Ezen a hétvégén immár 18. alkalommal zejlott a "Wekerlei Napok" című rendezvénysorozat Budapest egykori munkásnegyedének, a 2008-ban megépülésének századik évfordulóját ünneplő Wekerle telep Főterén.
A háromnapos rendezvénysorozat idején több hazai előadóművész, zenei- és táncegyüttes szórakoztatta a nagyközönséget, emellett pedig a Főtéren igazi vásári hangulat volt, különféle vásárosok kinálták saját maguk készítette portékáikat, pl. népzenei hangszerkészítő kínálta hangszereit, mint pl. nádból faragott sípokat, békacsalogatót, vagy agyagból készült körtemuzsikát.
A mai nap pedig – a rendezvény zárónapjaként, s mondhatjuk, fénypontjaként – a tolerancia, a szolidaritás jegyében tellt. Romhányi András, e rendezvény szervezője úgy gondolta, hogy most az idén legyen ez a nap a Szolidaritás napja – így kívánták Kollégái segítségével felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy minden ember egyenlő. Különösen nagy hangsúlyt helyeztek a fogyatékossággal élők élethelyzetének, így a látás-, hallás-, mozgás- és értelmileg sérült emberek mindennapjainak bemutatására. Volt kihelyezett „mini Ability park”, ahol az érdeklődők kipróbálhatták a kerekesszékben való közlekedést, akadályokat kerülgetve, illetve még emellett különféle ügyességi feladatokban, játékokban is részt vehettek, pl. az akadálypályán véletlenszerűen elhelyezett, fejtetőre állított zsámolyokba színes kuglibábukat kellett beledobniuk, természetesen kerekesszékből. A „Motiváció” Mozgássérülteket Támogató Alapítvány sátrában ezúttal látássérültek is voltak, az érdeklődők pedig bekötött szemmel különféle logikai játékokat játszhattak, illetve illatmintákat tartalmazó üvegcséket kaptak, melyeknek illatát fel kellett ismerniük – ez nagyjából sikerült is. Emellett a „Vigyázó Szemek” – Kutyával az Emberért Alapítvány jóvoltából az érdeklődők bekötött szemmel vakvezető kutyák segítségével közlekedhettek is egy rövid szakaszon, amely szakasz természetesen nem volt elkerítve, elkülönítve a rendes betonutaktól, így a többi járókelő között kellett megtenniük a kb. 2-3 perces rövid sétát úgy, hogy a kutya gazdája hosszú pórázon, mint egyfajta „kantáron” fogta a kutyát, miközben az érdeklődő bekötött szemmel, bal kezében a hámot foghatta a kutyával. A kiképzés tehát ezúttal a már egyébként jól kiképzett kutyákat tette próbára, akik jól tűrték a megpróbáltatásokat, hogy ez idő alatt talán több ember fogta a rajtuk lévő, s egyébként kizárólag a gazda által fogott hámot, mint ahánnyal valaha életükben, még kölyökkorukban, a kiképzés 6-8 hónapja alatt találkoztak. Külön öröm volt számomra, hogy a Civil Rádió tudósítójaként részt vehettem e rendezvényen, Romhányi András és Kolléganője, Horváth Mariann jóvoltából, meghívásukra, s három járókelő, részt vevő, köztük két gyerek is mesélt mikrofonom előtt az első élményekről, benyomásról, miután eme szituációs játékokat kipróbálták. Utóbbi kettő természetesen szülei engedélyével, hozzájárulásával, hogy aztán a mai eseményről készült riport egy szeptember végi, valószínűleg e hónap utolsó péntekén elhangzó „Handycap” adásunkba kerüljön.
A Főtéren felállított nagyszínpadon pedig délelőtt gyermek- és ifjúsági programokkal várták az érdeklődőket, többek között délelőtt 11 órától Gryllus Vilmos énekes, gitáros, zeneszerző, vagy ahogy szakmai berkekben hívják, "a nagy mesemondó" szórakoztatta a nagyérdeműt. Délután pedig jelnyelvi táncbemutató, a nap folyamán megrendezett különféle ügyességi vetélkedők, sportversenyek győzteseinek kihírdetése, díjazása, majd 16 órától a látássérült zenészekből álló, reneszánsz-, korabarokk- és középkori népzenét játszó Landíni együttes tette még inkább emlékezetessé, felejthetetlenné a színes programot. A rendezvénysorozatot este 18 órától Szekeres Adrienn és Hevesi Tamás koncertje, majd pedig tűzijáték zárta.
Köszönet ezért a remek hangulatért, a tanulságos helyzetekért, játékokért e rendezvény valamennyi szervezőjének - bízunk abban, hogy e rendezvény elérte eléri majd a célját, elősegíti a társadalmi szolidaritást, a szemléletváltást - különösen fontos ez a mai, kirekesztés elleni kűzdelemben.