HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

EZER HOLD ÉS ÚJABB CSILLAG

2007.03.04. 18:06 RUZSA_VIKTOR

Ez a hét is sok munkával tellt – mindemellett pedig izgalmas pillanatokat is hozott az élet számomra, sőt, Barátaim számára is.

Nagy sikerrel zajlik a „Fabini Teofil János” Alapítvány bemutatása kapcsán megkezdett sorozatunk, melynek következő állomása a Civil Rádióban március 7-i „Fillagória” adásunk lesz, melyben a február 10-én Deák László zongora-orgonaművész-tanárral és tanítványával: Vida Gáborral készült interjút adjuk majd le egy közel félórás riport keretében. E hét pénteki „Handycap” rovatunkban pedig a múlt szombati iskolai kiállításon készült anyag egy részét adtuk le, mégpedig a Márkus Norberttel és Ecsedi Csabával készített beszélgetést. Terveink szerint a jövő pénteken pedig a Szembetegek Országos Egyesületének Elnökével, Ferenczy Zsuzsannával, illetve e Módszertani Kiállításnak otthont adó Budapesti Gyengénlátók Általános Iskolájának Igazgatójával, Jankó-Brezovay Pálnével készült beszélgetést hallhatják Hallgatóink.

Kedvenceink, a Crystal Zenekar háza táján is zajlik az élet. Azt hiszem, mostmár hivatalosan is kimondhatjuk, hogy egy új taggal, énekesnővel bővült a csapat. Még október elején robbant ki egy kisebb félreértés Rajongótársaim köre és a Zenekar között annak kapcsán, hogy mivel a „Világok hangjai” című vadonatúj albumot a Zenekar külföldön is szeretné megjelentetni a finn Adiemus kórus managerének javaslatára, illetve segítségével, és a Zenekar énekesnője Lajtai Kati itthoni tervei miatt nem szívesen utazna el külföldre hosszabb időre, így a Zenekar új énekesnőt keres, s sokan azt vélték feltételezni Tibiről és Gáborról, hogy Katit végleg lecserélik egy másik énekesnőre. Tibiék akkor mindenkit megnyugtattak, hogy ez nincs így, pontosabban nem cserélik le Katit, hanem a külföldi projectben egy másik énekesnőt keresnek, mindemellett idehaza a Crystal továbra is töretlenül megy a maga útján. Ezt Tibi hivatalosan meg is erősítette több médiumban, fórumon, nem utolsó sorban tavaly október 21-én este a Danubius Rádió „Hajrá magyarok” című műsorában velük készült riportban. Az idő most érkezett hát el: ezen a héten lezajlott egy casting, melynek során 50 énekesnő-jelöltből a végső válogatásra, a mindent eldöntő megmérettetésre ötöt válogattak be, majd e héten egy párizsi stúdióban - ahová Tibi egyik, Párizsban élő osztálytársának kapcsolatai révén jutottak ki - bele is vágtak a nagy döntőbe, melyen végül két lány közül kellett választaniuk, akiktől – ahogy Tibi fogalmazott – amikor meghallotta őket, lement hídba, vagyis nehéz dolguk volt eldönteniük, hogy végülis ki legyen az új tag. Az első Alexandra Lucci, aki talán valamivel határozottabb egyéniségnek tűnt (így első hallásra), mint az utána következő Lucie Bernandoni, végül Tibiék utóbbi mellett döntöttek, aki korábban egy ottani TV-műsornak köszönhette népszerűségét, majd egy ideje – fellépések híján - hallgatni volt kénytelen, majd egy barátja tanácsára – mondván, mit veszíthet, semmit – belevágott, és meg is lett az eredménye. Mostantól tehát e 20 éves párizsi lány a Crystal külföldi énekesnője. A dalokat pedig franciául és angolul fogják énekelni, vagyis ő a saját szólamait franciául, Tibi pedig angolul, s így próbálnak meg nekirugaszkodni Európának. Erről az RTL Klub „Fókusz” című műsorának március 2-i adásában láthattak egy rövid beszámolót az érdeklődők, illetve aki akkor lemaradtróla – mint például én is, munkám miatt -, az RTL honlapján láthatta, láthattuk a beszámolót. Ahogy a műsorvezető Gönczi Gábor a felkonfban fogalmazott: „Több magyar zenekar próbálta már ledönteni ezeket a falakat…” – vagyis, nyílván itt arra gondolt, hogy próbálta már eladni saját nagylemezét külföldön, hiába –„… a Crystal-nak talán majd sikerül.”

Mi pedig mi mást is mondhatnánk erre? ÁMEN! És nagyon sok boldogságot Kedvenceinknek!

**** **** **** **** **** ****

Most pedig szeretném megköszönni Kedves Olvasóimnak a sok-sok hozzászólást, azt, hogy ide s tova egy éve olvassátok e blogot, tegyétek ezt a jövőben is, mégegyszer köszönet érte, és további jó olvasást és kellemes szórakozást kívánok szeretettel!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr396083480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása