Ez a hét is rengeteg munkával tellt eddig. Most jól jön majd egy kis pihenés, egy kis kötetlen bulizás az elkövetkezendő hétvégén, mely Államalapító Szent István királyunk ünnepe alkalmából sok érdekességet, izgalmas rendezvényt tartogat számunkra.
Egyelőre azonban vissza a mai eseményekhez, egész pontosan a Civil Rádió Handycap című műsorához, melynek mai adásában újabb telefonos interjúra hívtuk Schimmer Erzsébetet, a BKV ZRT sajtóreferensét, akivel ezúttal a most hétvégén átadásra kerülő megújult 2-es metrószakaszról beszélgettünk. Schimmer Erzsébet többek között elmondta, hogy bár a nagy felújítási munkák, a Deák Ferenc téri-, a Moszkva téri- és a Déli pályaudvari állomás felújításának nagyrésze befejeződik, és augusztus 20-tól újra teljes vonalon járnak a szerelvények, hátra vannak még kisebb felújítási munkák: többek között vezetősávot alakítanak ki látássérültek részére az egyes peronokon, valamint hangfrekvenciás vezetőrendszert az un. utaselosztó csarnokokban, ezek segítségével az érintettek a metróból kiszállva könnyedén és talán nagyobb biztonsággal juthatnak majd el a mozgólépcsőkig. Továbbá hamarosan új metrószerelvények érkeznek, melyek először 2008-ban, az addigra remélhetőleg teljesen megújuló 2-es metró vonalán állnak majd forgalomba, de aztán 2009. végétől az új, 4-es metró vonalán már annak megnyitásától kezdve ezek közlekednek majd és itt már megvalósítható lesz a fizikai akadálymentesítés is, melynek segítségével a mozgásukban korlátozott, kerekesszékkel közlekedők is könnyen igénybe vehetik a szerelvényeket. Az új metrószerelvények egy teljesen új sajátossága lesz, hogy az egész szerelvény átjárható lesz, egyetlen kocsiból áll majd, így könnyebb lesz ülőhelyet keresni. A fent említett akadálymentesítési munkák, a vezetősávok és hangfrekvenciás tájékoztatórendszer kialakítása várhatóan idén novemberre fejeződik be mondta el erre vonatkozó kérdésemre Schimmer Erzsébet, hozzátéve, hogy a munkálatok elvégzésénél a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével együttműködnek.
Következő telefonos interjúnk alanya pedig Gódor László, a Magyar Értelmifogyatékosok Sportszövetségének elnöke volt, akivel a héten szerdán kezdődött Fogyatékosok Úszó Európa-bajnokságáról beszélgettünk. Bár a rendezvény érdemben csak csütörtökön kezdődött el az edzésekkel, majd a versenyekkel, a hivatalos megnyitó már szerdán délután megrendezésre került az újonnan épült, Margit-szigeti Szécsi Tamás Uszodában. Az immár 14 éve alakult MÉS több kiváló sportolóval büszkélkedhet, többek között a Mattez Csilla nevével fémjelzett Vízipók Egyesületből kikerült növendékekkel. Ráadásul sikerült kissé zavarba is ejtenem a Tisztelt Elnök Urat, amikor az eddig elért versenyeredményekről, illetve a különböző úszásnemekről kérdeztem, mely számokban már arany- és ezüstérmek is gazdára találtak, mert hírtelen, kapásból ahogy ő fogalmazott nagy kavarodás támadt fejében az úszásnemeket illetően. Mire én ennek nagy örömöm fejeztem ki, hiszen ez ugye azt jelenti, hogy sok szép eredménnyel büszkélkedhetnek. Elnök Úr remélve, hogy jövő héten ilyenkor még több szép eredményről, és egy szép emlékű versenyről számolhat be a Hallgatóságnak említette, hogy ha bárkit érdekelnek az események, annak mindenképpen érdemes ellátogatni a Margit-szigetre, és élőben bíztatni, szurkolni a versenyzőknek de érdemes ellátogatni a http://www.mes-parasport.hu honlapra is.
Mi pedig mi mást is kívánhatnánk valamennyiüknek: erőt, egészséget, kitartást és további szép sikereket, eredményeket!