Az elmúlt vasárnap tehát útnak indultunk. Remélhetőleg minél hosszabb, és emelkedő lesz utunk, ennek reményében vágtunk neki. Délelőtt nem sokkal tíz után Ricsosz és felesége, Melinda jöttek értem kocsival, mivel rendesen meg voltunk pakolva, két szintetizátorral, állványokkal, nagyjából 11 óra körülre értünk Érdre Csabiékhoz, ahol már vártak bennünket a többiek. A dobos kivételével valamennyien, mivel Márk, a dobosjelölt, Ricsosz egyik korábbi zenekarában is játszott cimbora doktorira készül, így ő csak júniusban tud csak csatlakozni a kis csapathoz. Az első próba természetesen egy röpke bemutatkozást, ismerkedést követően Ricsosz által írott néhány dal bemutatásával kezdődött, melyet ezúttal szintetizátoron mutatott be, illetve már jóelőre megkaptuk valamennyien, emailben vgy FTP-n keresztül, melyeket maga játszott fel egy szál gitárral vagy szintetizátorkísérettel Csabi stúdiójában. Így volt egy két dala, amelyhez már múlt héten készítettem billentyűszólamot, melyeket ugyanazzal a stúdióprogrammal illesztettem hozzá, mint amilyen Csabinak is van. Csak rövid ideig, délután 3-ig voltunk bent, legalábbis Ricsoszt kivéve, mert ő egy másik zenekarával felvételt készített a délután folyamán, a többiek elmentek, mi pedig Melindával és Vikivel, Csabi barátnőjével kintről hallgattuk a munkálatokat, mikor persze az énekszólamokat vették fel Ricsosszal, a vezérlőhelységben voltam, akkorra a nóta csaknem teljesen készen volt, ezután következtek a vokálszólamok és még egy-két apró finomítás Csabi jóvoltából. Nagyjából este 10 körül tudtunk elindulni, de mindnyájan nyugtával dícsértük a napot, és együtt hallgattuk végig a végeredményt, megállapítva, hogy a jó munkához bizony idő kell, és Csabinak így is rengeteg feladata, utómunkája van, és lesz még egy-egy felvétel tényleges elkészültéig. Hazafelé a kocsiban csatlakozott hozzánk az egyik vokalista hölgy, Anna is, akinek beszédhangja kiköpött Terecskei Rita-hasonmás, szóba is került hát, hogy ki milyen zenét hallgat így nálam értelemszerűen a sokszínűség, két kedvenc zenekarom, a Crystal és a Zanzibar. Nem sokkal este 11 felé értünk a Dohány utca-Kazinczy utca sarkához, ahol kiszálltam a kocsiból, Melindáék pedig Zugló felé vették az irányt.