Ezen a héten szombaton délután 13 órakor tehát elérkezett a nagy pillanat Rádiónk és a mi kis Műhelyünk életében: Segíts magadon, a művészet is megsegít címmel közös műsort hallhattak Hallgatóink e Műhely tagjainak, szerkesztő-műsorvezetőinek közreműködésével. A műsort Gyenes Zsuzsanna, Műhelyünk vezetője hívta életre, fogta össze, kovácsolta egybe rendkívüli nagy sikerrel.
Nem sokkal dél után már lázasan készültünk a stúdióban, mivel az előttünk hallható műsor felvételről szólt. Így ezalatt volt alkalmunk egy előre méretre szabott, alapozóval ellátott faroslemezt bevinni a stúdióba, s elhelyezni azt a stúdió hátsó falánál egy asztalra, melyet előtte gondosan betakartunk nylonnal, hogy elkerüljük a festékanyagok okozta károsodást, piszkot. Majd miután kezdetét vette a műsor, a már jóelőre rögzített ajánló-szpottot hallhatták Hallgatóink, majd egy rövid bemutatkozás következett. Mindenki mondott néhány szót magáról, ám nem saját maga kútfejéből, hanem Gyenes Zsuzsa által összeállított kérdésekre, vagyis első körben az akasztják a hóhért tipikus esete volt, amikoris az egyébként kérdező riportereket kérdezett egy másik műsorvezető. Zsuzsa kérdezett minket, engem például arról, hogy mit csinálok, ha szomorú vagyok, mire én annyit mondtam, hogy szerencsére ez ritkán fordul elő, de olyankor mivel egyedül lakom otthon félrevonulva a világ elől zenét hallgatok, és elgondolkodom életem dolgairól, esetleg arról, hogy én hol hibáztam, mit kellene másképpen csinálnom ezután. Vagyis engem a zene, mint művészet segít át a nehézségeken. Mellettem Sebő Judit ült, aki Az utca embere című, hajléktalan emberekről szóló műsort készíti, mely páratlan hetente szerdán este 19:30-kor hallható Rádiónkban. Ő is hozzám hasonló véleményen volt, emellett pedig ő még a sétát is megemlítette, mint egyfajta terápiát a szomorúság ellen. Gerendás Dávidot, a Reflex című műsorunk egyik házigazdáját Zsuzsa arról kérdezte, hogy mit tesz akkor, ha haragszik valakire. Erre Dávid válasza az volt, hogy mindig jól beolvas neki, néha-néha kiabál, bár ez utóbbi nem jellemző rá, de aztán a harag hamar elmúlik. Csak néhány, ami elhangzott az adásban, hiszen sokáig beszélgettünk, közel 25 percesre sikerült adásunk első része, mely után következett egy rövid zenés blokk, mialatt mi hozzáláttunk a festéshez. A festést Sz. Lázár Anna vezette, aki Rádiónk állatvédelmi műsorának szerkesztője is egyben, egyébként pedig grafikus, s a festés az ő ötlete nyomán valósult meg. A feladat szerencsére nem volt nehéz: mindenki azt festett a fehéren maradt részekre, ami csak eszébe jutott. Én például először egy piros szívvel próbálkoztam meg, de aztán mivel az inkább egy cseresznyekezdeményhez hasonlított, megpróbáltam neki szárat festeni, mire a faroslemez előtti tálkában, melyben többféle festék volt, a zöld festék elfogyott, így a faroslemez egy másik, még fehéren maradt részén újrapróbálkoztam na az már kicsivel jobban sikerült. Ez a kis piros szivecske később szemet, s nevető szájat is kapott Gosztonyi Géza kollégánk jóvoltából. Persze ebből szinte semmi sem látszott már a végére, hiszen a műsor végére mindenki igyekezett jól eltűntetni a fehér foltokat, így egy meglehetősen érdekes színhalmazt sikerült varázsolnunk. Természetesen egy-egy ember mindig vissza-visszatért a stúdió asztalához, saját helyére és mikrofonjához, hiszen mindenki bemutatta saját műsorát, vagy műsorait. Jómagam Fillagória című műsorom mutattam be, hiszen a Handycap et rajtam kívül más nem képviselte, sem Horváth Laci, sem Szörényi Tibi Kollégánk nem tudott részt venni a közös műsorban. Így inkább azt a műsort képviseltem, melyet amúgyis egyedül készítek minden páros héten szerdán este. Ugyanakkor egy korábbi Handycap adásunkban elhangzott interjút választottam, mégpedig a másfél hónapja Jánossy Veronikával készült beszélgetést, melyben a filmkészítésről, mint művészetről beszélgettünk.
Műsorunk után pedig jól esett egy kis ünneplés, Zsuzsa által otthonról hozott, saját sütésű lekváros csokoládétortát ettünk, a Rádió vezetősége pedig egy üveg félédes borral kedveskedett nekünk, melyet volt időnk elfogyasztani adásunk után, hiszen a következő műsor szintén felvételről szólt. Az elkészült műremeket pedig hamarosan Ti is megláthatjátok Rádiónk honlapján is, illetve majd itt e blogban is.
*** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** *** ***
Ezután egy érdekes Guinnes világrekord-kísérletnek lehettünk részesei Barátaimmal. E kísérletet, valamint az ehhez kapcsolódó egész estés nagyszabású rendezvényt melynek a Kossuth tér adott otthont az egykori Színes bulvárlap, ma Bors című újság támogatta és rendezte. Célja: olyan világrekordkísérlet felállítása, melyben minél több pár csókolja meg egymást egyszerre, csaknem 10 másodpercen keresztül. Kétéve egyszer már rendeztek hasonlót Magyarországon, mely sikeres volt, ám idén februárban a Fülöp-szigeteken csaknem 6200 pár vállalkozott e kísérletre sikeresen. Ezért döntöttek úgy e rendezvény szervezői, hogy most itt az ideje visszavágni.
Miután nem sokkal négy előtt elindultam a Civil Rádió stúdiójából, hívott Kriszta aki néhány napja az IWIW-en hívott e rendezvényre hívott, hogy Bertával a Szerájban vannak, s hogy nincs-e kedvem velük tartani. Mivel azonban én ekkor még Kelenföldön voltam, így nem értem volna oda ötnél hamarabb, ezért megbeszéltük, hogy mivel a rendezvény hatkor kezdődik a Kossuth téren, háromnegyed hatkor találkozunk a 2-es metró kijáratánál. Nem sokkal fél hat előtt értem oda a metró Kossuth téri megállójához, így egy kicsit kellett ugyan várni Krisztáékra, de megérte. Ekkor eleredt az eső, így a rendezvényen elsőként fellépő Póka Angéla koncertjét az Országházzal szembeni épületek alatti árkád alól hallgattuk, miközben egyébként napsütéses idő volt. A műsorvezető Stohl András persze mindenkit igyekezett megnyugtatni, hogy csak egy átmeneti esőről van szó szerencsére igaza lett, ugyanis az eső hét óra felé tényleg el is állt. Számomra a buli slusszpoénját az adta, hogy mivel nekem jelenleg nincs barátnőm, megkérdeztem Kriszta egyik barátnőjét, Zsuzsát - aki ahogy a múltkori, Orczy-kertben megrendezett családi napon is, most is velünk tartott - hogy nem volna-e kedve benevezni velem egy csókra, nem másért, csak a buli kedvéért. Regisztráltunk is az erre kijelölt pavilonnál, bár Zsuzsa erősen próbált meggyőzni engem, hogy béna a csókolózásban. Én persze próbáltam őt győzködni, hogy ugyan már, itt senki se profi, ha egyáltalán lehet ilyesmiről szó, szerintem jó buli lenne, érdemes lenne kipróbálni. Ekkor már a múlt század kilencvenes éveinek egyik legnépszerűbb techno csapata, a Hip-hop Boyz adott egy közel negyven perces műsort, majd őket követte egy nemrég alakult rockzenekar, a No Thanks, aztán este 21 órától az est egyik fő atrakciójának számító, A Csókkirály Fenyő Miklós következett, aki 1968-as első sikerétől kezdve egészen napjainkig terjedő életpályájából adott elő néhány remek dalt. A csókkísérlet este 21:30-ra volt meghírdetve, melyet Stohl András vezényelt le, amikoris kedvese is megjelent a színpadon, egy háromtól visszaszámlálás után alig 10 másodperces néma csend következett, melyben szinte csak a fényképezőgépek kattanásait lehetett hallani, na meg Zsuzsa azon mondatát, hogy Én nem tudok csókolózni! mindez akkor, amikor próbáltam felé közelíteni, vagyis úgy tűnt, győzködésem hiábavaló volt
Mégsem voltam elkeseredve, bár sokat töprengtem rajta, hogy nem volt-e így tisztességtelen a dolog, hogy előtte regisztráltunk, de aztán úgy fogtam fel az egészet, hogy én megpróbáltam végülis egy jót buliztunk, s 13074 regisztrált taggal, vagyis 6537 párral a rekordkísérlet sikerült, vagyis közel 1000-rel több vállalkozó szellemű akadt, mint a fülöp-szigeteki eseményen. A rövid, majdnem teljes néma csendet Stohl András felkiáltása zárta: Megcsináltuk! majd egy rövid tűzijáték következett, majd ajándéksorsolás, melynek fődíja egy kétszemélyes horvátországi nyaralás volt, melyet az 1806-os rajtszámú sapka tulajdonosa nyert párjával mivel a regisztrációkor mindenki egy, az Újság címével és egy rajtszámmal ellátott fehér vászonsapkát kapott ajándékba. Akkor kezdett derengeni számomra, hogy lehet, Zsuzsa az egész regisztrációt valószínűleg csak azért vállalta legalábbis balsejtelmem ezt sugallta -, mert hogy - ahogy ő mondta - bírta volna, ha nyert volna egy horvátországi nyaralást, mert hogy ő még akkor volt utoljára Horvátországban, amikor még az Jugoszlávia része volt, vagy tizenöt-húsz éve. De hát Istenem, mi egy jó bulin kívül mást nem nyertünk azaz hogy én dehogyisnem nyertem, egy jó kiadós kosarat! De hát Istenem, valakinek néha azt is kell kapnia hát most én voltam ez a szerencsés Valaki. Az este élő koncert-programját pedig ezután Fenyő Miklós A Csókkirály című dalával, majd pedig az Irigy Hónaljmirígy remekbeszabott showműsorával zárta. Utána DJ. Sterbinszky szórakoztatta a Nagyérdeműt, mialatt mi már elindultunk hazafelé
A számomra sikertelen próbálkozás ellenére remekül éreztem magam, elvégre is, a helyzet hozta így, de én ezt az egészet egy játéknak fogtam fel, annak, hogy megint egy jót buliztunk, egy kellemes kis szombat estét tölthettem el Barátaim és jónéhány méltán közkedvelt Művész társaságában köszönet érte nekik!