Ma esti Fillagória adásunkban beszélgetőtársam Lehöcz Mónika, az Otthon Segítünk Alapítvány Igazgatóhelyettese volt. E beszélgetés apropóját az adta, hogy az Alapítvány önkéntes munkatársak jelentkezését várja. Olyan, szülői-, nagyszülői tapasztalatokkal rendelkezőkét, akik szívesen segítenének családoknak a gyermeknevelésben, az otthoni foglalkozásokban, szükség esetén egyéb ügyek intézésében. Mint azt Mónika elmondta, főképp első gyermekes szülőknek szeretnének segíteni tapasztalatok átadásában, a szülői feladatok elsajátításában, ezért bár az Alapítványt 2001-ben a Nagycsaládosok Országos Egyesülete hívta életre nem feltétel a három- vagy annál több gyermek a segítségre váró családokban. A jelentkezők egy 40 órás képzésen vesznek részt, melyben a legfontosabb nevelési feladatokatfoglalják össze, noha már rendelkeznek ilyen tapasztalatokkal. Az Alapítványban javarészt önkéntesek dolgoznak, értelmiségiek, például tanárok, mérnökök, közgazdászok, Mónika például külkereskedelmi főiskolát végzett, de az Alapítvány Igazgatója, Dr. Benkő Ágota például agrármérnöki diplomával rendelkezik. Ahogy ennek kapcsán fogalmaztam is az adásban: ezekről az emberekről sokan hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy elvontak, a fellegekben járnak, ugyanakkor, ha az ember józanul végiggondolja, akkor minden ember előbb-utóbb szülővé, nagyszülővé válik (tételezzük fel, egészséges családi-, társadalmi háttérrel rendelkezik), ezért minden ember valamilyen szinten szociálisan érzékeny, tehát átéli a szülői érzést, ezért ezen tevékenység, mely végsősoron egy hivatás, független bármilyen iskolai végzettségtől. Így van ez ezen önkéntes szervezőknél is, akik igyekeznek minél több családnak segítséget nyújtani a családokhoz eljáró segítők által. Adásunk végén pedig elhangzott egy Mónikáék által átküldött - rádiós szpott, melyet a Civil Rádió Hallgatói a mai naptól több alkalommal is hallhatnak, melyben egy 20 másodperces bejátszás segítségével közzéteszik az Alapítvány önkéntesek jelentkezésére történő felhívását. Az Alapítvány eddigi Igazgatója pedig hamarosan nyugdíjba megy, ahogy Mónika fogalmazott, főállású nagymama lesz, így ezév októberétől Mónika veszi át az Igazgatói széket, melyhez ezúton gratulálunk szeretettel, s valamennyi Önkéntesnek köszönet a segítségnyújtásért, további erőt, egészséget kívánunk valamennyiüknek! Ezek után a legjobb végszónak ezt tartottam mai Fillagória adásunk lezárásaként: Az ember életében a legszebb dolog a gyermekáldás, a sok öröm kárpótol minden fáradtságért, fájdalomért
Az Otthon Segítünk Alapítvány elérhetősége: http://www.otthonsegitunk.hu