E hét csütörtök délelőttre meghívást kaptam egy másik, jelenleg még csak az Interneten hallható rádióba, a Vitál Rádióba, melynek székhelye egy kőbányai lakótelepi lakás a Gyarmat utca 162-ben. E lakás és egyben e Rádió tulajdonosa Horváth Imre hangtechnikus, aki egykor 22 évig a Magyar Rádióban dolgozott. Egy régi Cimborám, Kollégám, Bratkó Józsi pedig szerkesztő-műsorvezetőként tevékenykedik ebben a rádióban, így az ő jóvoltából vendégeskedtem csütörtök délelőtt 10 és 12 óra között egy fogyatékossággal élő emberekről szóló magazinműsorban. E rádió szlogenje: Az éter vitaminja az egészséges életmóddal foglalkozik, műsorainak jelentős hányada a fogyatékosoknak, illetve lelki segítségre szorulókhoz szól. Miután reggel 9-kor találkoztunk Józsival az Örs Vezér terén, a 2-es metró kijáratánál, onnan a 85-ös autóbusszal alig félórás út után értünk a Gyarmat utca 162-höz, ahol már Imre várt minket. Mivel Józsi menyasszonya, Ágota súlyos mozgássérült lévén kerekesszékes, így Imre egy hátsó, akadálymentesített, rampával ellátott bejáraton kísért be minket a lépcsőházba, ahol aztán lifttel az I. emeletre mentünk. Majd miután Imre bemutatta lakását, vagyis a hálószobája és a mellékhelységek kivételével az összes egyéb helységet, mely a Rádió szerves részét képezi, kezdetét vette az élő műsor. Délelőtt 10 óráig felvett műsoranyag volt hallható, de aztán 10 órakor Hírek következtek, melyeket ezúttal Ágota szerkesztésében hallhattak Hallgatóink, Imre tolmácsolásában. Ezután kötetlen beszélgetés következett a diszkriminációról, a másság elfogadásáról, a tömegközlekedés akadálymentesítéséről, illetve, hogy vajon a helyközi járatokon miért segítőkészebbek az emberek, mint a helyieken? Jómagam többek között elmondtam, hogy talán azért, mert a vidéki élet sokkal kiegyensúlyozottabb, mint a nagyvárosi, kevésbé rohannak el egymás mellett az emberek, több idő jut egymásra. Ezzel együtt én szerencsés helyzetben tudhatom magam, szerencsésnek mondhatom magam azért, mert ritkán tapasztalok diszkriminációt, sőt, inkább technikai hátrányt tapasztalok, azért szerencsére az emberek nagy hányada segítőkész, ugyanakkor fontosnak tartom a fogyatékos emberek nyitottságát, hogy nekünk kell nyitottnak lenni ép társaink felé, és türelmesnek lenni, megtanítani őket arra, hogyan kell és tudnak segíteni nekünk. Mindennek az alapja az udvariasság, a tolerancia, a türelem, és ez elsősorban a mi feladatunk, mert csak ekkor várhatunk viszont udvariasságot, toleranciát, türelmet, empátiát ép társainktól. Műsorunkban sokat zenéltünk, és egy Hallgató Skype-on hozzá is szólt beszélgetésünkhöz. Főképp a tömegközlekedéssel kapcsolatban érdeklődött, pontosabban afelől, hogy vajon miért nem akadálymentes a tömegközlekedés, mire Józsi megígérte, hogy két hét múlva soron következő adásunkban a tömegközlekedési vállalatok illetékeseit látja vendégül. Egyúttal engem is felkért műsorvezető-társának, mely felkérést természetesen örömmel elfogadtam. 12 óra után azonban, alig, hogy műsorunk véget ért, indulnunk kellett, mert nekem délután 14 órára zuglói telefonos munkahelyemre kellett érnem.
Most pénteken pedig telefonos munkahelyemen szabadnapos voltam, mivel a Civil Rádióban finnish-éhez érkezett a közelgő közös műsorunk előkészülete. E műsor hosszan tartó egyeztetések után június 9-én, szombaton délután 13 és 15 óra között lesz. Ma elkészítettünk egy spottot, egy olyan félperces kis ajánlót, melyet jövő héten keddtől, vagyis mivel idén május utolsó hétvégéje Pünkösd a Pünkösd hétfő utáni első munkanaptól naponta többször hallhatnak majd Hallgatóink. A stúdió erre a célra 13 és 15 óra között volt kiadva nekünk, szerencsére a vidám társasági hangulatban viszonylag gyorsan végeztünk is az ajánlóval, három másik Kollégámmal, Gyenes Zsuzsannával, Varga Gabriellával és Telekdy Balázzsal közösen készítettük el, egyik technikusunk, Rákos Gábor segítségével. Zsuzsa az egész szerkesztőségi műhely vezetője, Gabi egy kedd délután 17 órától hallható műsor, a Reflex egyik munkatársa, vezetője, amelyben főképp művészetterápiával foglalkozó embereket hív meg kötetlen élő stúdióbeszélgetésre, Balázs pedig egy páros hét szerdán 17 órai kezdettel jelentkező, ugynevezett gyermekpedagógiai magazin, a Világok című műsor készítője, nem mellesleg a Fonó Budai Zeneház egyik, gyermekprogramokért felelős Kultúrosa. Mindannyian egy-egy rövid szót, illetve mondattöredéket mondtunk fel a spotthoz, melyekből Gábor majd ezután összeállítja, megszerkeszti a fél perces kis ajánlót, melynek érdekessége, hogy a szöveg alatt halk duruzsolás, beszélgetés zajlik egy nyitott térben, melyet előzőleg szintén magunk vettünk fel úgy, hogy a stúdió ablaka azalatt nyitva volt, így az utcazaj is jól behallatszódott. Itt csak spontán beszélgettünk egymással, természetesen a közös műsor tartalmáról. Miután végeztünk a felvétellel, délután 15 órára hozzám érkezett egy vendég, aki nem más, mint Szeli Dóra Réka, a Hetedhét Oázis Alapítvány Elnöke, akivel egy jövő héten kedden, a már új időpontban hallható Handycap adásunkban elhangzó beszélgetést rögzítettünk. Témája, hogy ezen Alapítvány vers-, próza- és dalszövegíró pályázatot hírdet 12 18 év közötti, fogyatékossággal élő fiatalok számára. A zsűriben pedig neves zenészek lesznek, mint pl. Pély Barna, a United énekese. Az eredményhírdetés valamikor ezév októberében lesz, de ennek pontos időpontja és helyszíne még nem ismert. Az viszont biztos, hogy a legjobban sikerült pályaműveket, dalszövegeket a zsűriző zenészek meg is zenésítik, s az eredményhírdetésen élőben elő is adják zenekaraikkal. Az Alapítvány tavaly június 15-én kezdte meg működését, terveik közt több jótékonysági esemény szerepel, és Dóra nagy örömmel mesélt egy idén februáriról is, melyen ép- és fogyatékos zenészek léptek fel együtt, külön kiemelte a Zanzibart, mint egyik résztvevőt és támogatót. Mivel délután négytől másé volt a stúdió, nem akartam, hogy Gábor egyedül vágja meg az elkészült anyagot, én pedig csak képernyőolvasóval tudok csak dolgozni, a stúdiógépre pedig ilyen programot egyelőre még nem telepítettünk, ezért pendrive-on hazahoztam hétvégén majd megvágom, és Pünkösd után kedden délután 13:05-kor jelentkező Handycap című műsorunkban hallhatják is Hallgatóink. Szerencsére nem sokat kell kivágni belőle, mindössze egy pár perces közjátékot, melyet egy, a stúdióba tévedt százlábú okozott, melynek jelenléte zavaró hatással volt interjúalanyomra, így Gábor próbálta őt elhessegetni (mármint a százlábút), persze nem nagy sikerrel, mivel ő inkább az egyik monitor kábelének csatlakozásánál keresett menedéket.
Az ilyen vidám percekért, órákért, napokért érdemes élni, Kedves Olvasók
!