kaptunk, egyiken Deák László hallható, előzetes hozzájárulásával erről is meghallgatunk majd egy-két rövid témát az adásban.

A Szervezők nagy örömüket fejezték ki, hogy épek és fogyatékossággal élők „Együtt” lehettünk ezen a felejthetetlen estén, melyért köszönet a remek Muzsikusoknak!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr556083486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása