HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

BEÉPÍTETT EMBER... EZ TÖK JÓ! :)

2008.06.07. 22:16 RUZSA_VIKTOR

Először úgy volt, hogy e hét vasárnap, június 8-án próbálunk a Déva Zenekarral, majd  e hét pénteken Csabi szólt, hogy szombat délután 3-kor találkozunk nála. Ricsosz a „Nem adom fel” Zenekarral fellépésen lesz délben, majd onnan jön át Érdre, és csatlakozik a csapathoz, vagyis ott találkozunk.  Erről még telefonos munkahelyemen beszéltünk Csabival, közben  Ricsosz tegnap este tízkor jelezte, hogy elmarad a most hétvégi próba, mert két tag– a basszusgitárosunk és a dobosunk – is lemondta egyéb elfoglaltságuk miatt, ráadásul a dobos, Márk jelenléte annyira bizonytalan, hogy Ricsosz úgy döntött, hogy másik dobost keres – végülis most úgy tűnik, megtalálta, Müller Tamás személyében, aki a Postás Zeneiskolában jazz-tanszakon tanul,  Ricsi régi ismerőse, így esett rá Ricsi választása. A dolgok jelenlegi állása szerint június 15-én vasárnap próbálunk legközelebb.

 

 

Ma délelőtt is beszéltünk Ricsosszal telefonon, átbeszéltünk néhány zenekari dolgot, illetve, hogy mely dalokat vegyem át, melyeket Ricsi korábban átküldött emailben. Ám beszélgetésünk közben telefonom elromlott, kikapcsolt, és attól kezdve se kép, se hang. Arra gondoltam, talán az akkumulátora sülhetett ki, de mint kiderült, szoftverhibás lett, így szerencsére könnyen orvosolható volt a probléma, s mivel még garanciális, ingyen megjavították egy, a Westendben lévő márkaszervízben. Közben a héten még Berta jelezte, hogy ma Tibiéknek is lesz két budapesti fellépése, de mivel nekem próbanapnak indult a mai,  értelemszerűen lemondtam a két koncertet.   Mikor azonban Ricsosz tegnap este jelezte, hogy nem lesz ma próba, megbeszéltük Bertával a chaten, hogy akkor, ha mindkettőre nem is , de a délután 15 órásCrystal-koncertre,   mely egy Richter Családi Napon lesz, elmegyünk.  A Crystal Zenekar Üzenőfalán azonban az is felvetődött, hogy lehet, hogy zártkörű, céges  rendezvényekről van szó, melyről pontos információt Gáborék sem tudtak mondani. Előtte egy másik helyszínen 13:45-kor léptek fel, így jutottunk Bertával arra az elhatározásra, hogy mivel elég húzós lenne átérni egyikről a másikra, így inkább a 15 órásra megyünk, ha nem zártkörű, mivel a Richter Gyógyszergyár Kőbányán található, viszonylag közel az Örs Vezér  teréhez. Mikor azonban a telefonom elromlott, írtam Bertának egy pár soros emailben, meg később  egy utcai érmés telefonfülkéből fel is hívtam, s hagytam üzenetet Hangpostáján, hogy valószínűleg nem érek oda, mert el kell mennem megjavíttatnom a telefonom, mivel nekem ez fontos munkaeszközöm is. A telefonszervízből délután háromnegyed háromkor jöttem el a már átszoftverelt, újra kifogástalanul működő telefonommal, így fel is hívtam, mire mondta is, hogy végülis kiderült, hogy zártkörű volt a buli, mivel ő odament, de ő is csak ott tudta meg egy ottani illetékestől. Viszont este az Eurocenterben egy Interspar  által szervezett gálaműsor volt, mely este hatkor kezdődött, így megbeszéltünk egy találkozót. Én már háromnegyed négy körül átértem az 1-es villamos Bécsi úti végállomásánál található bevásárlóközpontba, Berta kb. negyed öt körül érkezett, közben Ancsival beszélt telefonon, én is váltottam vele pár szót, mivel Ancsi vizsgaidőszakban van, így most nem tudott velünk tartani.

 

Ezt követően felmentünk egy, a bevásárlóközpont első emeletén lévő étterembe, ahol egy-egy adag olaszos, tejfölös csirkét ettünk hasábburgonyával, Berta colát ivott hozzá, én nem ittam semmit, mert sört kívántam, de abból csak dobozos volt, korsó-, vagy pohár nem.  Ezután mentünk át az Alexandra Könyvesbolt elé, ahol épp az esti koncert előkészületei folytak, mivel  a földszinti Interspar áruház előtti kicsi alapterületen  egy koncertszínpad nem fért volna el. A színpadi előkészületek alatt a Könyvesbolttól kicsit távolabb  két aerobik-tánccsoport szórakoztatta a Tisztelt Nagyérdeműt, majd este 19 órakor Márk következett, már a koncertszínpadon, őt követte fél nyolctól a Desperado, akiknek dalait már annyiszor hallhattuk, főleg Berta, hogy ő már mindegyik dal előtt rögtön tudta, melyik dal következik, be is mondta az első sorból, mire Betti, a Zenekar énekesnője meg is jegyezte, hogy „Olyan jó, hogy már van egy beépített emberünk, aki tudja,  mikor melyik dal következik, ha esetleg mi nem emlékeznénk rᅔ – ezt  természetesen hatalmas tetszésnyílvánítás fogadta a közönség soraiban. Sőt,  egy gyors  bemutatkozást követően mostmár Berta nevét is megtudták.  Este 20 órától Szikora Róbert és az R-Go Gidák műsora következett, mivel azonban Berta elég messze lakik innen, úgy döntöttünk, elindulunk hazafelé. Az 1-es villamossal az Árpád-hídig, onnan a 3-as metróval a Deák térig még együtt, én ott kiszálltam a metróból, Berta pedig ment tovább a Kőbánya-Kispesti végállomásig, mivel neki onnan még egy buszra kell átszállnia hazafelé.  Nekem már elég volt csak hazasétálni.   Borongós, esős idő volt, ezért gondolták a rendezvény szervezői, hogy ezúttal – az Interspar-koncertek eddigi hagyományával ellentétben – bent tartják meg a koncertműsort, biztonságos, fedett helyen – de a remek hangulat mindenért kárpótolt mindnyájunkat – köszönet érte mindenkinek, akinek ebben része volt…!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr386083357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása