Az elmúlt hétvégéhez képest jelentősen lehült az idő őszbe fordult.
És őszbe fordult Déva szekere is. A történet persze kezdetben még másképp indult, noha állítólag már korábban is fújtak baljós szelek, de a problémák igazán csak mostanra éleződtek ki Zenekarunk háza táján. Ma délelőtt fél tizenegykor találkoztunk az Etele téri buszvégállomásnál Ricsivel, és egy új basszusgitáros taggal, Andrással, akinek művészneve Kabát ezt a nevet még jópár éve korábbi zenekari társaitól kapta, mivel annak idején az akkor divatos hosszú, téli kabátban járt hűvös időben. Ricsi azzal hívta el őt mai próbánkra, és hívta be Zenekarunkba, hogy Balázs, az eredeti basszusgitáros beállna akkusztikus gitárra, mivel sok dalban elkelne egy ritmusgitár is a torzított, szólót is játszó gitár mellé. Még mielőtt találkoztam volna Ricsiékkel, felhívtam Márkot, mivel eredetileg úgy volt, hogy ő is odajön, mert ma busszal mentünk ki Érdre. Azonban találkozásunk előtt alig 10 perccel tudtam meg, Ricsi pedig tőlem, hogy Márk ma nem tud próbára jönni, állítólag azért, mert nemrég költözött, és a meleg ruhái a másik lakásban maradtak, és nem gondolta volna, hogy ilyen hamar és ennyire lehül az idő. Hát az, hogy mi volt a véleményünk erről, Kedves Olvasók, gondolom, sejthetitek, de ezt Ricsi majd a maga idejében meg fogja beszélni vele. Mi viszont elindultunk Érdre, a legközelebbi busz 11:10-kor indult, mellyel fél tizenkettőkor értünk Érdre. Pár perc múlva Csabiéknál voltunk. Le is zajlott mai próbánk, amely az eddigiekhez képest kissé kurtára sikerült, mivel volt, akinek délután kettőkor el kellett indulnia, s Ricsi felhívta figyelmünket, hogy lenne néhány Zenekarunk további működését érintően, ezzel kapcsolatban - dolog, melyet meg kellene beszélnünk. A mai próbának főképp az volt a célja, hogy a dalokat pontosabban ezek közül néhányat átvegyük Kabáttal ma a Magyar vitéz, a Korunk Nérója, A város felé és a Harangok, harangok című dalok kerültek terítékre, mivel Kabát ezekkel készült mára.
Ezután pedig következett a nagy beszélgetés. Az, hogy Márknak mi lesz a sorsa, konkrétan majd akkor dől el, mikor a legközelebbi próbán ha egyáltalán lesz legközelebbi próba dől el, amikoris Ricsi és Csabi majd személyesen beszélnek vele. Tőlem viszont Ricsiék közös megegyezéssel megváltak, az indoklás a következő volt: Ricsi szerint az én Casio szintetizátorom egy csöves szinti, mellyel szerinte a hajléktalanok koldulnak az életbenmaradásért, egy kalappal az Örs vezér téren. Pedig egyrészt ebbe a zenekarba, meg egyáltalán élő zenekarba szerintem inkább való, illeszkedik, kényelmesen ishasználható, mivel ez nem annyira a kísérőautomatikára van kihegyezve, hanem inkább a hangszínekre, duálra, splittelni lehet vele, vagyis bal- jobb kézre leosztva a klaviatúrát, akár négy különböző hangszínt is hozhatok vele a zenekarban, már ha szükséges, vagyis hangszíneket tudok összekapcsolni, keverni. Továbbá, hogy Matyi, a szólógitárosunk nemrég vett egy vadonatúj elektromos gitárt, hogy ő bezzeg képes volt áldozatot hozni a Zenekarért, pedig ő még csak középiskolás, Érettségire készül akkor én miért nem vagyok képes ennyit megtenni, hogy egy jobb szintibe beleinvesztáljak? Ricsi egyrészt ezzel az indoklással rúgott ki, mondván, hogy itt a szintetizátor egy munkaeszköz, és hogy az én szintetizátorom egy óvodás hangszer, és ő köszöni szépen, nem kér az amatőrizmusból. Másrészt epdig - állítólag azért kellett megválnunk, mert szerinte hülyén nézek ki szakállal, meg rövid hajjal, meg ezzel az öltözködéssel (rendszerint ingben járok, illetve, mikor egyszer nyáron munka után próbáltunk, fehér ingben, nyakkendőben voltam voltam) nem mutatnék jól a színpadon, mert hogy a hardrockba, a gótmetálba ez nem való, és a hangszerem pedig nem vállalható. Meg különben is, úgy nézek ki, mint egy nagypapa, és nyáron, ebben a gatyarohasztó melegben minek az a kurva nyakkendő? Hiába mondtam neki, na meg persze láthatták is Zenekarunk éplátó tagjai, hogy valóban így van, hogy én tényleg csak akkor, arra az egy próbára, arra az egy alkalomra mentem el úgy, mivel akkor épp közvetlen munkából mentem oda. Természetesen sohasem hánytorgattam fel Ricsosznak, ám most mégis mondtam neki, hogy értse, világosan lássa, hogy képességeimnek megfelelően igenis komolyan veszem, és hajlandó vagyok áldozatot is hozni a Déva Zenekarért, elmondtam, hogy akkor is azért tudtam aznap délután munkából odamenni, mert a nyári szabadságolások miatt volt lehetőségem egy egyébként délelőttös Kollégám helyére beülni, mert egyébként csak különösen indokolt esetben, legfeljebb a közvetlen Váltótársakkal egyeztetett cserével lehetséges a műszakcsere. Most joggal gondolhatnátok, Kedves Olvasók, hogy heves vitába keveredtünk, de aki ezt gondolja, bizony téved. Én mindig is konfliktuskerülő alkat voltam, ezt már sokan észrevették, megjegyezték, többek között Pogány Gyuri, a Civil Rádió jelenllegi Főszerkesztője, aki sokszor mondja is, hogy ez rendben is van, hogy ennyire tisztelem az embereket, de ennyire azért nem kell. Úgyhogy én a hosszas, vagy 6 percig tartó leszúrást követően, melynek végén Ricsi és Csabi véleménye az volt (és állítólag a többieké is, akiknek ezen véleményétCsabi tolmácsolta, vagyis, hogy a többieknek is ez a véleménye, csak ők ez esetben meg sem szólaltak), úgy gondolják, hogy - ha másképp nem megy, akkor - Ricsi üljön be addig a billentyűk mögé, ameddig nem találnak egy másik billentyűst, vagy pedig egy furulyást, aki elvállalná a fúvós szekciót Ricsi helyett, mivel eddig a furulya az ő hangszere volt. Ez számomra önmagáért beszélt. Ugyan Csabi és Ricsi megkérdezte, hogy hogy gondolom a továbbiakban, mire én, hogy fejet hajtok a döntésük előtt, és váljunk el harag nélkül, békében, végülis egymás szemébe mondtuk, nem egymás háta mögött és ezt köszönöm. Ezt is, és a lehetőséget is, hogy együtt zenélhettünk. Ticsi ezután kifogásolta még a hozzáállásom is, mert hogy szerinte semmit sem fejlődtem bezzeg, mikor az ő Korg-ján játszottam, akkor volt olyan is, amikor mindenkinek áradozott, hogy milyen kurva jó voltam -, mert hogy ezzel a hangzással nem lehet kiállni, és úgy látja, hogy nem veszem eléggé komolyan a próbákat, meg ezt az egészet, pedig ez akár még anyagilag is egy jó lehetőség lenne, nem kellett volna elszalasztani. Ezt nem kívánom kommentálni, illetve erre nem kívánok reagálni elvégre és utóvégre, én minden egyes próbán becsülettel megjelentem, sohasem mondtam le egyetlen próbát sem, ha bármi gondom volt, nem üzengettem, nem úgy, mint Márk, aki csak SMS-eket írogatott Ricsinek, azzal, hogy nem tudja elérni telefonon, miközben Ricsinek pl. ma is tőlem kellett megtudnia, hogy nem tud jönni De hát mindegy, ez van. Ilyen alapon a fél zenekart ki lehetne rúgni, mert szinte mindegyik tagnál előfordult, hogy valami közbejött, majdnem mindenki hiányzott már egyszer minket kivéve Ricsivel, mert eddig legalábbis én teljesen e tudatban éltem, s végeztem a munkám, láttam el feladatom e zenekarban mi hárman, Csai, Ricsi meg én tartottuk a frontot, és képeztük a Zenekar gerincét. Én a családom, a nagybeteg nagyszüleim, idősödő és sok gonddal kűzdő szüleim tettem félre, ma is hívott Édesanyám két véletlen szám között -, mikoris mondtam neki, hogy most éppen próbálunk, majd este hívom vissza is hívtam este hat körül -, és én ahelyett, hogy vele beszélgettem volna, és félrevonultam volna addig, utána sűrűn elnézést, bocsánatot kérve, mert éppen telefonáltam, inkább őt ráztam le, dobtam fére, mint ahogy hétvégéken is mostmár szitne alig találkoztam, tartottam a kapcsolatot a családommal. Vajon érdemes-e ? Nos, Kedves Olvasók, ezek után egyértelművé vált a válasz számomra: Nem! NEM!
Így hát fejet hajtva Ricsiék döntése előtt, békében elváltunk. Nem sokkal fél négy után, 15:35-kor jött egy busz Budapest felé, mellyel hárman, Ricsi, Kabát és én hazajöttünk, majd négy után pár perccel, az Etele térre érve átszálltunk a piros hetesre, amellyel Ricsiék a Blaha Lujza térig mentek, én pedig a Ferenciek teréig, mivel a piros hetes a Kazinczy utcánál nem áll meg, így kicsit gyalogoltam hazáig. Sokat nem kelllett gondolkodnom, inkább sajnálom Ricsit, mint hogy haragudnék rá. Kívánom, hogy találja meg a megfelelő utódom, vagy ha ő ül a billentyűk mögé, akkor találjon maga mellé megfelelő fúvóst csak adja Isten, hogy elő ne forduljon, hogy az illető egyszer-kétszer elfelejt majd próbára menni, meg esetleg más a stílusa, öltözködése, netán a zenei ízlése (mert hogy én ezért is megkaptam a magamét, hogy nem csak Crystal meg Zanzibar van a világon, jó, mondjuk a Zanzibar-ban nincs is billentyűs) és nehogy egyszer Ricsinek eszébe jusson, hogy egyszer volt egy billentyűse, aki ugyan nem csak a hardrockot szerette, hanem a populárisabb műfajú zenét is, lehet, nem volt hosszú haja, lehet, szakállas volt de minden alkalommal ott volt, amikor és ahol lennie kellett. Nem ítélem meg magam, mindig azt vallottam, most is ezt vallom, hogy ítéljen mega közösség, amelyben élek, dolgozom, tevékenykedem, illetve ítéljen meg a Közönség, a Hallgatóim és az Olvasóim
