HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

A BOLDOGSÁG "KÉK MADARA"

2006.09.20. 22:52 RUZSA_VIKTOR

Egy kis karbantartás történt honlapunkon, viszont mostmár ismét minden nagyon zsír! A honlap megújulását követően ismét zavartalanul hallgatható Rádiónk a http://www.civilradio.hu címen mind modemes, mind szélessávú internetkapcsolattal, RealAudio-ban!

 

Ma esti „Fillagória” című adásunkban Lakatos György zenész, fagottművész volt vendégem, igaz, telefonon, mivel egyéb teendői miatt személyesen sajnos nem tudott eljönni hozzánk, ám így is remekül sikerült beszélgetést hallhattak azok, akik minket választottak. Lakatos György a „Pannon Példakép” Alapítvány egyik díjazottja, aki több, mint húsz éve egy koncertturnéról hazafelé tartva súlyos autóbalesetet szenvedett, majd hosszas lábadozása és gyógyulása után alapítványt tett beteg gyermekek megsegítésére. Játszik a Magyar Állami Operaház Zenekarában, valamint családjával kamaraesteken, felesége és jelenleg két gyermeke játszik még vonós hangszereken, egyébként három gyermek édesapja, ám jövő tavasszal érkezik negyedik gyermekük is. Alapítványának a boldogság szimbólumaként ismert „Kék madár” nevet adta, 1989. óta pedig minden év június közepén egy Művészeti Fesztivált rendez zenészbarátaival -  többek között  Kocsis Zoltán zongoraművész-karmesterrel, Szakcsi Lakatos Béla jazz-zongoraművésszel, de megemlítette még Presser Gábor énekes-zeneszerzőt és a kiváló szaxofonos zeneszerzőt, Dés Lászlót is. E Művészeti Fesztiválon mind a klasszikus, mind a modern zene - pl. a jazz - egyaránt helyet kap. Legközelebb pedig – vagyis ahogy ő fogalmazott – egyik legkedvesebb  előadása október 15-én délelőtt lesz a Bartók Emlékházban. Végezetül erre irányuló kérdésemre elmondta, hogy bár az ember természetesen nem a köszönetnyílvánításért végzi e munkát, ami hivatása, de ugyanakkor mégis jól esik neki, hogy igen, kap visszajelzést arról, ha egy-egy beteg kisgyermeket sikerül megmenteni Alapítványa jóvoltából – de sajnos arról is, ha egy-egy gyermeket nem sikerül meggyógyítani.  Természetesen megemlítette elérhetőségét is: http://www.kekmadar.hu.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr176083538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása