Május első, az ünnep miatt hosszú hétvégéjének első két napja zsúfolásig megtellt izgalommal.
Csütörtök délelőtt a Felvonulási térre mentem, amely egy már harmadik éve hagyományosan megrendezett különleges mozgalom induló állomása volt. A Kézenfogva Alapítvány szervezésében, Fogadd el, fogadj el címmel országjáró kampány indult a sérült, hátrányos helyzetű emberek elfogadása, elfogadtatása céljából. E mozgalom jelképe egy különlegesen berendezett kamion, melyben sérült emberek munkáit, rajzait, képeit, illetve velük kapcsolatos plakátokat láthattak a tisztelt érdeklődők. E kamion tegnap indult országjáró körútjára, ahogy az előző években is, 2006. óta, minden május 1-én, s idén már 33 településen lesz állomása. E rendezvényről természetesen hangképes beszámoló is készült, sikerült interjút készítenem többek között Baráth Andreával, az Alapítvány PR munkatársával, Szepesi Richárddal, a Nem adom fel Zenekar billentyűsével, mely zenekarban látás- mozgás- és értelmi sérült emberek zenélnek, továbbá Sugár Annával és Csillag Andreával, a Napsugaras Jeltánc Együttes tagjaival, akik (Anna hallássérült, Andrea kerekesszékes) különleges tánckoreográfiákat adnak elő ismert magyar könnyűzenei slágerekre. Jelmondatuk: A zene mindenkié, a hallássérülteknek is joguk van a csend világából kitörve megismerni a zenei világot a tánc és a különböző hangfrekvenciák segítségével, és a mozgássérülteknek is van lehetőségük táncolni, élvezni az együtt mozgás örömét, a zene szeretetét. Mindannyian hisznek abban, hogy a zene gyógyít, az ilyen foglalkozások, mivel ezen előadásokba rendszerint a közönséget is bevonják, egyfajta terápiás foglalkozásokként is fölfoghatók, és különösen jó hatással vannak a nézők, a hallgatók lelki világára. Továbbá mikrofonom, s ezáltal a Civil Rádió mikrofonja előtt megszólalt még Dr. Göncz Árpádné Zsuzsanna asszony, az Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Délután kettő körül azonban el kellett indulnom, be a stúdióba, mivel délután 16 órakor jelentkező programajánlónkat én készítettem, az aznapi szerkesztő, Berek Péter ugyanis vidékre utazott, hivatalos elfoglaltsága végett. A csütörtök délutáni ajánlók egy-egy órásak, így előtte alaposan fel kellett készülnöm, még szerdáról csütörtökre virradó éjjel sok érdekes programnak néztem utána az Interneten.
Este pedig következett a már jól megérdemelt aktív pihenés, szórakozás. Éjjel május 1-e címmel rendeztek rockkoncertsorozatot, melynek a Petőfi Csarnok adott otthont. Minket főleg az éj csillagjaiként tündöklő Zanzibar érdekelt Barátaimmal, ők 22 órakor kezdtek, de azért már este háromnegyed hét körül beálltunk előre, miután nem sokkal hat után találkoztunk nem messze a Petőfi Csarnok bejáratától. Először Nikivel és Csillával találkoztam, majd Bertával is, és még jónéhány Fannal, akikkel ezelőtt még sohasem, de hamar összeverbuválódott a jó kis csapat. Nikiék a Zanzibar koncertje előtt még nem álltak be előre, ők többször kint voltak, így Bertával mi foglaltuk elöl a helyet számukra. Én a színpad előtt másfél méterre lévő korláttól egy lépést hátrébb állva, de a korlátnak támaszkodva álltam, Berta pedig leült a földre a korlátnak oldalt, így vártuk Nikiéket. Közben Hugom is jött új fiújával, Gáborral. Az ütős kis este tehát 22 órakor kezdődött, utána volt lehetőségünk dedikáltatni az új CD-borítót, és egy közös fényképezkedésre, igaz, most csak Ritával, mivel a Fiúk javában cuccoltak. Rita ahhoz képest, hogy valamikor tavaly május környékén találkozhattunk utoljára úgy megismert, oda-vissza ölelés, puszi, Szia! Ezer éve nem láttalak! Hogy vagy? úgy üdvözölt, mintha ezeréves barátok lennénk. Aztáne gy névre szóló aláírás anélkül, hogy a nevem mondtam volna így emlékezett rám közel egy év távlatából. Hihetetlenül jól esett. Jól esett újra érezni a közelségét, megcirógatni tekintélyt parancsoló, háta közepéig érő, keményre befont rasztás haját, ami sokkal inkább emlékeztetett egy amolyan ugrálókötélből szőtt parókára, mint természetes hajra, azt nem kérdeztem meg tőle, hogy csinálta, de nagyon jól áll neki. A buli a Zanzibar koncertje után folytatódott, de mi ezután elindultunk hazafelé. A Petőfi Csarnoktól gyalog mentünk a Hungária körútig, ki a ligetből, át az Ajtósi Dűrer sor kereszteződsén át, a Hermina út elején keresztül, majd a Hungária körúton felszálltunk a 907-es éjszakai járatra, Bertáék a Blaha Lujza téren leszálltak, Hugomék is, én pedig a Kazinczy utcáig jöttem, majd gyalog hazáig éjjel kettő körül értem haza.
Ma pedig Miks Csabi Barátomnál, leendő Zenekarunk hangmérnökénél voltam érdi családi házukban, ahol Csabi megmutatta nemrég épült, egyik szobából kialakított profi stúdióját, és mutatott néhány, a hangtechnikához, a keveréshez szükséges alap dolgot. Egy délután 14:30-kor az Etele térről induló mentem az Etele térről busszal mentem oda, mellyel már 3-kor náluk voltam, majd este hét óra után indultam haza. Csabi elkísért a buszmegállóig, mivel azonban a negyed nyolckor Pest felé induló buszt lekéstem, beültünk egy, a buszmegállónál lévő kiskocsmába, ahol megittunk egy-egy üveg sört, majd a következő, negyed kilences busszal jöttem visszafelé, így már fél tíz körül itthon voltam.
Jó kis program volt mindhárom köszönet érte mindenkinek, aki ebben közreműködött!
