...Amire már hetek óta nagy izgalommal vártunk, megérkezett. Megjelezt a Crystal "Karácsony" című albuma, amely ugyan a Zenekar 5. nagylemeze, mégis kicsit rendhagyó a Crystal-lemezek sorában. Rendhagyó, mégpedig azért, mert az eddigiektől eltérően a Crystal idén új dallal nem rukkolt elő, ez az album közismert - főképp - karácsonyi dalokat tartalmaz - de természetesen mégis egyedi, eredeti Crystal-os hangzásban. Olyan klasszikus karácsonyi dalokat hallhatunk, mint például a "Silent Night" ("Csendes éj"), vagy Irving Berlin "White Christmas" című dalát, de mindenképp említést érdemel Ralph Blane és Hugh Martin "Have Yourself a Marry Little Christmas" című dala, vagy Charles Gounod "Ave Maria" című klasszikusa. A klasszikus karácsonyi dalok mellett az albumon felcsendül még két régebbi, a sorba illő Crystal-dal, a "Béke" és a "Ha velem élsz" című dalok. Kuriózumként érdemes megemlíteni a Piramis együttes "Ajándék" című, Som Lajos és Köves "Pinyó" Miklós által írott dalát, melyet egykor Révész Sándor és Gallai Péter vitt sikerre, most pedig természetesen a Crystal tagjai előadásában hallhatjuk. A lemez végén három dal instrumentális, karaoke változata is felcsendül: "Kis Karácsony, nagy Karácsony", "White Christmas" és a "Silent Night".
Mit is mondhatnák? Semmi újat, amit ilyenkor szoktam: a Crystal most is maradandót alkotott. Még akkor is, ha most csak a hangszerelés és néhány dal magyar fordítása fűződik a Zenekar tagjainak nevéhez (elsősorban Kasza Tibiéhez), mégis mindegyik dalt egyedivé tesz az eredeti, senkivel nem összetéveszthető, ének nélkül is jól felismerhető Crystal-hangzás. Gratulálok, és köszönjük...!