HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

2006.05.27. 13:10 RUZSA_VIKTOR

Ezen a héten pénteken a Civil Rádió "Handycap" című rovatában elsőként Szörényi Tibi Kollégám beszélgetett Udvari Tiborral, a Mozgássérültek Állami Intézete egyik munkatársával, aki egy közelgő találkozó megrendezéséről beszélt, melyet az Intézet egykori lakói és barátaik  számára szerveznek - időpont még nincs.  Majd folytattuk "Akadálytalanul" című rovatunkat, melyben ezúttal is Schimmer Erzsébettel, a BKV ZRT sajtószóvívőjével beszélgettünk. Ezúttal szó esett a 4-es metróvonal építési munkálatainak megkezdéséről, a Szent Gellért téri állomás építési munkálatairól, valamint a hamarosan befejeződő villamosfelújításról. Kérdésemre Schimmer Erzsébet azt is elmondta, hogy sok pozitív visszajelzést kaptak a már elkészült, Moszkva tér - Blaha Lujza téri  szakaszról, jelenleg a Blaha Lujza tér - Móricz Zsigmond körtér közötti szakasz felújítása zajlik. Továbbá a körtéri végállomás úgy lesz kialakítva, hogy a majdani 4-es metró lejáróját összekötik a villamosvégállomással, így kerekesszékesek és babakocsival közlekedők is akadálytalanul átszállhatnak egyik járműről a másikra. Elhangzott még az is, hgoy a jelenleg már elkészült, és az újonnan készülő villamosmegállók a látássérültek számára is kedvezőbbek, hiszen a megálló felszíne jól elkülöníthető a környezettől azáltal, hogy a járdák aszfalt helyett kővel burkoltak.

A jövő héttől kezdve pedig - egészen szeptember 6-ig - háromnegyed órában hallható műsorunk a Civil Rádióban, ugyanis az utánunk halható programajánló, melyben a Trafó, azaz a Kortárs Művészetek Házának műsorait ajánlottuk,  a nyári szezon alatt, a Trafó nyári szünete miatt  szünetel.

Végezetül, de nem utolsó sorban: két kedves Kollégám, Géczy Gábor és Radó László, a Civil Rádió rocktörténeti műsorainak szerkesztői új műsort indítottak útjára "Civilek az éterben" címmel, mely egy interaktív műsor, vagyis a Műsorvezetők szeretettel várják a Kedves Hallgatók telefonhívásait, és mindenki elmondhatja véleményét élő egyenes adásban a általában a közösségi rádiózásról, illetve a Civil Rádió műsorairól, mi tetszik, és mi az, ami nem, min kéne változtatni, vagy esetleg mi az, amit feltétlen hagyjunk meg olyannak, amilyen. A következő adás 2006. június 4-én vasárnap délután 16 és 18 óra között lesz. Ajánlom mindenki figyelmébe! (FM 98 MHz, UPC 106.3 MHz, http://www.civilradkoz.hu  -  Telefonszámaink: 06 1 489-0999;  06 30 22-9800 - utóbbit SMS-t is fogadunk).

Ezúton kívánunk mindenkinek további kellemes olvasgatást és jó rádiózást!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr856083576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása