HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

ÚJÍTÁS

2007.05.22. 22:23 RUZSA_VIKTOR

Az elmúlt héten, illetve e hét elején sokminden történt házunk táján.

Már régóta szerettük volna, hogy „Handycap” rovatunk hosszabb műsoridőben jelentkezhessen, mint eddig. Mert hát bizony az alig félórás műsoridő kevésnek bizonyult. Mostanra azonban szerencsére az elhatározásunk tett is követte, vagyis sikerült egyeztetnünk a Civil Rádió Vezetőségével, és egy megüresedett műsoridőbe, melyben eddig zenés óra volt, átkerült műsorunk. Így mától minden héten kedden, 13:05–től hallható „Handycap” című műsorunk, közel 55 percben, egészen 14 óráig. A mai alkalommal elsőként egy általam készített telefonos interjút hallhattak Hallgatóink. Az elmúlt hetekben felröppent híresztelések szerint a vakvezető kutyát igénylő és használó látássérülteknek áprilistól havonta közel 30 Ezer Forint, ugynevezett örökös használati díjat kell fizetni kutyáikért, mivel egy-egy vakvezető kutya kiképzése közel 1 Millió Forintjába kerül a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének. Hogy vajon hogyan, miképp juthatnak támogatáshoz az érintettek, azok, akik esetleg ezt az összeget másképp, saját erőből nem tudják vállalni, ám számukra egy vakvezető kutya életet menthet, vagyis a mindennapos segítséget jelenti? Erre kerestem a választ, ezért még tegnap reggel felhívtam Dr. Vasteleki Pétert, az Iskola Vezetőjét, aki készséggel állt rendelkezésemre, hogy rögzítsük a beszélgetést, mely aztán bekerült mai adásunkba. A Vezető Úr erre irányuló kérdésemre említette, hogy az Iskolának létezik egy Alapítványa, melynek ő a Kuratóriumi Elnöke. Ezen alapítvány a jövő hónapban tartja soron következő kuratóriumi ülését, melyen súlyozni fogják majd, hogy ezután kik, mekkora, milyen mértékű támogatásban részesülhetnek. Vasteleki Úr említette, hogy 1990-ig a látássérültek ingyen vehettek igénybe kutyát, majd azután havi 8 Eft-ot kellett érte fizetniük, mely összeg az idén április 1-étől 25 Eft + ÁFA-ra emelkedett. S hogy hogyan is juthatnak kutyához az igénylők? Természetesen itt is súlyozás alapján állítják össze a várólistát, melyre felkerülnek azok, akik a Szövetség valamelyik megyei Irodájában egy erre készített igénylőlapot kitöltenek, mely aztán az Iskola vezetőségéhez kerül. A súlyozás szempontjai: munkába járás, súlyos, életveszélyes betegségek, például a magas vércukorszint következtében kialakult vakság, melyek előnyt élveznek. Legvégső esetben azok juthatnak vakvezető kutyához, akik csak ritkán mozdulnak ki otthonukból önállóan, de szükségük lehet egy négylábú segítőtársra – de természetesen elsősorban a mindennapi munkába járó emberek jogosultak legfőképp eme segítőtársra. S hogy hogyan, miként is alakul majd a soron következő kuratóriumi ülés, mi is lesz a végkifejlete, arról természetesen a maga idejében, lehetőség szerint első kézből igyekszünk majd beszámolni Hallgatóinknak. Ezután egy újítás következett – játszottunk Hallgatóinkkal. Egy könyvet sorsoltunk ki Horváth Laci ötlete nyomán, illetve jóvoltából, melynek címe: „Ne parázz” – e könyvben a fogyatékossággal élő emberek mindennapjairól olvashatnak az érdeklődők, megismerve ezzel ezen embertársaink mindennapjait, igényeiket, azt, hogy hogyan, milyen módon segítsünk nekik, hogy mindenki fogadja el a másságot. A kérdés pedig egy érdekes, nyelvtani problémát vetett fel: Laci és Szörényi Tibi Kollégáim szópárokat állítottak össze: pl. vak vagy világtalan, siket vagy süket, mozgássérült vagy rokkant, tolókocsi vagy kerekesszék, szellemi fogyatékos vagy értelmi sérült, paralimpia vagy paraolimpia, fogyatékkal élő vagy fogyatékossággal élő. Kérdés: ezen szópárok közül melyik a helyes, illetve helytelen, sértő, ledegradáló, melyet nem szabad használni a köznyelvben, vagy legalábbis nem lenne szabad, ám sajnos mégis sokan használják. Egy Törzshallgatónk rögvest be is telefonált, alig, hogy elmondtuk ezen szópárokat. Sajnos a nevére már nem emlékszem, de annyit tudhatunk róla – és ez nagy örömünkre szolgál – hogy rendszeres hallgatója adásainknak, és nagyon örült, hogy keddre került át műsorunk, s hogy hosszabb lett, és hogy végre játszunk is az adásban. Mindegyik szópárból eltalálta a helyeset, kivéve egyben: a fogyatékossággal élő helyett fogyatékkal élőt mondott – a többi pedig: vak, mozgássérült, kerekesszék, siket, értelmi sérült, paralimpia. Így szerencsésen elnyerte ezt a bizonyos könyvet, melyhez ezúton is szeretettel gratulálunk neki. Továbbá ő is megjegyezte, hogy a szópárok másik fele sértő, ledegradáló. Jó volt tehát játszani, miközben – Horváth Laci szerint, s egyet is értettünk mindnyájan – tanulni is. S reméljük, hogy hamarosan mindenki megtanulja majd a helyes és kultúrált szóhasználatot.

Végezetül – de nem utolsó sorban – mára: a múlt héten kedvenc Zenekarom, a Crystal is jelölést kapott a Viva Televízió „Comet” Díj-kiosztójára, mely idén június 21-én csütörtökön este kerül megrendezésre, s akárcsak tavaly is, idén is a Syma Sport- és Rendezvénycsarnok ad otthont e jeles eseménynek. A mezőny bizony nem piskóta: a magyar népzenét a rockkal ötvöző Nox, a kemény punkrockot játszó Hooligans és Tankcsapda, a funkyt játszó Club54 lesznek kihívói a kelta-ír, illetve mostmár világzenei hangzást a popzenével ötvöző Crystal együttesnek. Úgyhogy mostmár csak rajtunk a sor, hogy szavazzunk, szavazzunk, szavazzunk Kedvenceinkre, hogy nyerjenek! Hogy végre ők vigyék el a Díjat! Persze a többi zenekar is érdemes lenne rá, mert mindegyik kiváló – de nem bocsátkoznék esélylatolgatásba, szurkolok Kedvenceimnek, aztán majd a végén minden kiderül.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr266083459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása