Ahogy ez már ide s tova 16 éve hagyomány, idén augusztusban is zajlik a Sziget Fesztivál. Kezdetben Diáksziget, majd Pepsi Sziget, majd végül Fesztivállá avanzsált az évek hosszú során, miközben egyre színvonalasabb hazai- és külföldi zenekarok, DJ-k, fellépők szórakoztatják a Tisztelt Nagyérdeműt. Jómagam a Civil Rádió Fesztivál Kommandó csapatával lehettem abban a szerencsés helyzetben, hogy ma ott járhattam.
Nem sokkal délelőtt 11 után találkoztunk a stáb vezetőjével, Herman Ritával. Mindnyájan külön-külön érkeztünk, illetve mentünk be a Fesztiválnak otthont adó Óbudai Hajógyári Szigetre a Békásmegyerig közlekedő HÉV Filatori gát megállójától, úgy beszéltük meg, hogy a csónakháznál találkozik a csapat. A stáb tagjai voltak: Herman Rita, a Fesztivál Kommandó stáb vezetője, Csurcs Mónika és Nagy Navarro Balázs, valamint jómagam. Igaz, először csak kettesben voltunk Ritával, a többiek csak a délutáni órákban érkeztek meg. A Fesztivál ideje alatt idén is naponta háromszor jelentkezünk be, először a délután 13 órás Hírek után, majd a 16 órás Híreket követően, 10-10 percben, majd pedig este 18 és 19 óra között, amikoris az élő bejelentkezések mellett az előző napra kiküldött, pontosabban önként tudósításra vállalkozó stábtagok rövid helyszíni interjúiból, riportjaiból készült összeállítás hallható. Így történt ez ma is, és így lesz ez holnap is, amikoris este például általam készített interjúkat, riportokat is hallhatnak Hallgatóink. Az első bejelentkezést jómagam vállaltam.
S hogy mi is legyen a téma? Majd kitaláljuk állapodtunk meg Ritával, majd elindultunk szétnézni a Szigeten. Nem sokkal dél után egy különleges helyszínre értünk, egy furcsa, légvárszerű, vagyis inkább egy labirintusra emlékeztető sátorhoz, az ugynevezett Lumináriumhoz, melyet egy angol mérnök tervei alapján, kézzel készült, dupla falú sátorlabirintus. A dupla sátorréteg között erős levegőáramlás, mint a légvárakban, csak épp az alja hagyományos sátoralj, így mi magunk viszonylag egyenes talajon jártunk, már amennyire egyenesnek leeht nevezni egy füves terepet. A dupla sátorfal bizonyos pontjai piros, míg más pontjai kék, illetve zöld áttetsző anyagból készültek, a többi ezüstszínű, nem áttetsző, egy bent szinte teljes volt a sötétség, kivéve az áttetsző anyagok mellett, amiken keresztül beszűrődött a kinti természetes fény, illetve a napfény, ezáltal az odabent sötét labirintus három színű éjszakai fényekben tündöklőnek látszott, miközben halk, viszonylag egysíkú, monoton, mégis nyugtató, relaxáló zene szólt folyamatosan, időnként madárcsiripeléssel színezve. Az építmény belsejében átlagember testméreténél alig szélesebb járatok, kamrák, látogatásunkkor szinte mindegyikben ültek vagy feküdtek, a dupla rétegű falban folyamatos légáramlat miatt nincs szükség belső merevítőkre, így az ember a kezét kinyújtva bármerre lufiszerű anyagba ütközik, és ezáltal az egész labirintus mintha lélegezne. A sátoralj is, és az oldalfalak olyan vékonyak, hogy az üzemeltetők mindenkit óvatosságra intettek, hogy vigyázzanak, nehogy elszakadjon a 2.5 milliméter vastagságú anyag, egyszerre csak tizes csoportokban engedik be az érdeklődőket, és a sátoraljzat tisztán tartása érdekében a labirintus előterében a cipőnket kint kellett hagynunk, mindenki kapott egy, a cipőjét azonosító sorszámot, mely által távozáskor mindegyik pár cipő tulajdonosa azonosítható. A hosszú sor és a sátorfal miatti nagy páratartalom és a csaknem 45 fok meleg miatt a javasolt bent tartózkodási idő maximum negyedóra. A mérnöki feladat pedig nyílván annak a problémának a megoldása volt, hogy noha e különleges sátorépítvmény kívűlről egy hosszúkás légvárnak látszik, belül, ha az ember a bejárattól - amely egyúttal kijárat is - elindul, és az egyes "kamrákat" elválasztó félköríves járatok közül az előtte vagy vele szemben lévő bármelyik járatba lép, abban az adott pillanatban úgy tűnhet, folyamatosan egyirányba halad - mégsem téved el, sőt, nem csak, hogy nem téved el, hanem maximum 4-5 berc múlva kijut. Természetesen mindjárt adott is volt a téma, az élménybeszámoló első bejelentkezésünkkor, melyet jómagam vállaltam. Rákos Gábor technikus kollégám hívott, majd kapcsolt adásba, és mivel a stúdióban műsorvezető nem volt bent, így folyamatosan végigbeszélhettem a műsoridőt, illetve a tíz percet nem is beszéltem ki, talán csak 6 percet beszélhettem, ezután a Szigetes beszámoló végére még egy rövid zenére is futotta.
A bejelentkezést már egy árnyékos teraszról ejtettük meg, egy kávéház teraszáról, melyen ezután egy jóízű feketével és ásványvízzel oltottuk szomjunkat, majd irány az Ability Park, ahol csatlakozott hozzánk egy kísérő is, és egy újabb különleges helyszín: kerekesszékes bemutatópálya, amely egy építkezési állványzatból készült, kb. egy átlagos méretű, két emeletes lakóépület magasságba vezetett fel, kanyarokkal, emelkedőkkel, illetve a végén lejtőkkel, melyen az érdeklődők kipróbálhatták a kerekesszékkel való közlekedést nem könnyű. Természetesen jómagam is kipróbáltam, így az este 18 19 óra közötti bejelentkezések alkalmával a nyitó bejelentkezésben ismét volt miről beszélgetnem, megosztva Csurcs Mónika Kolléganőmmel, aki ezután, mint külső szemlélő, mivel épp az oktatópálya kipróbálása alatt érkezett oda, s látott meg engem, bátorságom méltatta, hogy vettem a bátorságot, és kipróbáltam a szerinte sokak számára sokkoló helyzetet. A park másik részén speciális képernyőolvasó- és nagyító programokkal felszerelt számítógépeket próbálhattak ki az érdeklődők, vagyis az éplátók, hogy milyen érzés vakon dolgozni egy PC-vel. Az egyik ott dolgozó Kolléga arról számolt be, hogy tapasztalatai szerint a látókat nem döbbenti meg annyira a szembekötősdi, mivel természetesen mindenkinek bekötött szemmel kell a géphez ülnie, hogy még a billentyűzetetse lássa, sokkal inkább az az akciójelenetbe illő, hogy a látó ilyenkor is ösztönösen az egér után nyúl(na), ha látná, hol az egér. Az azonban biztos, hogy mindenki számára fordulatot, szemléletváltást jelent, aki egyszer kipróbálja, erre külön ki is tértük az erről készülő interjúban, hogy nyílván nem véletlen képviseltetik magukat a Szigeten, hiszen itt sok a fiatal, akiknek szemléletét még formálni lehet.
Mivel Móni csak a kerekesszékes magánszámom alatt érkezett, és nem bírtam megállni, hogy ne meséljem el neki a Lumináriumban tett látogatásom élményét, miután végigjártuk a Civil sátrakat, a Világzenei Színpadot, ahol nem sokkal fél öt után egy ír zenekar adott koncertet, visszamentünk hát a labirintusba, ott ért minket Magyar Ádám telefonja a stúdióból, adásba hívott minket nem sokkal este 18 óra után. A mobiltelefonokat nem kellett kikapcsolni a labirintusban, így a kellemes csöndben, pontosabban csak a háttérzene mellett volt lehetőségünk bejelentkezni, és mesélni az Ability Parkban tett látogatásomról, illetve említettüjk még a különféle színpadi rendezvényeket, és azt, hogy a Civil sátraknál különféle fórumokon vehettek részt az érdeklődők mi egy környezetvédelmi fórumba hallgattunk bele, ahol az atomenergia felhasználásáróll tartottak előadást. Noha azért a koncertszínpadok előtt jóval nagyobb volt az érdeklődés.
Az utolsó, nem sokkal este 19 óra előtti bejelentkezést Rita és Balázs vállalták, akik a Világzenei Színpad előtt maradtak így a Lumináriumból kiérve, mondván, nekünk már nem kell dolgoznunk, Mónival egy-egy pohár sörrel dícsértük a napot, nyugtázva, hogy minden a tervek szerint zajlott köszönet érte a Szigetnek és a Civil Rádió Szerkesztőségének, akik lehetőséget adtak nekünk, na és a Hallgatóságnak, akik remélhetőleg jó sokan hallgattak minket. Jómagam pedig köszönöm a segítséget az Ritáéknak és az Ability Park kísérőinek.
