Fájdalmas szakítása után összeszedte magát és új életet kezdett. Nemcsak a gondoktól, hanem jónéhány kilótól is sikeresen megszabadult. Tele van életkedvvel és tervekkel.
- Úgy gondolom, hogy sorsszerű minden, ami mostanában történik velem és hagyom is, hogy sorsszerű maradjon. A mélypontok el fogják érni az embert, de azt
gondolom, hogy ebben a pillanatban kimondhatom, hogy jól vagyok és ez a legfontosabb.
Kasza Tibi felállt. A zenész túl van egy fájdalmas szakításon és jó pár hét önsajnálaton. De nemrég összeszedte magát és új életet kezdett. Odafigyel magára, egészségesen táplálkozik és rendszeresen sportol. Ezzel pedig nem csak az önmarcangolás terhét dobta le magáról, hanem más feleslegeket is. Az énekes ugyanisa Crystal indulásához képest most 30 kilóval nyom kevesebbet.
- Ez egy helyi adottság, erdő mellett lakunk. Rájöttem, hogy ahogy mondani szoktam, futópadon, ha futnom kell, inkább megölöm magam, de tájon viszont nagyon
jó futni, azt nagyon szeretem.
- Mi azért költöztünk vidékre, mert én ezt kerestem a csöndet kerestem és ezt a nyugalmat. Pont azt, ami nincs a hétköznapokban, azt kerestem így a magánéletben, meg a saját kis teremben. Itt egyedül vagy, az jó dolog, kikapcsol, lehet közben gondolkodni, bár egyébként most az a jobb, ha nem gondolkozott.
Tibi ugyanis nem könnyen tette magát túl a szakításon. Egykori kedvesével, Andreával 5 évig éltek boldogan és sokáig mindketten azt hitték, kapcsolatunk életre szóló lesz. Tibi el is jegyezte Andit, mert már akkor is azt gondolta, amit a Crystal legújabb lemezének köszönetnyilvánításában most le is írt, hogy Andi élete legnagyobb szerelme volt.
- Én ezt nem szégyellem, hogy én nagyon rosszul jöttem ki ebből a szakításból érzelmileg, mert azt gondolom, hogy bennem annyi szeretet maradt és az a legrosszabb ,amikor úgy gondolod, hogy maradt benned valami, hogy valamit még mondanál, valamit még tennél. Ezek a legrosszabb érzések, ha valami bent reked és azt gondolom, hogy bennem még rekedt valami, úgyhogy képtelen voltam elvarrni ezeket a szálakat, de azt gondolom, hogy már majdnem ott vagyok.
Tibi tehát egyre jobban van és tudja, hogy az elkövetkezendő néhány év igazán meghatározó lesz számára. A Crystal nemzetközi karrierjének építése most minden idejét leköti, rengeteg időt tölt külföldön, ahova most, hogy egyedül van, sokkal nagyobb kedvvel utazik.
- Az elvágyódás mindenképpen bennem volt, csak azt gondolom, hogy nem mindegy, hogy az ember milyen érzelmi háttérrel indul neki egy ilyen harcnak. Az ember nem ott van otthon, ahol a háza van, hanem ott van otthon, ahol szeretve van. Ilyen értelemben mondhatom azt, hogy idézőjelben hontalanná lettem, mert ebben a pillanatban nem tudok úgy hazamenni, hogy a szerelmem otthon vár, ezért még erősebb bennem az útkeresés, mint valaha.
Márpedig aki keres, az talál is. Gyakran valami mást is, mint amire vágyik. Nemrég Tibor Milánóba utazott és az élettől kapott egy ajándékot, amire egyáltalánnem számított.
- Történt velem egy olyan találkozás, ami olyan sorsszerű volt, hogy csak néztem nagy szemekkel, hogy ez most hogy történt. De nem akarok igazából előre nyilatkozni. Megvárom, hogy az idő azt a találkozást miért szervezte, hogy csak azért volt, hogy csak önbizalmat öntsön belém vagy komoly dolgom van ezzel, ez hamarosan ki is fog derülni.
Lehet tehát, hogy Kasza Tibire újra rátalál a boldogság. Ő mindenesetre tárt karokkal várja.
(Forrás: RTL Klub - "Reflektor" - Egyed Rita)
*** *** *** *** *** ***
Én ehhez csak annyit teszek hozzá: Kedves Tibi! Igazad van, így kell ezt csinálni! Sok boldogságot az új életben - és tarolni fog a CRYSTAL!