E hét csütörtök este igazán kellemes zenei csemegében lehetett része azoknak, akik - velem együtt - ellátogattak a Fonó Budai Zeneházba. Ráadásul teljesen véletlen egybeesés, hogy a Civil Rádió elindított egy új kezdeményezést, egy Civil Klubot, mely egy hetente jelentkező rendezvénysorozat a Fonóban, melyben Rádiónk különféle műsorai, illetve azok készítői mutatkoznak be Hallgatóinknak, külön, minden egyes kategóriában, mint például szociális témában, környezetvédelemben, a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó műsorok, vagy épp a könnyűzene, azon belül is - e héten épp - a rockzenei műsorok készítői mutatkoztak be - ezzel is népszerűsítve a Magyarországon sajnos egyre ritkábban játszott műfajt, a rockot, a bluest, a dallamos metálzenét. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy elfogadta meghívásunk a legendás Mini együttes frontembere, Török Ádám énekes, zeneszerző, fuvolista. Valamennyi, a kötetlen - a Fonó büféjében lezajlott - beszélgetésben résztvevő műsorkészítő és természetesen a Művész Úr is egyetértett abban, hogy ma nincs igazán kimondott rockzenei rádió, ahol e műfaj igazán képviseltethetné magát - mi azonban igyekszünk olyan zenei arculatot formálni, melyben javarészt az élő zene kap lehetőséget, teret. Eddig is vállalható volt a Civil Rádiónak ezen arculata - de most elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy méginkább vállalhatóvá, egyedivé, azonosíthatóvá tegyük.
A kötetlen diskurzus egyte háromnegyed nyolcig tartott, már csak azért is, mert Török Ádám még egy esti fellépésre igyekezett, sokan pedig talán épp hazafelé indultak. Szép számmal voltunk a közönség soraiban is, jómagam, bár rendelkezem némi zenei ambícióval, inkább csendes megfigyelője, hallgatója voltam a "szakértők" beszélgetésének. Nem így este 20 óra után, amikoris - teljesen véletlen egybeesés talán, vagy - ki tudja, lehet, hogy mégsem - a Kormorán Memory Band Klubkoncertjét és egy-vendégzenekar első szereplését hallgathattuk, élvezhettük a Fonó színháztermében. A Kormorán Memory Band Magyarország - talán - első folkrockzenekara, aely több, mint három évtizede színfoltja a magyar rockéletnek, a rockzenét magyar népzenei motívumokkal ötvözve - így jól megférnek egymás mellett a basszusgitár, a torzított gitárok és a hegedűk, időnként a fuvola, vagy épp a duda. A kellemes zeneszámok közben pedig a Zenekarvezető Margit József, basszusgitáros, énekes remek sowman-ként, műsorvezetőként is fokozta a remek hangulatot, még, ha sajnos alig lehettünk vagy ötvenen, néhány asztal,, rajtuk gyertyákkal, körülöttük székekkel - vagyis a hangulat sokkal inkább volt klubhangulat, mint egy színházi előadás. A KMB koncertjét pedig egy meglepetés-zenekar "szakította meg" - amely nem más, mint a hajdan engem is tagjai sorában tudható Déva, melyet Ricsi - mint utóbb kiderült - újjá szervezett, a billentyűknél jelenleg a "Nem adom fel" együttes ifjú tehetsége, zeneszerzője, Varga Árpád, Benjey (vagy ahogy fellépésük végén Ricsosz bemutatta, Golyó) foglalt helyet, és vitt remek harmóniákat minden egyes dalba. Ricsi zenei világa sokban hasonlít a KMB világához, mégis egyedi, a hangszerelés is kicsit más, főleg azért, mert általa a fuvola, mint szólóhangszer dominál. Ami számomra külön öröm, hogy Ricsi régóta dédelgetett álma vált valóra ezen az estén, melynek egyelőre csak a Fonó és ez a kis közönség volt szem- és fültanúja, de hamarosan talán nyílvánosságra kerül a Zenekar hangmérnöke, Miks Csabi által készített felvétel. Sokakban merülhet most fel a kérdés, hogy ez milyen érzelmeket váltott ki belőlem? Nos, az első pillanatban, amikor még odakint az előtérben meghallottam a beállást, a hangpróbát, és Ricsiéket (mivel előzőleg nem tudtam, hogy ők is itt lesznek), kicsit összeszorult a torkom, elő-előjöttek a régi - ma már fájó - emlékek, hogy bizony mennyi közös szép hétvégénk, meg hétköznapunk is volt együtt. S hogy amit Ricsi egykor velem képzelt el, s álmodott meg, ma mással váltja valóra egy ostoba, mondvacsinált félreértés, gyermeteg dolog miatt. Majd mikor már odabent voltunk, és kezdetét vette a remek koncert, melynek végén vastapssal köszöntük meg nekik azt a kellemes bő vélórát, amit szereztek nekünk, egyre inkább azt éreztem, hogy teljesen lényegtelen, hogy velem vagy nélkülem, velem vagy mással, a lényeg, hogy Ricsi álma megvalósult - és számomra ez volt az igazi öröm. Mert bizony számomra sokkal fontosabb a mások öröme, talán kevésbé örültem volna, és lettem volna boldog odafent a színpadon, ha én is ott álltam volna köztük, mint így, idelentről, a közönség soraiból, látva, hogy egy régi jóbarát mennyit fejlődött az elmúlt csaknem 12 évben, és íme, hová jutott. Nyílván nem a csúcsra, talán még a közelébe sem, de jó úton halad afelé. És ha már ezen az estén szó esett a rockzenéről, hogy milyen kevés teret is kap a magyar médiában - hát - meg is ígértem Ricsiéknek - a Civil rádióban gondoskodni fogunk arról, hogy minél nagyobb teret kapjon, és ezzel együtt a Déva is minél több lehetőséget kapjon a megmutatkozásra. Rövid bemutatkozásuk után volt lehetőségem gratulálni nekik személyesen is, hiszen a két zenekar műsorai között volt egy-egy 10-12 perces technikai szünet az átszerelés miatt. Az est végén pedig a KMB tagjaival is, köztük is elsősorban Jeney Szilveszterrel - akivel Ricsosz pár éve egy szerencsés véletlen folytán jó barátságba került, így ennek köszönhetően mutatkozhattak be e szűk nyílvánosságnak - váltottam pár kedves szót, már az sem volt érdekes, hogy mindenki mindenkivel összebarátkozott, összetegeződött (mi is Szilveszterékkel). A KMB műsora alatt az első sorban lévő asztaltársaságban mellettem Árpi ült, akit talán most láttam leginkább boldognak, ugyanis - úgy tűnik - megtalálta élete párját, Sugár Anna jeltáncművész személyében, vagyis úgy tűnik, túl a harmincon mindketten egymásra találtak,, örömmel újságolták, hogy Árpi néhány hete megkérte Anna kezét - a hivatalos eljegyzés pedig idén júniusban lesz.
Végre, igazán boldog emberek társaságában lehettem, így magam is boldogsággal, és egy kellemes zenei élménnyel a szívemben indultam haza, már este 11 óra után - köszönet érte Nektek, akik szívetek, lelketek beleadtátok odafent...
