2009. augusztus 5-i Fillagória adásunkban élő telefonos interjúban Szigeti Balázzsal, a Humanista Mozgalom magyar szóvívőjével beszélgettem annak apropóján, hogy augusztus 6-án és 9-én 64 éve, hogy az Amerikai Egyesült Államok a II. Világháború lezárásaként atombombát dobott Hírosímára, majd Nagaszakira, illetve, hogy a Humanista Mozgalom ez alkalomból az évforduló napján békemenetet és megemlékezést tart.
Atomfegyverek
Hirosima és Nagaszaki:
A második világháború végén az amerikai atomfegyver-kísérletek 1945 júliusában vezettek eredményre. Augusztus 6-án, 8 óra 14 perckor az Enola Gay repülő pilótája kioldotta a Little Boyt, a 350 ezer lakosú Hirosima felett. A város 90 százaléka elpusztult. A hőhatás folytán számos áldozat körvonala beleégett a földbe, az épületekbe. A robbanás középpontjában tartózkodók a keletkező radiokaktív sugárzástól azonnal meghaltak. Még évtizedekig haltak meg emberek különféle sugárbetegségekben, vagy születtek maradandó genetikai károsodással. Három nappal később az amerikai hadsereg ledobta a Fat Man nevű plutóniumbombát Nagaszakira.
ˇ ¡ 1945. augusztus 6., Hirosima: 135 000 halálos áldozat
ˇ ¡ 1945. augusztus 9., Nagaszaki: 50 000 halálos áldozat
A következő államok rendelkeznek
1. az atomsorompó egyezmény szerinti atomhatalmak:
ˇ ¡ Oroszország: kb. 13000 robbanófej
ˇ ¡ Amerikai Egyesült Államok: kb. 9400
ˇ ¡ Franciaország: 300
ˇ ¡ Kína: 240
ˇ ¡ Egyesült Királyság: 185
2. az atomsorompó egyezményből kimaradó de facto atomhatalmak:
ˇ ¡ Izrael: 80
ˇ ¡ India: 60
ˇ ¡ Pakisztán: 60
ˇ ¡ Észak-Korea: <10
3. NATO atomfegyver-megosztási program alapján atombombák vannak a következő országok területén: Törökország, Belgium, Olaszország, Hollandia, Németország
4. Atomfegyver-fejlesztéssel gyanúsított országok:
ˇ ¡ Irán, Szíria
Az atomfegyverek jogi helyzete:
1. Atomsorompó egyezmény: Anglia, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió kezdeményezte és írta alá 1968. július 1-jén. Megállapodtak abban, hogy a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államokat nem segítik atomfegyverek, vagy más nukleáris robbanóanyagok megszerzésében vagy előállításában. Minden aláíró elkötelezte magát a teljes nukleáris leszerelés ügyének előmozdítására. Az egyezményt 187 ország, vagyis a világ majdnem minden állama aláírta, kivéve Kubát és a nukleáris fegyverekkel rendelkező Indiát, Pakisztánt és Izraelt.
2. A Hágai Nemzetközi Bíróság 1996. júl. 8. döntésében kihirdette, hogy az atomfegyverekkel való fenyegetés vagy azok használata "ellentétes a fegyveres konfliktusok esetén alkalmazható nemzetközi törvényekkel", szinte minden elképzelhető esetben.
A Nemzetközi Bíróság egyhangúan kijelentette, hogy a nukleáris terjeszkedés megállításáról szóló egyezmény (Nuclear Non-Proliferation Treaty) 4. bekezdésével összhangban "fennáll az a kötelezettség, hogy folytassuk jóhiszeműen és vigyük végig a nukleáris leszereléshez vezető kezdeményezéseket, minden tekintetben szigorú és hatékony nemzetközi ellenőrzés alatt."
Világ Körüli Menet a Békéért és az Erőszakmentességért
A menet
A Világ Körüli Menet a Békéért és az Erőszakmentességért keretén belül számos kezdeményezés és akció indult útjára, melyek száma a következő hónapokban meg fog sokszorozódni. Ezek közül egy az a szimbolikus menet, melynek során egy nemzetközi és interkulturális csapat hat kontinensen halad majd át.
Ez a menet 2009. október 2-án az Erőszakmentesség Világnapján indul Wellingtonból, Új-Zélandról, és 2010. január 2-án érkezik Argentínába, Punta de Vacas-ba, az Andok lábaihoz.
Budapestre 2009. november 4-én érkezik a Világ Körüli Menet.
Ez alatt az időszak alatt a világ több száz városában szerveznek majd meneteket, fesztiválokat, fórumokat, konferenciákat és más eseményeket, hogy felhívják a figyelmet a béke és az erőszakmentesség sürgős üzenetére.
A kezdeményezés eredete:
A Világ Körüli Menetet a Békéért és az Erőszakmentességért 2008. november 15-én indították útjára az Argentínában található Punta de Vacas-i Tanulmányozás és Elmélkedés Parkjában megrendezett Szimpózium során.
A Menet egy példa nélküli társadalmi mozgósítást javasol, melyet a Humanista Mozgalom egyik szervezete, a Háború Nélküli Világ Alapítvány kezdeményezett.
A menet célja, követelései:
a világ atomfegyverkészletének leszerelése;
a megszálló csapatok azonnali kivonása a megszállt területekről;
a hagyományos fegyverek fokozatos, arányos és egyidejű leszerelése;
az országok közötti megnemtámadási egyezmények aláírása;
a kormányok utasítsák el a háborút mint a konfliktusok megoldásának eszközét.
Sürgős feladat a békével és a leszereléssel kapcsolatos tudatosság elterjesztése. Ugyanakkor az is fontos, hogy felébresszünk egy olyan erőszakmentes tudatosságot, mely nem csak a fizikai erőszakot utasítja el, hanem az erőszak minden más formáját is: gazdasági, faji, lelki, vallási, szexuális stb. Ez az új érzékenység kell hogy gyökeret verjen világunkban és ösztönözze a társadalmi struktúrákat, megnyitva ezzel az utat egy egyetemes emberi nemzet felé.
A Világ Körüli Menet egy felhívás mindenkihez, hogy egyesítsük erőinket, és vállaljunk felelősséget a világ átalakításáért, hogy győzzük le a személyes erőszakot, hogy munkálkodjunk a közvetlen környezetünkben és mindenhol, ahová a befolyásunk elér.
A VKM a következő országokon halad át: (Google-térkép
Afrika: Algéria, Benin, Bissau-Guinea, Burkina Faso, Dél-Afrika, Egyiptom, Elefántcsontpart, Gambia, Ghána, Guinea, Kamerun, Kongói Demokratikus Köztársaság, Libéria, Mali, Marokkó, Mauritánia, Mozambik, Nyugat-Szahara, Sierra Leone, Szenegál, Szváziföld, Tanzánia, Togo, Uganda, Zambia
Amerika: Argentína, Brazília, Bolívia, Chile, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Ecuador, El Salvador, Guatemala, Haiti, Honduras, Kanada, Kolumbia, Mexikó, Nicaragua, Panama, Paraguay, Peru, USA, Venezuela
Antarktisz
Európa:
Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Belarusz Köztársaság, Finnország, Franciaország, Gibraltár, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Lengyelország, Luxemburg, Magyarország, Németország, Olaszország, Orosz Föderáció, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Törökország
Kelet-Ázsia és Óceánia:
Ausztrália, Fülöp-szigetek, Japán, Pápua Új-Guinea, Új-Zéland
Kontinentális Ázsia:
Banglades, Dél-Korea, Észak-Korea, India, Izrael, Kína, Kelet-Timor, Mongólia, Orosz Föderáció, Pakisztán, Palesztina, Törökország
Ismert csatlakozók részleges listája
Dettre Gábor, Sebestyén Márta, Kepes András, Novák Péter, Soma Mamagésa, Szalai Erzsébet, Szabó Győző
Lou Reed, Penelope Cruz, Bryan Adams, Philip Glass, Viggo Mortensen, Yoko Ono, Zubin Mehta,
Desmond Tutu, Noam Chomsky, Susan George, Tony Benn
Őszentsége a Dalai Láma, Canterbury érseke, a Conakry-i Faycal mecset imámja, Őszentsége Pramukh Swami Maharaj, a Beyt Tikkun zsinangóga rabbija, Böjte Csaba atya
XVI Benedek pápa fogadja a menet delegációját november 11-i audienciáján
Stjepan Mesic Horvátország elnöke, Evo Morales bolívia elnöke, Michelle Bachelet chile elnöke, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Jimmy Carter volt USA elnök, Mary Robinson Írország volt elnöke, őfelsége Rania Al Abdullah Jordánia királynője, Rodrigo Carazo Costa Rica volt elnöke, Raila Odinga, Kenya miniszterelnöke
Humanista Mozgalom, Amnesty International Magyarország, Greenpeace Magyarország, Labrisz, Civilek a Mecsekért, Afroaid, Artemisszió Alapítvány, Szülők Háza, Maszk Egyesület, Dialógus Platform, Kultúrák Központja, Fair Világ Alapítvány, Bocs Alapítvány, Ifjú Humanisták, Kurfli Egyesület, Európai Sors-társak Egyesület, valamint Humanista Párt, Munkáspárt 2006, Lehet Más a Politika!
Akciók Budapesten 2009. augusztus 6-án
1. 1. Hirosima napi