HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

ŐRANGYAL

2008.04.06. 21:46 RUZSA_VIKTOR

Ma este a Danubius Rádió „Hajrá magyarok” című műsorában Abaházi Csaba vendége volt a Zanzibar Zenekar, várva várt új, immár ötödik, „Őrangyal” című lemezükkel, mely az eredeti tervek szerint április 2-án jelent volna meg – ám ez néhány nap késéssel várható. A Zenekart ma este Terecskei Rita énekesnő és Nagy Gábor (Gabszi), a Banda egyik gitárosa képviselte. Az ötlet, mely szerint ez a lemez kizárólag élő, koncerten is egy az egyben játszható hangzásvilágú lesz, a tavalyi év végén fogalmazódott meg bennük. Az eddigi lemezeken az egyes dalok stúdióverziói ugyanis jelentősen másképp szólnak, mint ugyanazon dalok élő koncertverziói. A koncerteken általában a próbeteremben született verziókat játszák, viszont a Rajongók visszajelzései – mely szerint nekik sokkal jobban tetszik a „nyersebb” verzió – az „Őrangyal” című lemezen meghagyták a koncerten is megszólaló, vagyis a próbatermi  hangzást.   A beszélgetés elején a „Rockabily” című dalt hallhattuk, mely  eddig újdonság a Zenekartól, Gabszi elmondása szerint a lemezről ez lesz az első klipes dal. A második bemutatott dal az „Egyszer majd” című dal, mely egy lassú lírai dal volt, Abaházi Csaba szerint nem túl rádióbarát – erre irányuló kérdésére Ritáék elmondták, nem terveznek más verziót készíteni belőle. Ezután a lemez borítója került terítékre, melyen egy tetovált, szőkehajú, mosolygó  kislány látható, szárnyakkal. A lemez megjelenésének időpontjáról – kereskedelmi rádió lévén – nem beséltek, ahogy Rita mondta, „mindjárt”, talán pár napon belül várható, a megjelenés egy apró technikai probléma miatt késik.  Így egyelőre marad a várakozás, és a gratuláció a Zenekarnak!

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr916083379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása