Október 3-án is zajlott az élet a Civil Rádióban.
Délután 16:05-kor kezdődő „Kultúrkortyok" című programajánló műsorunkban telefonon beszélgetőtársam Berta Edina volt, aki - férjével, Németh Tamással együtt - egy jótékonysági koncerten lép fel, mely koncert 2007. október 14-én vasárnap este 19:30-kor kerül megrendezésre a Művészetek Palotája Bartók Hangversenytermében annak kapcsán, hogy október 15-e a Fehér Bot Nemzetközi Világnapja. E napon - talán - mi látássérültek kicsivel több figyelmet, és nagyobb társadalmi nyílvánosságot kapunk, hogy a társadalom megismerje hétköznapi életünket, problémáinkat, azt, hogy hogyan segíthet, hogy nem sajnálatra, hanem egyenlő esélyekre van szükségünk! Nekünk is, akárcsak bármely más sérült- vagy hátrányos helyzetű társadalmi csoportnak. E koncerten főképp rövid kamaradarabok csendülnek majd fel, négykezes zongoraművek, hegedűverseny, de lesznek még népszerű operaáriák, dalok is. E koncertet két látássérült hölgy, Flamich Mária és Hoffmann Rita szervezte, utóbbi a rendezvény egyik műsorvezetője is lesz, a másik pedig Szalóczy Pál, a Magyar Rádió egyik bemondója lesz. E koncert célja, hogy közelebb hozza egymáshoz látó és nem látó embertársainkat, éppen ezért a címe is erre utal: „Összhang". Látó és nem látó zenészek együtt, határokat, korlátokat nem ismerve, hiszen a zene nem ismer határokat, korlátokat. A zene egy közös nyelv, melyen minden érző ember ért.
„Fillagória" című adásunkban pedig - ahogy anno ígértem - beszélgetőtársam Melinda volt - az „Esélyegyenlőségi Hetek" (október első két hete) jegyében.
Melinda 1999-ben kezdett szőnyegszövéssel foglalkozni, először a Vakok Általános Iskolájában, ahol egy évig tanult, majd 2000. óta a FŐKEFE Ipari KHT egyik részlegében szőnyegszövőként dolgozik, főképp azon látássérült sorstársaival, akik maguk is a Vakok Általános Iskolájában tanulták, sajátították el a szövés csínját-bínját, így már jól ismerik egymást, egymás hétköznapi gondjait. Csoportvezetőjük éplátó, de szerencsére mindig megoszthatják vele saját problémáikat, és mindig akad jótanács, ha arra van szükség. S hogy melyek ezek a problémák? Ez - Melinda kérése volt - maradjon az ő titkuk! S hogy mi a viszonya éplátó embertársaival, hogy milyen tapasztalatai vannak? Ennek kapcsán Melinda említette, hogy időnként szoktak olyan vásárokat rendezni, melyeken bemutatják termékeiket, és az érdeklődőknek van lehetőség kipróbálni a szőnyegszövést. Van, aki sajnálkozik, amit persze Melindáék nem szeretnek (ahogy egyik sérült ember sem szereti ezt) -azonban szerencsére a legtöbb ember inkább érdeklődik, így Melindáék sok megrendelést is kapnak. A minták adottak, persze van, amikor előállhatnak egy-egy új mintaötlettel, Melinda például időnként le tudja rajzolni, ha van egy-egy új ötlete, amelyeket aztán meg is mutat Csoportvezetőjének. S hogy Melindának milyen tervei vannak a jövőben? Szeretne továbbra is ezzel foglalkozni, ezzel az - ahogy én fogalmaztam -kézi munkával. Kívánjuk, hogy minél több időt tölthessen el e tevékenységgel!
Végezetül, de nem utolsó sorban - amit még június 10-én ígértem, Kedves Olvasó -a „Segíts magadon, a Művészet is megsegít!" című műsorunk alatt a stúdióban készült „műremek", mellyel kapcsolatban minden apró (és bővebb) véleményt szeretettel várok a Kommentbe!