HAJNALI FÉNY

Mai "Fillagória" adásunkban stúdióvendégeim, beszélgetőtársaim Siklósi Gábor mentőápoló és Péter Ferenc gépkocsivezető, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársai voltak, akik 2007. december 7-én péntek este rátermettségüknek és szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetően mentették meg egy kétéves kislány életét. Bár mindketten munkahelyükön, a Budai mentőállomáson voltak, éppen egyikük sem volt szolgálatban. Ekkor érkezett a központból egy riasztás, hogy nincs-e bent szabad mentőkocsi, mert egy kislány fürdetés közben elájult. Mivel mentőkocsi nem volt, a fiúk gondolkodás nélkül motorra pattantak, és pár perc alatt a lakásban voltak. Szerencsére Gábor egy éve használatlanul álló motorjának akkuját épp a napokban töltötte fel. A kislány keringés és légzés nélkül feküdt az ágyon, ezért a mentős fiúk elkezdték az újraélesztést, és az előző évben elvégzett tanfolyamnak is köszönhetően sikerrel jártak. Siklósi Gábornak édesapja is mentős, egészségügyi szakközépiskolát végzett, majd mentőápolói, aneszteziológus-intenzíves szakápolói, kiemelt szakápolói szakképzést végzett, és már tíz éve mentőzik. Péter Ferenc hat és fél éve dolgozik, kiemelt gépkocsivezetői szakképzéssel rendelkezik, most végzi a mentő szakápolói képzést. A rendőrtiszti főiskolán kezdte meg tanulmányait, mert a katasztrófavédelemnél szeretne dolgozni. Az általuk használt robogókat egy, az Országos Mentőszolgálattól független szervezet, a Főnix Alapítvány üzemelteti eredetileg annak céljából, hogy ha valaki nem válik járóképtelenné, magatehetetlenné, akkor ne kelljen mentőautót kiküldeni hozzá a helyszínre, hanem az ilyen esetekben, vagyis a könnyű sérüléseknél a diszpécser a 104-en fogadott segélyhívásokat feléjük továbbítja. Mindemellett egy motorral könnyebb a közlekedés az amúgyis túlzsúfolt utakon, főleg a nagyvárosokban. Péter Ferenc és Siklósi Gábor önzetlen tevékenységükért, hivatásukért a "Pannon Példakép" Alapítvány 2008. harmadik negyedévi díjában részesültek, melyhez ezúton szívből gratulálunk, munkájukhoz, hivatásukhoz további sok erőt, egészséget kívánunk tisztelettel.

Ma hajnalban ezt a vallomást írtam Noéminek a MyVIP levelező rendszerében, miután értesültem róla, hogy saját elhatározásából kilépett  a Crystal rajongói klubból, ahová még annak idején, aznap este  meghívtam, miután Tibiékről meséltem neki.

***   ***   ***     ***   ***   ***     ***   ***   ***

Szia kedves Noémi!

Már van is egy hónapja, hogy nem találkoztunk, amióta kiléptél. Hogy vagy, hogy tellnek a napjaid? Hogy haladsz a suliban?

Szomorúan olvastam, hogy kiléptél a Crystal klubból, remélem, azért nem neheztelsz rám, hogy annak idején meghívtalak oda.

Jövő szombaton, október 18-án nekünk nem lesz kötelező munkanap, kiadják szabadnapnak a 24-i ledolgozás helyett, illetve ezen a napon, vagyis 18-án délután 14 órától egy érdekes rendezvényre kerül sor, melyről talán meséltem neked annak idején, úgy is, mint Civil Rádiós, mivel én e minőségemben leszek ott jelen. Egy régi kedves zenész barátom, Farkas Péter és felesége Fabók Judit néhány éve alapítottak egy klubot, Vakbarát Klub néven, melybe látássérült sorstársakat hívtak, hívnak meg a mai napig, a klubhoz bárki csatlakozhat, természetesen kísérők, barátok, rokonok, családtagok, egy szóval bárki, aki szívesen látogatja rendezvényeinket. E klub tehetségkutató versenyt hírdet látássérültek részére ének, zene, vers és próza kategóriában, mely vetélkedőre a jövő szombaton délután 14 órakor kerül sor a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének kultúrtermében, nem messze a Kacsóh Pongrác felüljárótól, a Hermina u. 47. szám alatt. Egyébként is érdekes, színvonalas rendezvényre számítunk, amellett, hogy két Credites kolléganő is fellép ott, Pausch Éva és Túri Tímea, a mi csoportunkból, akik énektudásukat csillogtatják majd meg, remélhetőleg nagy sikerrel. Volt már egy felvezetője e rendezvénynek, mégpedig augusztus végén a Vakok kertjében, ahol még nem versenyszerűen, bárki benevezhetettt egy kötetlen éneklésre, karaoke-bemutatóra, Éva ott is nagy sikerrel szerepelt.  Ezúton szeretettel meghívlak, ha érdekel, gyere bátran, egy jót lazulni, ismerkedni, beszélgetni, bulizni, hogy a szürke hétköznapok árnyékában jusson időd egy kis kikapcsolódásra, mert szerintem mindannyian megérdemeljük.

Remélem, nem veszed tolakodásnak e levelet, már csak azért sem, mert hát van valami, amit - a tisztesség úgy kívánná, hogy szemtől-szemben illenék bevallani neked, de ha már így alakult, hogy sajnos olyan hírtelen ki kellett lépned a Credittől, akkor így  ilyenformán szeretnék neked bevallani, éppen azért most, hogy később ne vedd tolakodásnak a leveleim -, szóval amikorazon a héten, amikor mindketten délutánosok voltunk, és minden este együtt mentünk a trolibuszmegállóig, akkor a negyedik estén talán, mikor először puszival búcsúztam el tőled, akkor valahogy mintha azt éreztem volna, hogy szimpatikusabbnak tűnsz nekem, mint egy kolléga. Annak ellenére, hogy sok jó kolléga, kolléganő van a cégnél, és az sem indokolja, hogy négy, illetve aztán összességében öt egymást követő este együtt mentünk egy darabig, mert ilyesmi gyakran előfordul csoporttársakkal, más kollégákkal, kolléganőkkel. Szóval ez sem indokolta, ki tudja, mi keltette bennem ezt az érzést, de valahogy ezt éreztem. Csak - ki tudja, miért - kellett egy hónap hozzá, hogy rágódjak egy kicsit ezen az érzésen, és eljussak idáig, hogy ezt el merjem mondani neked, talán azért, hogy ne gondold azt, hogy én nyomulni akarok, vagy ilyesmi, mert távol álljon tőlem. De hát vannak helyzetek, amikor a szíve húzza az embert. Sok jó kollégát veszítettünk el az elmúlt néhány hónapban, akik búcsúztatásakor meghatódtam, miközben a józan eszem azt súgta, hogy neki (mármint a kilépő, búcsúzó kollégának) viszont talán jobb lesz az új munkahelyén, versenyképesebb jövedelme lesz, erősebb pozícióba kerül, egzisztenciája, jobb megélhetése lesz ezáltal, amely a mai világban, pláne e nehéz gazdasági helyzetben nagyon is fontos. De nálad más a helyzet. Ilyet ugyanis senki más iránt nem éreztem, mint irántad, ilyen szimpátiát, ilyen tisztaságot, őszinteséget, ugyanakkor mégsem könnyeztelek meg, amikor elmentél, talán azért, mert titkon abban reménykedtem, reménykedem, hogy habár a Credittől kiléptél, azonban nem utoljára találkoztunk egymással azon a csütörtök délutánon, amikor odakint a folyosón a papírdobozok társaságában megosztottad velem a fájó hírt, miszerint ki kell lépned, mert nincs lehetőséged az egyetem  mellett dolgoznod, mert a Főnökék - a Cégszabályzatra, illetve a nálunk folyó munkamenetre hivatkozva - nem tették lehetővé. Erről - mármint, hogy a Főnökék nem engedték, nekem mondjuk megvan a különbejáratú véleményem, mert van, akinek egyébként lehet, és vele annyit sem ér, mint te, de ezt hagyjuk. Mert mi, beosztottak, próbálunk logikusan gondolkodni, a főnökök viszont - mint tudjuk - nem "logikusan" gondolkodnak, vagy legalábbis az ő logikájuk pusztán üzleti, gazdasági érdekeket szolgáló logika. Ki tudja... Szóval ettől független bízom benne, hogy azon a csütörtök délutánon nem utoljára hallottam azt a gyönyörű tiszta hangod, amiből sugárzik az őszinteség, nem utoljára láttalak, és ha "csak" nagyon jó barátok lennénk, akkor is lesz még alkalmunk találkozni.

Szívből remélem, Te is így látod, és nem neheztelsz rám e sorokért.

Várom válaszod, ha van időd, akkor írj, és nagy kalappal neked az egyetemhez (ha csak akkorával kívánnék, mint amekkora szíved van, az is hatalmas lenne). Puszillak, baráti szeretettel,

 Viktor

Mai "Fillagória" című műsorunkban élő stúdióinterjúban vendégem volt Budavári zita, a Bölcső Alapítvány Vezetője. Budavári Zita a krízishelyzetben lévő terhes asszonyok elkötelezett segítője azt próbálja elérni, hogy a kismamák, még ha tanácstalanok és kétségbeesettek is, nyugodjanak meg, és biztonságban szüljék meg gyereküket. Az életmentés a legfontosabb cél, melyet örökbefogadás is követhet, amihez segít házaspárt találni. 1995-ben jegyezték be szervezetét, a Bölcső Alapítványt, amely két anyaotthont működtet Szekszárdon és Budapesten, ahol összesen 12 anyát tudnak elszállásolni egyszerre. Eddig több mint nyolcszáz krízishelyzetben lévő anyával került kapcsolatba, segített kilátástalan helyzetüket megoldani. Az örökbefogadó szülőknek és gyermekeiknek minden nyáron „Bölcsős” találkozót szervez. Budavári Zita eredeti foglalkozását tekintve esküvői fotós, ám 1994. februárjában öt egymást követő este fagyos téli erdőbe, szeméthalom tetejére, kukába dobott újszülött csecsemőkről látott Híradós felvételeket, melyek olyannyira sokkolták, hogy - ahogy ő fogalmazott - ez tette fel az "i"-re a pontot, vagyis ez volt az utolsó csepp a pohárban, és ennek kapcsán fogalmazódott meg benne az Alapítvány gondolata, így hozta létre a Bölcső Alapítványt. Ezután a rengeteg ezzel járó elfoglaltsága miatt felhagyott eredeti tevékenységével. Saját gyermeke nem lehetett, sem nála, sem férjénél nem találtak semmilyen problémát, mégsem maradt terhes, hiába próbálkoztak még a "lombikbébi" programmal is később, egy bizonyos idő után a magzat elvetélt, így maguk is örökbefogadó szülőkké lettek, ugynevezett nyílt örökbefogadással - amikoris a kórházban találkoznak a gyermekek vérszerinti szüleivel - két gyermeket fogadtak örökbe, egyikük most 18 éves, másikuk már 12 - mindkettőjüknek már óvodás korukban megmondták, hogy ők nem a vér szerinti szüleik. Egészségesebbnek tartják ugyanis ezt a megoldást, mint azt, hogy a gyermek már kamasz korában tudja meg, esetleg valamelyik másik rokontól, jóakaró ismerőstől, máshonnan, mert az nyílván nagyobb lelki terhet jelent számukra. Így viszont mindkét gyermek természetesnek fogadta, fogadja el ezt a helyzetet. Zita ma is épp egy szülést követően érkezett stúdiónkba, melyért ezúton is külön nagy tisztelet és köszönet neki, valamint gratulálunk szeptember 8-án elnyert, 2008. harmadik negyedévi "Pannon Példakép" Díjához szeretettel. Az érdeklődők bővebb információkat a http://www.bolcso.hu oldalon találnak, valamint segítséget kaphatnak a 06 20 944-3566-os telefonszámon.

E hét szerda, vagyis szeptember 17-e estétől tehát új formában, 57 perces kiadásban hallható „Fillagória” című műsorunk a Civil Rádióban. Végülis úgy alakult, hogy a múlt pénteken rögzített stúdióbeszélgetésünk mai adásunkban adtuk le,  emellett pedig e hét hétfőn reggel Rácz Gergő zeneszerző-előadóművész is tiszteletét tette nálunk a stúdióban, így vele is rögzíthettem egy kb. negyedórás interjút. Gergőtől nem áll távol e kezdeményezés, vagyis e pályázat, a „Zenével az integrációért”  szellemisége, hiszen – dalaiból egyértelműen kitűnik – lírai alkat. Különös  dolga lesz, nem lesz könnyű dolga a beérkezett pályaművekkel, mert mint erre irányuló kérdésemre elmondta,  miután ő inkább zeneszerző, mint szövegíró, ezért ő zenét ír, majd utána megkér szövegírásban jártas embereket arra, hogy a már elkészült zenére szöveget írjanak – most viszont épp fordítva lesz, de, mint mondta, nyílván lesznek olyan pályaművek, dalszövegek, melyek hatással lesznek rá, és ha jól sikerülnek a dalok, akkor – tervei szerint – következő lemezére akár fel is kerülhetnek. Gergő hisz e kezdeményezésben, és hiszi, hogy a zene nem ismer határokat, korlátokat, számára teljesen lényegtelen, hogy valaki kerekesszékes, látássérült, hogy milyen fogyatékossággal él.  A beszélgetések közben, vagyis a már kész műsorban két dalát meg is hallgattuk: a „Húzz magadra  bármit” és a „Bennünk a világ” című dalokat.

Műsorunk után – alig, hogy elbúcsúztam Hallgatóinktól, és kijöttem a stúdióból – Pogány Gyuri Főszerkesztő Úr hívott a stúdiótelefonon, és gratulált, elismerését fejezte ki – vagyis a „kísérleti” adás jól sikerült, így e műsor mostatntól  tehát maradhat az ugynevezett „Portré-sávban”, ezen új időpontban.  Gyurinak is, és mindenkinek köszönöm a bíztatást – folytatás következik…!

Az elmúlt hétvégéhez képest jelentősen lehült az idő – őszbe fordult.

… És őszbe fordult Déva szekere is.  A történet persze kezdetben még másképp indult, noha állítólag már korábban  is fújtak baljós szelek, de a problémák igazán csak mostanra éleződtek ki Zenekarunk háza táján. Ma délelőtt fél tizenegykor találkoztunk az Etele téri buszvégállomásnál Ricsivel, és egy új basszusgitáros taggal, Andrással, akinek művészneve „Kabát” – ezt a nevet még jópár éve korábbi zenekari társaitól kapta, mivel annak idején az akkor divatos hosszú, téli kabátban járt hűvös időben. Ricsi azzal hívta el őt mai próbánkra, és hívta be  Zenekarunkba, hogy Balázs, az eredeti basszusgitáros beállna akkusztikus gitárra, mivel  sok dalban elkelne egy ritmusgitár is a  torzított, szólót is játszó gitár mellé. Még mielőtt találkoztam volna Ricsiékkel, felhívtam Márkot, mivel eredetileg úgy volt, hogy ő is odajön, mert ma  busszal mentünk ki Érdre.  Azonban találkozásunk előtt alig 10 perccel tudtam meg, Ricsi pedig tőlem, hogy Márk ma nem tud próbára jönni, állítólag azért, mert nemrég költözött, és a meleg ruhái a másik lakásban maradtak, és nem gondolta volna, hogy ilyen hamar és ennyire lehül az idő.  Hát az, hogy mi volt a véleményünk erről, Kedves Olvasók, gondolom, sejthetitek, de ezt Ricsi majd a maga idejében meg fogja beszélni vele. Mi viszont elindultunk Érdre, a legközelebbi busz 11:10-kor indult, mellyel fél tizenkettőkor értünk Érdre. Pár perc múlva Csabiéknál voltunk.    Le is zajlott mai próbánk, amely az eddigiekhez képest kissé kurtára sikerült, mivel volt, akinek délután kettőkor el kellett indulnia, s Ricsi felhívta figyelmünket, hogy lenne néhány – Zenekarunk további működését érintően, ezzel kapcsolatban - dolog, melyet meg kellene beszélnünk.    A mai próbának főképp az volt a célja, hogy a dalokat – pontosabban ezek közül néhányat – átvegyük Kabáttal – ma a „Magyar vitéz”, a „Korunk Nérója”,  „A város felé” és a „Harangok, harangok” című dalok kerültek terítékre, mivel Kabát ezekkel készült mára.  

Ezután pedig következett a nagy beszélgetés. Az, hogy Márknak mi lesz a sorsa, konkrétan majd akkor dől el, mikor a legközelebbi próbán – ha egyáltalán lesz legközelebbi próba – dől el, amikoris Ricsi és Csabi majd személyesen beszélnek vele.  Tőlem viszont Ricsiék – közös megegyezéssel – megváltak, az indoklás a következő volt: Ricsi szerint az én Casio szintetizátorom egy „csöves szinti”, mellyel – szerinte – a hajléktalanok koldulnak az életbenmaradásért, egy kalappal az Örs vezér téren.  Pedig egyrészt ebbe a zenekarba, meg egyáltalán élő zenekarba szerintem  inkább való, illeszkedik, kényelmesen ishasználható, mivel ez nem annyira a kísérőautomatikára van kihegyezve, hanem inkább a hangszínekre, duálra, splittelni lehet vele, vagyis bal- jobb kézre leosztva a klaviatúrát, akár négy különböző hangszínt is hozhatok vele a zenekarban, már ha  szükséges, vagyis hangszíneket tudok összekapcsolni, keverni. Továbbá, hogy Matyi, a szólógitárosunk   nemrég vett egy vadonatúj elektromos gitárt, hogy ő bezzeg képes volt áldozatot hozni a Zenekarért, pedig ő még csak középiskolás, Érettségire készül – akkor én miért nem vagyok képes ennyit megtenni, hogy egy jobb szintibe beleinvesztáljak?  Ricsi egyrészt  ezzel az indoklással rúgott ki, mondván, hogy itt a szintetizátor egy munkaeszköz, és hogy az én szintetizátorom egy óvodás hangszer, és ő  köszöni szépen, nem kér az amatőrizmusból. Másrészt epdig  - állítólag – azért kellett megválnunk, mert szerinte hülyén nézek ki szakállal, meg rövid hajjal, meg ezzel az öltözködéssel (rendszerint ingben járok, illetve, mikor egyszer nyáron munka után próbáltunk, fehér ingben, nyakkendőben voltam voltam) nem mutatnék jól a színpadon, mert hogy a hardrockba, a gótmetálba  ez nem való, és a hangszerem pedig nem vállalható. Meg különben is, úgy nézek   ki, mint egy nagypapa, és nyáron, ebben a gatyarohasztó melegben minek az a kurva nyakkendő? Hiába mondtam neki, na meg persze láthatták is Zenekarunk éplátó tagjai, hogy valóban így van, hogy én tényleg   csak akkor, arra az egy próbára, arra az egy alkalomra mentem el úgy, mivel akkor épp közvetlen munkából mentem oda.  Természetesen sohasem hánytorgattam fel Ricsosznak, ám most mégis mondtam neki, hogy értse, világosan lássa, hogy képességeimnek megfelelően igenis komolyan veszem, és hajlandó vagyok áldozatot is hozni a Déva Zenekarért, elmondtam, hogy akkor is azért tudtam aznap délután munkából odamenni, mert a nyári szabadságolások miatt volt lehetőségem egy egyébként délelőttös Kollégám helyére beülni, mert egyébként csak különösen indokolt  esetben, legfeljebb a közvetlen Váltótársakkal egyeztetett cserével lehetséges a műszakcsere.  Most joggal gondolhatnátok, Kedves Olvasók, hogy heves vitába keveredtünk, de aki ezt gondolja, bizony téved. Én mindig is konfliktuskerülő alkat voltam, ezt már sokan észrevették, megjegyezték, többek között Pogány Gyuri, a Civil Rádió jelenllegi  Főszerkesztője, aki sokszor mondja is, hogy ez rendben is van, hogy ennyire tisztelem az embereket, de  ennyire azért nem kell.  Úgyhogy én a hosszas, vagy 6 percig tartó  leszúrást követően,  melynek végén Ricsi és Csabi véleménye az volt (és állítólag a többieké is, akiknek ezen  véleményétCsabi tolmácsolta, vagyis, hogy a többieknek is ez a véleménye, csak ők ez esetben meg sem szólaltak), úgy gondolják, hogy  - ha másképp nem megy, akkor -  Ricsi üljön be addig a billentyűk mögé, ameddig nem találnak egy másik billentyűst, vagy pedig egy furulyást, aki elvállalná a fúvós szekciót Ricsi helyett, mivel eddig a furulya az ő hangszere volt.    Ez számomra önmagáért beszélt. Ugyan Csabi és Ricsi megkérdezte, hogy hogy gondolom a továbbiakban, mire én, hogy fejet hajtok a döntésük előtt, és váljunk el harag nélkül, békében, végülis egymás szemébe mondtuk, nem egymás háta mögött – és ezt köszönöm. Ezt is, és a lehetőséget is, hogy együtt zenélhettünk. Ticsi ezután kifogásolta még a hozzáállásom is, mert hogy szerinte semmit sem fejlődtem – bezzeg, mikor az ő Korg-ján játszottam, akkor volt olyan is, amikor mindenkinek áradozott, hogy milyen kurva jó voltam -, mert hogy ezzel a hangzással nem lehet kiállni, és úgy látja, hogy nem veszem eléggé komolyan a próbákat, meg ezt az egészet, pedig ez akár még anyagilag is egy jó lehetőség lenne, nem kellett volna elszalasztani. Ezt nem kívánom kommentálni, illetve erre nem kívánok reagálni – elvégre és utóvégre, én minden egyes próbán becsülettel megjelentem, sohasem mondtam le egyetlen próbát sem, ha bármi gondom volt, nem üzengettem, nem úgy, mint Márk, aki csak SMS-eket  írogatott Ricsinek, azzal, hogy nem tudja elérni telefonon, miközben Ricsinek pl. ma is tőlem kellett megtudnia, hogy nem tud jönni… De hát mindegy, ez van. Ilyen alapon a fél zenekart ki lehetne rúgni, mert  szinte mindegyik tagnál előfordult, hogy valami közbejött, majdnem mindenki  hiányzott már egyszer – minket kivéve Ricsivel, mert eddig – legalábbis én teljesen e tudatban éltem, s végeztem a munkám, láttam el feladatom e zenekarban – mi hárman, Csai, Ricsi meg én tartottuk a frontot, és képeztük a  Zenekar gerincét.  Én a családom, a nagybeteg nagyszüleim, idősödő és sok gonddal kűzdő szüleim tettem félre, ma is hívott Édesanyám két – véletlen szám között -, mikoris  mondtam neki, hogy most éppen próbálunk, majd este hívom – vissza is hívtam este hat körül -, és én ahelyett, hogy vele beszélgettem volna, és félrevonultam volna addig, utána sűrűn elnézést, bocsánatot kérve, mert éppen telefonáltam, inkább őt „ráztam le”, „dobtam fére”, mint ahogy hétvégéken is mostmár szitne alig találkoztam, tartottam a kapcsolatot a családommal. Vajon érdemes-e…? Nos, Kedves Olvasók, ezek után egyértelművé vált a válasz számomra: Nem! NEM!

Így hát fejet hajtva Ricsiék döntése előtt, békében elváltunk. Nem sokkal fél négy után, 15:35-kor jött egy busz  Budapest felé, mellyel hárman, Ricsi, Kabát és én hazajöttünk, majd négy után pár perccel, az Etele térre érve átszálltunk a piros  hetesre, amellyel  Ricsiék a Blaha Lujza térig mentek, én pedig a Ferenciek teréig, mivel a piros hetes a Kazinczy utcánál nem áll meg, így kicsit gyalogoltam hazáig. Sokat nem kelllett gondolkodnom, inkább sajnálom Ricsit, mint hogy haragudnék rá. Kívánom, hogy találja meg a megfelelő utódom, vagy ha ő ül a billentyűk mögé, akkor találjon maga mellé megfelelő fúvóst – csak adja Isten, hogy elő ne forduljon, hogy az illető egyszer-kétszer elfelejt majd próbára menni, meg esetleg más a stílusa, öltözködése, netán a zenei ízlése (mert hogy én ezért is megkaptam a magamét, hogy nem csak Crystal meg Zanzibar van a világon, jó, mondjuk a Zanzibar-ban nincs is billentyűs) – és nehogy egyszer Ricsinek eszébe jusson, hogy egyszer volt egy billentyűse,  aki ugyan nem csak a hardrockot szerette, hanem a populárisabb műfajú zenét is, lehet, nem volt hosszú haja, lehet, szakállas volt – de minden alkalommal ott volt, amikor és ahol lennie kellett. Nem ítélem meg magam, mindig azt vallottam, most is ezt vallom, hogy ítéljen  mega közösség, amelyben élek, dolgozom, tevékenykedem, illetve ítéljen meg a Közönség, a Hallgatóim és az Olvasóim…

A „Hetedhét Oázis” Alapítvány – melynek tevékenységéről már hallhattak Hallgatóink a Civil Rádió korábbi műsoraiban – ismét dalszöveg-, vers- és prózaíró pályázatot hírdet, melynek jelentkezési határideje 2008. október 20-a. A sikeres pályaművekből bemutató is lesz, tervek szerint november 28-án az Arany 10 Művelődési Központban, a műsor házigazdája Lang Györgyi  előadóművész lesz. Ezzel kapcsolatban készítek egy hosszabb riportot, melyet terveink szerint 2008. október 1-i „Fillagória” adásunkban hallhatnak Hallgatóink, immár az új időpontban, vagyis este 20:00 órai kezdettel.  Első ízben ma délután Szeli Dóra Rékával, az Alapítvány Kuratóriumának Vezetőjével beszélgettem Rádiónk 2-es stúdiójában, és készítettem vele egy 25 perces felvételt – e riport részeként.

Dóra 2005-ben határozta el, hogy létrehoz egy olyan alapítványt, mely a művészetek, ezen belül az irodalom és a zene segítségével segíti elő a sérültek integrációját,  felhívva társadalmunk figyelmét az esélyegyenlőség és az integráció fontosságára a mindannapokban.  Éppen ezért e pályázatra, versenyre sérültek és épek jelentkezését egyaránt várják. Emellett egy különleges, ugynevezett zeneterápiás eszköz forgalmazásával is foglalkozik, mely egy olyan ultrahangos eszköz, mely az emberi mozgást, táncot érzékelve a mozgásnak megfelelően különböző hangokat ad. Dora, mint elmondta, egyik reggel arra ébredt, hogy szeretne foglalkozni ilyen eszközökkel, ezek forgalmazásával, nem magát az eszközt, hanem csak az itthoni forgalmazás ötletét álmodta meg, majd kis idő múlva néhány ismerősével sikerült eljutni Angliába, ahol véletlen találkozott egy ilyen eszközzel. Mivel Rádiónkban  nem foglalkozunk reklámokkal, promócióval, illetve e beszélgetésünk témája sem ez, így ezt érdekességképpen említettük, erről bővebben nem is beszélgettünk – sokkal inkább a zene- és a művészetterápia fontosságáról. Talán nem véletlen, hogy Dóra létrehozta ezt az alapítványt, mely idén immár másodszor rendezi meg e tehetségkutatót, melyre  bárki - 14 évnél idősebb és 23 évnél fiatalabb – jelentkezhet. S hogy miért pont e korhatár? Erre irányuló kérdésemre Dóra azzal érvelt, hogy azért, mert ők most főleg a fiatalok érzelmi világára kíváncsiak, és  munkatársaival úgy gondolták, hogy egy átlagos fiatal, ha például egyetemet is végez, miután kilép a „nagybetűs” életbe, általában 23 éves korában, akkor attól kezdve élete, gondolkodásmódja megváltozik, felnőtté válik. Erre én azzal próbáltam provokálni, hogy de mi van azokkal a fiatalokkal, akik mondjuk olyan szociális-, anyagi helyzetben vannak, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy egyetemre járhassanak, netán 16-18 éves korukban akár iskola mellett is kénytelenek dolgozni családjuk anyagi biztonsága érdekében – mire Dóra azzal hárította el a kérdést, vagyis annyit mondott válaszként, hogy az iskolába járás, az iskolai végzettség nem feltétel.

A pályázat elbírálásában idén is neves előadóművészek, közismert emberek vesznek részt, mint például a vers- és prózaírók esetében Bódis Kriszta dokumentumfilmes, Acsai Roland író, költő, Laczfy János költő, műfordító, szerkesztő; a dalszövegírók esetében pedig Rácz Gergő, L.L Junior  és az idén Viva Comet Díjban részesülő Antifitness Club zenekar. Egyelőre azonban – ahogy ilyenkor mondani szoktam – többet nem árulok el, maradjon minden a maga idejére, október 1-i adásunkból mindent megtudhattok, már csak azért is, mert a felsorolt előadóművészeket igyekszem majd megszólaltatni e témában.

Az Alapítvány Kuratóriuma a jelentkezéseket a szelidora@gmail.com emailcímen várja, további részleteket, információkat az Alapítványról a http://www.hetedhetoazis.hu honlapon olvashattok.

Kis szünet után ma ismét próbáltunk Csabiéknál Zenekarunkkal.

Ezúttal az élet úgy hozta, hogy Márkkal találkoztam a Batthyány téren, nem messze a 2-es metró megállójától, a Vásárcsarnok előtt, kocsival érkezett, úgy mentünk együtt Érdre. Pár perccel fél négy előtt értünk oda, mivel eredetileg a próbakezsét fél négyre beszéltük meg, mert a stúdióban még ma este héttől más is készített  felvételeket. A mai próbán újra előkerültek a már eddig megtanult dalok, illetve két dalt, a „Korunk Nérója” és a „Magyar vitéz” című dalokat metronómra is gyakoroltuk, mivel ezek biztosan rajta lesznek majd az ősz folyamán készítendő demo anyagunkon. A próba szünetében –ásványvízzel meg feketekávéval  oltva szomjunkat a nagy hőségben – megbeszéltünk néhány, egyelőre belügyként kezelendő zenekari dolgot, illetve, hogy hamarosan elindítjuk honlapunk első verzióját,  természetesen egyelőre a pontos kezdésről még nem esett szó, hiszen még csak tervek vannak, de mindenről majd a maga idejében.

Este fél hét után indultunk el Márkkal, Ricsiék tovább maradtak,  mi a Bach csomópontig mentünk együtt, ahonnan én a 61-es villamossal folytattam utam a Déli pályaudvarig, majd onnan a 2-es metróval hazáig.

Ezen a hétvégén megdőlhet a szeptemberi melegrekord, legalábbis ezen a hétvégén az ország egyes részein 35-37 fok is lehet a délutáni órákban.

Nálunk mindenesetre megdőlt, hiszen egy remek hangulatú Újbudai Nyárbúcsúztató Party-nak lehettünk részesei a Feneketlen tónál, mivel idén sem marad el a szokásos, Dr. Molnár Gyula, Budapest XI. ker. Polgármestere védnökségével rendezett szezonzáró buli.

Délután fél négy körül indultam el itthonról, Berta pedig délelőtt dolgozott, így ő sem ért oda sokkal korábban, előtte felhívtam, megbeszéltük, hogy négy körül találkozunk a színpadnál. Oda is értem, nem sokkal négy előtt, amikoris a zene irányába menvén a Budai Parkszínpad bejáratának lépcsőjéhez értem, ahol is egy country zenekar játszott, ugynevezett westend country-t, illetve ír country-t, ennek megfelelő öltözékben, széles karimájú kalapban, annak rendje-módja szerint meghangszerelve, az ének mellett a banjo és a gitár nyújtott remek szereplést, szólót. Mikor odaértem, a zenekar - akinek nevét sajnos nem hallottam, nem tudom - már javában játszott, s miután Berta négy óra után pár perccel megtalált, s elindultunk a Tűzoltóság épülete mögött felállított nagy színpadhoz, közben beszélgettünk, még sokáig hallgattuk őket a háttérben. A Party délután 17 órakor vette kezdetét, ekkor a country zenekar befejezte koncertjét a Parkszínpad bejáratánál, a nagy színpadon pedig egy pestszentlőrinci tánccsoport ifjú, óvodás- és kisiskolás hölgy-növendékei tartottak színvonalas ritmikus sportgimnasztika-előadást - óriási sikerrel. Ezt követően került sor a koncertekre. Minket - főleg ezért - a szombat délutáni programok érdekeltek -, mivel remek hazai előadók között az est fénypontja a Crystal Zenekar koncertje volt. A táncshow után azonban elsőként Puskás Peti kezdte izzítani a hangulatot, most sem maradt hűtlen magához, remek csajozós nóták, köztük néhány régi, eredetileg mások által szerzett és énekelt dalokkal, mint például a Piramis "Ha volna két életem" című dala, mellyel Peti már korábban belopta magát a szívembe, előadása már korábban magával ragadott engem. Őt követően a visszavágót a Sugar Loaf rendezte csajozós- meg singlis-dalokkal, őket Auth Csilla lírai hangvételű, nosztalgikus koncertje követte. Egy-két új dal mellett előadásában jó volt meghalllgatni néhány régi dalt, mint például az Edda "Érzés", vagy a Bergendy "El kell, hogy engedj" című dalát, de jó volt meghallgatni még például az LGT "A dal a miénk" című szerzeményét is.

Ezt követően került sor a Crystal Zenekar koncertjére, nagyjából az előre meghírdetett fél nyolcas időpontban. Berta magával hozta a múlt héten oly nagy sikert aratott "Kasza Tibis" zászlóját is, meg a már régebbi "Crystalost" is, így én a "Kasza Tibist" kölcsön kértem tőle, így tisztelegtünk a Királyok előtt. "Te vagy a jel", "Két utazó", "Sosem múlik el", "Hív a végtelen", "Fújja el a szél", "Elmegyek", "Jég a tűzben" - műsorvezetőből sem volt hiány, természetesen Berta személyében, aki az első sorból, miután már háromnegyed ötkor elfoglaltuk ott helyünket, a kordont támasztva, minden dal előtt bemondta azok címét. Hihetetlen, hogy mennyire tudja már fejből a rövidkoncertek repertoárját. A "Sosem múlik el" című dalt követően pedig Tibi ismét "tehetségkutatót" szervezett a nézők között, egy önként vállalkozó kislányt hívott a színpadra, akitől megkérdezte, hogy hívják, mire az ifjú hölgy-tehetség, hogy "Nagyon jól!" - nem kis sikerrel.

A buli után most is volt lehetőségünk pár kedves szót váltani Tibiékkel, Tibi erre irányuló kérdésemre elmondta, hogy az új szólólemez Karácsonyra készül el, de a lemezbemutatóról még nem tudott semmit sem mondani. A villáminterjút követően egy-egy baráti kézfogás Tibivel és Gáborral, majd később Katival - akinek gyönyörű ébenfekete haja ismét legrégebbi pompájában volt látható - egy pusziváltás. Közben a Unique Zenekar húzta tovább a remek talpalávalót, majd e remek sorozatot a Máté Péter Emlékzenekar koncertje és tüzijáték zárta. Mi közben elindultunk Bertával, a Ferenciek teréig együtt mentünk, ott Berta átszállt a 3-as metróra, én pedig az Astoriáig mentem, így már nem sokkal tíz előtt itthon voltam. Természetesen most sem maradt el a Crystal Üzenőfalán történő pár kedves sor, a köszönetnyílvánítás. A koncert után pedig még néhány Rajongótárssal is volt szerencsénk találkozni.

Az 1904-ben, a mai Hermina út 47. szám alatt épült villa akkor Sipeki Balázs alispán villája volt, melyet Sipeki úr az 1940-es években a vakokra hagyott örökségül. Még akkoriban került oda Györkös János, és felesége, Anna, akit később mindenki csak Györkös néniként ismert, akik később házmesterek voltak, egészen az 1990-es években bekövetkezett halálukig. A XX. század első felében nagy hagyománya volt az ugynevezett teadélutánoknak, amikoris a Székház mostani ugynevezett kis előadótermében, a szalonban bárki előzetes bejelentés nélkül jöhetett, a jóbarátok, ismerősök, rokonok egy-egy kötetlen baráti beszélgetésre, teázásra, mulatságra. A XXI. század szomorú gazdaságpolitikai helyzete és a Szövetség érdekei azonban e hagyománynak jelentősen hátat fordítva ma már nem annyira az egyesületi életről, mint inkább egyfajta lobbitevékenységről, irodai munáról szólnak, na meg persze arról, hogy a látássérültek tagdíjat fizetnek a Szövetség különböző egyesületeinek, azért, hogy valahová tartozzanak. Ezért néhány évvel ezelőtt, egészen pontosan 2004-ben Fabók Judit és Farkas Péter látássérült zenész- énekes- és szerző-házaspár úgy gondolta, életre hívják eme hagyományt, mivel még Györkös néni idejében a Székház pincéjében működött egy ugynevezett Egészségmegőrző Centrum, kondícionáló terem, melynek akkori vezetője Péter volt, aki az 1980-as évek végétől csaknem tíz éven át gyógymasszőrként tevékenykedett ott. Mindeközben naponta találkozott az ott élő asszonnyal, aki törzsvendége volt neki, ő mesélte el ezen régi anekdotákat Péternek. Így e teadélutánok újjászervezése egyfajta tisztelgés az ősi hagyományok és a Györkös házaspár emléke előtt, így alakult meg a Vakbarát Klub Péterék vezetésével. A XX. századvég rossz gazdaságpolitikai helyzete, a Szövetség vezetőségének érdekei azonban Péter elbocsátását vonták maguk után, az Egészségmegőrző Centrum ugyan más irányításával még néhány évig működött, de Péter elveszítette ottani állását. Eredeti végzettsége, a gyógymasszőrködés mellett hivatásos vendéglátó zenészként is tevékenykedett, tevékenykedik mind a mai napig, több-kevesebb fellépéssel, ám mindenütt hatalmas sikerrel. Így e klubban a teadélutánok keretében tánctanulásra, karaoke éneklésre, kötetlen, családias beszélgetésekre nyílik lehetőség az oda látogatók számára, e klub minden második pénteken délután várja az érdeklődőket a Székház kis előadójában, a régi helyen, ahol egykoron is zajlott a társasági élet. Most pedig egy tehetségkutató vetélkedőt szerveznek, vers, humoros jelenet, próza, ének, zene kategóriákban, mely vetélkedőre a jelentkezési határidő szeptember 30-a. Jelentkezni a vakbarat@freemail.hu címen, illetve Péter 06 70 381-0000-s telefonszámán lehet. Eddig is szép számmal jelentkeztek, ám, hogy minél többen, még többen jelentkezzenek, ezért a Civil Rádió is igyekszik felhívni erre a Hallgatók, az Érdeklődők figyelmét, médianyílvánosságot teremteni, teret adni e remek lehetőségnek. A jelentkezők számától függően, pontosabban, hogy egy-egy kategóriát hányan képviselnek majd, elképzelhetőnek tartják, hogy előselejtezők is lesznek, illetve az egyes kategóriákba történő jelentkezők számától teszik függővé majd a szakmai zsűri összetételét, állítják össze majd a szakzsűrit - erre ilyenformán Péter még nem tudott pontos választ adni, vagyis a zsűri tagjainak kiléte még bizonytalan, nem publikus.

Hallgatóink ma esti "Fillagória" adásunkban hosszabb riportot hallhattak Péterékkel, egy rövid, figyelemfelhívó riport pedig múlt keddi "Handycap" adásunkban is elhangzott.

"Fillagória" című műsorunk pedig - Pogány György Főszerkesztő és Péterfy Ferenc, a a Rádiónkat működtető "Civil Rádiózásért" Alapítvány Kuratórium Elnöke jóváhagyásával, amiért ezúton is nagy-nagy köszönet és tisztelet nekik - két hét múlva, szeptember 17-étől páros hét szerdán este 20 órától lesz hallható, csaknem egy órában, helyet cserélve az eddig utánunk következő "Demokrácia most" című műsorral, mely mától "Vedd ki a részed" címmel számít Hallgatóink figyelmére, vagyis akik számítanak: Péterfy Ferenc, Saint Mátyás és vendégeik, a közélet, a közszféra, a civil társadalom szereplői - legközelebbi alkalomtól 19:00 órától.

„A szerelem éjszakája…”

Igen, ez volt a címe a  szombat esti koncertnek, melyet Kasza Tibi és a Crystal tagjai adtak a Margit-szigeti Szabadtéri Színpadon – óriási sikerrel.

Este fél hétkor találkoztam Bertával a 3-as metró Árpád-hídi megállójánál, ahonnan a 26-os busszal mentünk a Szabadtéri Színpadhoz – miután nem kellett várnunk a buszra a végállomáson, így már háromnegyed hétkor a Színpadnál voltunk. Ekkor már javában hangolt a zenekar, folyt a beállás, épp a legendás Queen zenekar „Who Wants to Live Forever” című, ezúttal Tibi által előadott dalának hangjai szűrődtek át a fákon a Színpad bejáratánál. Majd a „Pár lépés a végtelen” néhány taktusa. Közben néhány ismerős arcot is láttunk, főképp a sasszem Berta, aki ezúttal is hozta  remek formáját, egy saját maga által készített zászlót, „KASZA TIBOR” felirattal, melyet még kézzel is jól ki lehetett tapintani, az „O” betű  maga egy mosolygó fejecske volt, szemekkel, orral, szájjal, rózsaszínben. A többi betű más-más színű volt – ez akkora siker volt, hogy a koncert alatt az egyik jobbszélen álló operatőr egy furcsa, amolyan körhintaszerű karon lévő kamerájával többször is ráközelített, mivel a koncertről DVD-felvétel is készült.

Mivel megvárták a sötétedést, így az eredetileg fél nyolcra meghírdetett buli pontban este nyolckor vette kezdetét, s mivel az első sorokban a drágább jegyek nem keltek el, így a DVD-felvétel miatt az egyik nézőtéri ügyelő megkért  minket, hogy töltsük fel a helyeket – így a nézőtér hátsó, fentebb lévő teraszáról volt lehetőségünk a színpad előtti sorokban helyet foglalni. Ugyan a második sorban volt két hely egymás mellett, Berta mégis az első sor közepére furakodott egy ottani, egyedüli üres helyre, én pedig sréhen a háta mögött a második sorban ültem, kicsit jobbra tőle, talán 3 hellyel – így élveztük a mennyei érzést, a remekbeszabott lírai dalokat. A saját dalok mellett Tibi számos külföldi nagy kedvencétől is adott elő dalokat, így például a már említett Queen-dalt. A koncert két részből állt, az első félidőben Tibi jó szokásához híven lökte a poénokat, melyek következtében a koncert néhány perc alatt valóságos klubkoncertté, amolyan igazi Crystal- vagy Tibi-feelinggé vált, majd  ezt követően kicsit komolyabb hangvételű második rész következett, ekkor az amúgyis forró hangulatot egy örömtelli pillanat tetézte be, melyet nem Tibi, hanem a Sors keze kottázott: a „Ha egy férfi igazán szeret” című szólólemezéért Tibi aranylemezt vehetett át Szekeres Judittól, az EMI Hungary KFT Zenei Igazgatójától. A koncerten számos duett is elhangzott, pl. Tibi Dósa Matyival adta elő az „Úgy szeretném meghálálni” című dalt, de énekelt egy angol számot Gáborral is, akinek hangja kissé reneszanszos, amolyan „King Singer’s-es” volt, vagyis kicsit fejhang, de nagyon jó volt, és igazán nagy siker volt.    A koncerten előkerült néhány régebbi Crystal-dal is, mivel az est sztárvendégei Lajtai Kati és Kasza Gábor, valamint a Crystal kísérőzenekar tagjai voltak, akik mellett egyébként a szinfónikus kíséretet a Hollywood Movie Szinfónikus Zenekar adta.   Ilyen dal volt például a „Volt egy lány”, az „Amíg csak élek” vagy az „Elmegyek”, mely egyfajta ráadásként szolgált a koncerten, amikoris valamennyien felállhattunk már a székünkből – Tibi kérésére, vagyis mondta, hogy nyugodtan fel lehet állni, és lehet úgy csinálni, mint egy igazi Crystal-koncerten -, és előre mehettünk, egész a színpadhoz, az első sor és a színpad közötti üres helyre, és állva tapsoltunk, énekeltünk.

E remek koncertnek nem sokkal este tíz után lett vége, majd ezután Bertával felderítő útra indultunk, a Szabadtéri Színpadot megkerülve a sűrű sötét éjszakában, a fák között, egyszer csak rátaláltunk a Művészbejáróra, ahol volt alkalmunk néhány szót váltani, gratulálni, igaz, csak Gábornak, mert a többiek, a zenészek még pakoltak, Tibi pedig épp egy fogadáson vett részt, ezért nem tudott kijönni, Gábor viszont volt olyan rendes, és ezt mondta nekünk, illetve kérte, hogy ne várjunk Tibire, mert soká jön ki, majd beszéljünk vele a jövő szombati koncerten. Így aztán elindultunk hazafelé, a 26-os buszra felszállva ezúttal a Margit-híd felé vettük az irányt, ahol is a budai hídfőnél átszálltunk a 6-os villamosra, Berta a Moszkva tér felé, nagymamájához ment, én pedig a Blaha Lujza tér felé. Talán negyed egy körül értem haza, utána gyorsan felnéztem a Crystal weboldalára, amelynek Üzenőfalára e sorokat írtam:

***   ***   ***

Sziasztok!

 Hát mit is mondjak az esti koncertről? Hol is kezdjem. Nem is tudom... Legfeljebb majd kivágjátok...  Szóval, azt hiszem, nem nagyon lehet szavakba foglalni ezt az érzést, remek lírai dalok, remek hangzás, óriási siker, mindemellett nagy örömtelli pillanatnak lehettünk részesei: a "Ha egy férfi igazán szeret" bearanyozódott, és - akik nem voltak, azoknak - Tibi átvehette a méltán megérdemelt aranylemezt. Kedves Tibi, ezúton gratulálok! Egyrészt ezért mentünk a művészbejáróhoz, csak Gábor mondta, hogy miért nem tudsz kijönni, ezért nem vártunk meg. Másrészt pedig szerettem volna még mondani neked, hogy eszedbe ne jusson kivágni a poénokat a DVD-felvételből, és egyáltalán nem voltál sok az első félidőben. Én mindíg azt szerettem és tiszteltem benned, kedves Tibi, hogy Te nem egy "piros lámpás" show-man vagy, akinek egy "piros lámpás" rendező mondja meg, hogy mikor mit kell csinálni, meg a közönségnek sem, mikor kell tapsolni és röhögni, hanem Te magad. Saját magad adod, és eddig akárhány koncerten voltam, úgy láttam, most is így volt ez, a közönség igenis vette a lapot.

Berta zászlója pedig akkora tuti siker volt, hogy a színpad jobb oldalán lévő operatőr azzal a lengő kamerával a koncert folyamán többször is ráközelített, úgyhogy szerintem jó kis vágókép lesz belőle a DVD-n.  Akik nem voltak, azoknak, ehhez tudni kell, hogy miután sajnos nem volt minden hely feltöltve, vagyis az első sorokban a drágább jegyek nem keltek el, a koncert előtt egy nagyon kedves hölgy szólt, hogy miután DVD-felvétel készül, töltsük fel a helyeket, így volt lehetőségünk előre menni a színpadhoz. Úgyhogy igazán mennyei élményben lehetett részünk. A "Nézz rám Istenem" című duett alatt, amelynek hölgy tagját ezúttal Kati képviselte, magam is megkönnyeztem. Gabesz hangja pedig kicsit reneszansz-os volt, amolyan King Singer's-es, de nagyon jó.

Röviden ennyi - köszönjük Nektek!