HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

A "VIGYÁZÓ KÉZ"

2007.09.05. 23:40 RUZSA_VIKTOR

Ma esti „Fillagória” adásunkban élő telefonos interjúban beszélgetőtársam Janó Ildikó, a székesfehérvári székhelyű „Vigyázó Kéz” Egyesület Alapító-vezetője volt. Az Egyesületet 1999-ben jegyezték be kiemelten közhasznú szervezetként. Célja: állami gondozásban élő gyermekek felkutatása, segítése, illetve egymástól távol élő testvérpárok felkutatása, akik számára ugynevezett testvértalálkozókat szerveznek, van, hogy egy-egy testvérpár, vagy több testvér 10-12 éves korában találkozik egymással először, és vannak, akik talán utoljára – bár nyílvánvalóan a cél az, hogy tartsák egymással a kapcsolatot. Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg Ildikót, hogy általában hogyan reagálnak a gyermekek, amikor első alkalommal találkoznak testvéreikkel – mire Ildikó elmondta: általában ilyenkor a szó bentragad, néhány percig eltart, ameddig egy-egy gyermek igazán felfogja, mi is történik vele, hogy testvérét látja a másikban, persze nem ritkák ilyenkor az örömkönnyek sem. S ha egy-egy ilyen találkozó jól sikerül, akkor az újonnan találkozottak részére testvértáborokat szerveznek – idén immár hatodik alkalommal szerveztek, legutóbb épp augusztusban, Sikondán nyílt erre lehetőség. Az ezt megelőző években csak nyaranta volt erre lehetőség, az idei évtől kezdve azonban – úgy tűnik – mostmár tavaszi szünetekben is lesz, ugyanis egy budapesti családtól erre az időszakra örökös üdülési jogot kaptak ajándékba Siófokon.

Az Egyesület a jövőt illetően tervezi még egy ugynevezett „Fecskeház” létrehozását, melyben a már 18 év feletti fiatalok kapnának helyet, akik már jogilag nagykorúak, ám morálisan még van némi hiányosságuk, és szükségük van lelki támaszra annak érdekében, hogy minél önállóbbak legyenek, hogy teljesértékű tagjai legyenek a társadalomnak, hogy megtanuljanak a pénzzel bánni, spórolni, hogy a felnőtté váláskor kapott állami támogatásból minél szilárdabb alapokra helyezhessék jövőbeni életüket.

Az érdeklődők a http://www.vigyazokez.hu honlapon tudhatnak meg többet az Egyesület működéséről, elérhetőségeiről.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr706083432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása