HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

MI IS AZ AZ ÖNKÉNTESSÉG?

2010.03.17. 23:06 RUZSA_VIKTOR

Mára végre itt a tavasz - egy hosszú, március 15-i, ünnepi hétvége után, amikoris még reggelente havas háztetők és latyakos járdák látványára ébredtünk, ma végre hamisítatlan, tavaszi napsütéses időben volt részünk.

Ma esti "Fillagória" című műsorunkban arról beszélgettünk, amit mi igazán régóta, és szívesen csinálunk Barátaimmal, Kollégáimmal a Civil Rádióban. Jómagam szinte napra pontosan hat éve, 2004. márciusában kerültem a Civil Rádióba, de mindezidáig sohasem tudtam pontosan megfogalmazni, hogy valójában mit is csinálunk, hogy mi is az az önkéntesség. Ma végre sikerült, mégpedig vendégem, Babitz Lilla, a Kórházi Önkéntes Segítő Szerezet Alapítvány szakmai koordinátora segítségével, aki sok hasznos és érdekes információval gazdagította ismereteinket Alapítványuk működésével kapcsolatban.

A KÖSSZ Alapítvány közhasznú szervezet, 2001. április óta közhasznú alapítványként működik, bár tevékenysége 1998-ban kezdődött, modell-programként működött a Magyar Hospice Alapítvány szervezeti egységén belül.
Jelenleg a közép-magyarországi régió egyik jelenős, önkéntességgel foglalkozó szervezete. A maga nemében egyedülálló, hiszen egy speciális területen szervezi az önkéntes szolgálatot vállaló emberek toborzását, beléptetését, képzését, fejlesztését. Módszertani Központként számos kórház, intézmény önkéntes programjait segíti életre, fejleszti a régióban.
Alapvetően az emberekben meglévő önzetlen segíteni akarásnak biztosít szervezett keretet: amely önkéntes segítői tevékenység, a rövidebb-hosszabb ideig kórházi tartózkodásra kényszerülő betegeknek, nyújt konkrét segítséget, lelki támaszt és személyes törődést. Mindezzel elősegíti számos önkéntes program, akció létrejöttét és több száz önkéntes bevonódásának lehetőségét.
A szervezet célja továbbá, hogy népszerűsítse, terjessze az önkéntességet. A célcsoport több szintű: maga az önkéntes, az ő munkájuk által adott esetben a segített; s az önkéntesség terjesztésében a szervezetek, intézmények, lakosság is.
Önkéntes program működik fővárosban 7 kórházban, 3 szociális intézményben, több iskolában, civil szervezetnél, vidéken 3 kórházban, 1 szociális intézményben.
2008-ban 400 önkéntessel folyt a munka, akik 14.130 órát teljesítettek.
A szervezet folyamatosan végzi az önkéntes segítők toborzását, kiválasztását, elméleti és gyakorlati képzésüket. Képzett és gyakorlattal rendelkező önkéntes segítőket delegál más intézményekbe, és segíti új önkéntes programok beindítását. Módszertani Központot működtet, melynek célja tapasztalatok átadása érdeklődő egészségügyi, szociális és oktatási intézmények, civil és egyházi szervezetek részére.
2008-ban a szervezet több szakmai fejlesztést is elindított, három olyan projektet is, melyben az önkéntes munka/ szolgálat a projektek lényegi eleme, mégis más-más szempontból.
A Norvég Civil Alap által támogatott projekt hosszú távú célja önkéntes programok bevezetésével egészségügyi, betegellátó intézmények tehermentesítése, az ellátás minőségének javítása. Ennek érdekében 10 fő önkéntes koordinátor kiképzése és 5 önkéntes program bevezetése megtörténik.
Az antidiszkriminációs projekt a kórházi önkéntes programok által, korábbi diszkriminációs esetek feltárásával, egy diszkriminációt megelőző, az egyenlő bánásmód elvét megvalósító modellt dolgozott ki, ami által a betegeket érő hátrányos megkülönböztetések csökkennek. A projektben továbbá megvalósult önkéntes- koordinátorok, és a kórházak által delegált szakemberek mediációs képzése; és a résztvevő kórházak esélyegyenlőségi terveinek átvilágítása.
Az Országos foglalkoztatási Közalapítvány ÖTLET projektjében résztvevő munkanélküliek 10 hónapos önkéntes szolgálatot töltöttek különböző fogadó szervezeteknél; a projekt felkészítette őket a munkaerőpiacra (képzés, munkába helyezés).
A szervezet főbb célkitűzései:
- Önkéntesség népszerűsítése
- Önkéntes programok működtetése, új programok bevezetése
- Nagy projektek sikeres megvalósítása
- Önkéntesek folyamatos toborzása, beléptetése, felkészítése, számukra tréningek, képzések, előadások biztosítása
- Önkéntes-koordinátorok képzése; a képzés akkreditálása
- Az alapítvány szervezeti és humánerőforrás fejlesztése
- Önkéntes tevékenység érvényesítése a munkaerőpiaci reintegrációban, oktatás területén, esélyegyenlőség elősegítése, a civil szervezetek kapacitásbővítése
- Önkéntes képző és módszertani központ fejlesztése
- Potenciális fogadó szervezetek felkutatása, tájékoztatása
- Hálózatfejlesztés
- Szakmai mobil team működtetése
- Vállalkozás típus tevékenységek beindítása (rendezvényszervezés, charity shop, képzések)
MIÉRT KELL, HOGY MŰKÖDJÖN A TÁRSADALOMBAN AZ ÖNKÉNTESSÉG?

Az önkéntesség népszerűsítése Magyarországon az Alapítvány missziója. A több mint 10 éves múlttal rendelkező KÖSSZA az önkéntesség szükségességét, társadalmilag fontos szerepét az eddigi működésével, folyamatos fejlesztéseivel támasztja alá. A kezdetekben kórházi osztályokon önkéntes munkát szervező Alapítvány az elmúlt években egyre több területre vezette be az önkéntességet, mint kulcstevékenységet / eszközt / módszert.
Az Alapítvány az évek során több kórház, szociális intézmény és civil szervezet módszertani központjává vált. Kidolgozott egy önkéntes-koordinátorképzést, mely alapja az önkéntes programok szervezet életébe integrálásának.
A fejlesztések, projektek és a folyamatos működés hátterében a növekvő igény állt.
A szervezetek azért jelentkeznek, mert jellemzően kapacitás- és forráshiánnyal küzdenek; az önkénteseket pedig a segítés, a szolidaritás, és az értelmes tevékenység iránti vágy motíválja. Mindezt az önkéntesség témában tett kutatások is alátámasztják (Czike, Kuti 2006). A kutatásból kiderül, hogy önkéntes tevékenységek végzésébe 2004-ben a 14 éven felüli lakosság 40 %-a (kb.: 3,5 millió fő) kapcsolódott be. Az önkéntesek által elvégzett munka mennyisége így 10 év alatt több mint harmadával növekedett. Az önkéntesek életkora egyre alacsonyabb, ma már a középiskolások is vállalnak önkéntességet.
Az önkéntes tevékenységgel kapcsolatban kézzelfogható adat még, hogy a nonprofit szektorban 2006-os KSH adat szerint 438 000 fő végzett önkéntes munkát.
Közvetlen a projekt tervezéskor az Alapítvány is több olyan felmérést végzett, mely alátámasztja az önkéntes munka iránti szükségletet. Országos felmérés alapján a megkérdezett szervezetek 70%-a jelentkezett, hogy szívesen vezetne be szervezetében önkéntes programot.
A témában országos szinten is több olyan kezdeményezés is indult, valósult meg mely szintén azt bizonyítja, hogy nő azon szervezetek száma, akik szívesen fogadnak önkénteseket, s hogy az önkéntesség népszerűsítése egyre fontosabb (ÖTLET program, KÖZÖD…). A civil szervezeteket számon tartó NIOK adatbázisa szerint közel 1200 civil szervezet van Budapesten, akik fogadnak önkénteseket.
Mindezek azt is alátámasztják, hogy a szervezett keret az önkéntesek munkavégzésével kapcsolatban biztonságot ad a fogadószervezetnek. Felkészült önkénteseket kapnak, akik munkája tervezhető, nyomon követhető, beilleszthető; van kitől informálódni, tanácsot kérni.
Az önkéntes munkavégzés tehát hasznos minden félnek. Annak, aki végzi szolidaritásérzést ad, a helyi közösségi vagy akár egyéni társadalmi felelősségvállalást erősíti. Ahol történik, ott bővül a humánerő kapacitás. Akik munkaerőpiactól távolabb helyezkednek el, azoknak az önkéntes munkavégzés jelentheti az integráció első lépcsőfokát, a kapcsolatokat, egy munkahelyi rend megismerését és munkatapasztalat szerzését.
A különböző korosztálynak más és más lehet fókuszban az önkéntes munkavégzés kapcsán: gyerekek, fiatalok értelmes szabadidő eltöltés, szocializáció, személyiségfejlesztés; a felnőtt korosztály munkaerőpiacra való vissza- és bekerülés elősegítése; az idősebb korosztály számára a magány, a passzivitás, a betegségekbe menekülés elkerülésének lehetősége lehet.
Az önkéntes munkavégzésnek közösségformáló, közösségi aktivitás, szerepvállalást elősegítő funkciója is van.

MI AZ ÖNKÉNTESSÉG? KI AZ ÖNKÉNTES?

Mi az önkéntesség?
- Személyes akaratból, a közösség számára hasznos tevékenység. Családi és baráti körön kívüli személyek javára történik. Közvetlen anyagi ellenszolgáltatás nélkül.
Miért hasznos az önkéntesség?
- Az önkéntesség segít környezetünk és társadalmunk jobbá tételében
- Segíti a társadalmi beilleszkedést
- Hozzájárul a szegénység és a társadalmi kirekesztődés csökkenéséhez
- Hozzájárul az önkéntes tevékenységet végző személyiségének gazdagodásához
Az önkéntesség társadalmi funkciói:
- Szocializációt segíti
- Munkaerő-piaci jelentősége van
- Fenntartja az aktivitást, erre ösztönöz
- Piaci szervezetek esetében munkaerő megtartó szerepe is van
Az önkéntesség számokban KSH:

Önkéntesek száma Önkéntesek munkaórája
1999 313000 30 millió óra
2000 400000 35,5 millió óra
2004 477000 80,1 millió óra
2005 371700 75,3 millió óra
2006 437800 50,4 millió óra

Formális/informális önkéntesség:
- Szervezett keretek között kevés önkéntes tevékenykedik
- Informális keretek között 2004-es adatok szerint több mint 3 millió ember
- Formális önkéntesség szervezettséget igényel a fogadószervezet és az önkéntes részéről egyaránt
- önkéntes menedzsment
- önkéntes-koordinátor
- tudatos elköteleződés mindkét fél részéről

Vállalati önkéntesség:
- Vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) egyik formája
- Lehet alkalmi vagy rendszeres
- Magyarországon még „gyerekcipőben” jár a dolog
- A vállalatoknak is érdeke fűződik hozzá
o Image növelés
o Munkatársak lojalitása nő
o Munkahelyi közösség összetartóbbá válik
o Cég szűkebb és tágabb környezetével is jobban működő kapcsolat alakul ki

PROJEKTLEÍRÁS

A projekt hosszú távú célja a közép-magyarországi régióban az önkéntesség népszerűsítése, általános társadalmi megbecsülésének emelése; az önkéntes tevékenységet vállalók számának növelése, a különféle szervezetek képessé tétele önkéntesek fogadására, ezáltal kapacitásuk növelése, szolgáltatásuk minőségének javítása. Ezért a projekt közvetlen célul tűzte ki a KÖSSZA budapesti önkéntes központ létrehozását:
- önkéntesség népszerűsítését megyei kampány, tájékoztató események, füzetek és interaktív honlapon keresztül
- önkéntesek tájékoztatását, felkészítését, közvetítését
- önkéntes tevékenység szervezéséhez háttér biztosítását, önkéntes programok létrejöttének segítését
- fogadó szervezetek – fókuszban kórházak, középiskolák, civil szervezetek, vállalkozások - felkutatását, bevonását, felkészítését – részükre plusz szolgáltatások nyújtását
- naprakész adatbázis működtetését
- informális önkéntesség motiválását, formális önkéntesség támogatását.

A projekt eredményeként az Alapítvány eddigi tapasztalataira létrejön egy budapesti önkéntes központ, mely a megfelelő szaktudású kulcsszakértőkkel, tapasztalt humánerőforrással, önkéntes-fogadószervezet adatbázissal, infrastrukturális háttérrel ellátja a budapesti önkéntességgel, önkéntes közvetítéssel, információszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. A projekt ideje alatt legalább 700 fő kerül önkéntes munka közvetítésre; akik összesen legalább 6000 önkéntes munkaórát teljesítenek. A fogadószervezet közül legalább 18 önkormányzati intézménnyel együttműködési megállapodás születik önkéntes program bevezetésére, belső önkéntes koordinátor felkészítésére. Legalább 30 civil szervezet, és 15 vállalkozás részt vesz a projektben, és fogad önkénteseket. Megvalósul egy nagyszabású kampány, létrejön egy interaktív honlap, és egy aktív kereslet-kínálat adatbázis.

A projekt közvetlen célcsoportjai:
- A budapesti lakosság, akik a projekt népszerűsítő tevékenysége révén tájékoztatást kapnak az önkéntes tevékenységről. A projekt a kampánnyal hangsúlyosan a fiatal felnőtteket célozza; az Alapítvány hagyományos toborzási módszerével pedig az idősebb női korosztályt. A projekt civil szervezetek bevonásával fogyatékossággal élők és roma származásúakat is elér.
- Az önkéntesek, akik részt vesznek a projektben, a felkészítéseken, és valamely fogadó szervezetnél önkéntes tevékenységet folytatnak – min. 700 fő.
A kórházakban eddigi tapasztalatok alapján nagyrészt 45 év feletti nők; a középiskolákban fiatalok vállalnak önkéntes munkát, a civil szervezeteknél, vállalkozásoknál pályakezdők, kisgyermekes szülők, munkaerőpiacból időszakosan távol maradók, olyanok, akik a munka mellett önzetlen segítés vágyuknak keresnek teret, illetve a munka feszített tempója mellett valamilyen lelki egyensúlyra, egyéni társadalmi felelősségvállalásra törekednek.
- Önkormányzati intézmények, ahol a projekt együttműködési megállapodás keretében önkéntes program megvalósítását, belső önkéntes koordinátor felkészítését segíti – min 18 intézmény. Ezáltal a belső önkéntes koordinátorok is közvetlen haszonélvezők.
- Civil szervezetek (min 30), vállalkozások (min15), akik aktívan részt vesznek a projektben, önkénteseket fogadnak, egyedi tanácsadásban, plusz szolgáltatásban is részesülnek.
- Önkéntességgel foglalkozó szakemberek, szervezetek, akik bevonódnak a projektbe, és megosztják tapasztalataikat, bővítik ismereteiket, együttműködéseket valósítanak meg.

A projekt közvetett célcsoportjai:
- A kampány által elért állampolgárok, akik tudomást szereznek az önkéntességről, nyitottságuk nő.
- A fogadószervezetek munkatársai, ügyfélköre, célcsoportjai, akik az önkéntesek segítségével érezhetik a kapacitásbővülést, illetve a szolgáltatások minőségi javulását.
Azon szervezetek, akik a projekt által megvalósult jó példák hatására nyitottabbá válnak az önkéntesség felé.

Lilla egyébként pszichológus, és fiatal korában egy álláshírdetés útján, véletlen talált rá erre az Alapítványra, amely 2010. január 1-étől a Budapesti Önkéntes Centrumot működteti, egy un. Támogatott Operátor Program (TÁMOP) segítségével, melynek keretében másfél évre kaptak támogatást, vagyis 2011. június 30-ig - de igyekeznek újra megpályázni, amennyiben erre lehetőség nyílik. Emellett hobby-ja a néptánc, főleg magyar- és erdélyi tájegységek táncait szereti. Így mai adásunk zenei betétjeit a Csík Zenekar dalai adták, melynek másik apropója - vagyis, a kapcsolat Lilla néptánc iránti szeretete és a Csík Zenekar között -, hogy a Zenekarral mostanában együtt fellépő Lovasi András zeneszerző, előadóművész, a Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag Zenekarok frontembere idén március 15-én munkássága elismeréseként Kossuth-díjat vehetett át, melyhez ezúton szívből gratulálunk. Ahogy tesszük ezt Lilla és munkatársai esetében, akik önzetlen tevékenységükkel sok beteg, és időskorú ember gyógyulásában segítenek, nem csak kórházakban, hanem idős otthonokban is, az ország több pontján.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr956083210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása