Végre eljött a Nagy Nap - Kedves Olvasók!
Délután volt szerencsém látni az új stúdióhelységeket a Fonó Budai Zeneházban. Eddig úgy áll a dolog, hogy ha a jövő héten szerdára nem is, de az utána következő, március 29-i szerdára már át is költözhetünk, s legkésőbb aznap birtokba is vehetjük új stúdiónkat - végre onnan szólhat majd a Civil Rádió. A stúdió két helységből áll, a Fonó főbejáratától balra egy kis folyosón, illetve néhány lépcsőn felfelé, majd balra egy kisebb, attól jobbra kilencven fokban pedig egy nagyobbacska helység lett kialakítva. Így az élő adás alatt is lesz lehetőség, párhuzamosan, előregyártott, ugynevezett konzervműsorok, illetve előre felvett interjúk, felvételek készítésére - ellentétben eddigi helyünkkel, ahol csak az egyes adásciklusok közti szünnapokon, vasárnap, hétfőn és kedden nyílt erre mód. Így talán még hatékonyabban tudunk majd működni, hiszen ezidáig sok anyag azért nem jöhetett létre, vagy azért nem készülhetett el időre, mert elég nehézkes volt ilyenformán időpontot egyeztetni az egyes interjúalanyokkal - mostantól azonban ez másképp lesz.
Most pénteken, március 17-én azonban még régi stúdiónkból jelentkezünk "Handycap" című rovatunkkal: terveink szerint a Példakép Alapítvány idei első díjazottjaival kapcsolatos témával. De mit szaporítom én itt a szót? Inkább javaslom mindenkinek, aki teheti, hogy hallgasson minket az FM98 MHz-n vagy a http://www.civilradio.hu oldalon!