Íme, néhány kép az Égi Póráz-ról, a Saturnus Informatikai KFT által kifejlesztett GPS navigációs eszközről, mely a tervek szerint ezév október 15-re, a Fehér Bot Világnapjára már a látássérült emberek számára is kedvezményesen elérhető lesz, kiegészítve a már említett hangbemondásos funkcióval.
Maga az Égi Póráz GPS készülék, mely egy fekete, gyufásdoboz méretű eszköz. Bal felső sarkán piros LED jelzi aktív állapotát, jobb felső sarkán pedig egy világoskék LED jelzi, hogy a készülék legalább három GPS-műholdat lát minimum ennyi kell ahhoz, hogy a pontos helymeghatározás lehetségessé váljon. Ezen LED-eket szeretnék majd hanggal kiváltani a KFT fejlesztői, hogy pl. bizonyos időközönkénti pittyenő hanggal hallás után is érzékelhető legyen a készülék aktív állapota és az aktív GPS-kapcsolat.
Így látja az Égi Póráz a Civil Rádió stúdiójának helyzetét a GPS-műholdak segítségével. A kép alsó részén lévő világos folt a fényképezéshez használt mobiltelefon vakujának fénye, értelemszerűen magán a térképen nincs rajta. A lényeg a térkép közepén lévő piros kereszt, mely a készülék fix állapotát jelzi, vagyis, hogy nem voltunk mozgásban. Ha az Égi Póráz gazdájával együtt mozgásban van, akkor iránynak megfelelően egy piros nyíl látszik.
És ahogy egyben kinéz a GPS készülék és egy zsebszámítógép, mely helyett természetesen lehet asztali- vagy egyéb, hordozható számítógép Ladányi Gyula Igazgató Úr kezében.