E hét végén, szombaton Valentin-nap tiszteletére egy szívmelengető műsornak lehettünk részesei a farkasordító hidegben az Europark előtt felállított ideiglenes műjégpályán. Délután háromkor találkoztam Krisztával és Attilával az áruház földszintjén, úgy volt, hogy egy volt Kolléganőmmel is találkozom, eredetileg azért is mentem oda, mert úgy volt, hogy vele találkozom, de aztán alig másfél órával a találkozó előtt közölte velem MSN-en, mikor rákérdeztem, hogy akkor oké-e a délután 3 óra, hogy nincs kedve találkozni. Hát így jártam... De azért én jól éreztem magam, mert közben, még ezt megelőzően, a héten teljesen véletlenszerűen értesültem Krisztától emailben, hogy ezen a szombat délután Valentin-napi műsor lesz, melyben Xantus Barbara és Fekete Dávid adnak egy rövid műsort. Így, gondoltam, összeköthetem a kellemest a még kellemesebbel, és ha esetleg úgy döntünk volt Kolléganőmmel, akkor akár meg is hallgathatjuk a műsort, vagy esetleg beszélgethetünk is egy csendesebb helyen. Így viszont egyértelművé vált a döntés: maradt, illetve jöhetett a musical-est. Elsőként délután fél négytől Xantus Barbara és kislánya adtak elő néhány ismert musical-betétdalt, majd a "Megasztár" legutolsó szériájának egyik felfedezettje, Fekete Dávid folytatta az ismert és kevésbé ismert betétdalok sorát. Nem volt hosszú a műsor, mivel már öt óra előtt vége volt - de annál forróbb volt a hangulat.
Ma pedig apai Nagypapáméknál voltunk Hugomékkal. S mivel közelmúltbéli születésnapom óta most találkoztam először Hugomékkal, egy üveg vörösborral, Nagypapámék pedig egy tábla csokoládéval leptek meg ez alkalomból.
Ezt a képet pedig Kata völegénye, Laci készítette rólunk...