Október 28-i "Fillagória" adásunkban stúdióvendégem Benkő Dániel a WWF Magyarország Alapítvány munkatársa volt.
Dániel az Alapítványnál végzett munkája során - többek között - évi 40.000 tonna CO2 kibocsátásának megelőzésén dolgozik majd. Az év folyamán nem csak népszerűsíteni igyekszik a vállalatok, települések és közintézmények felé az energiatakarékosságot, de segítséget is ad számukra az energiahatékonyság növeléséhez. Az így elért eredmények ismertetésével pedig az a célja, hogy újabb közösségeket buzdítson az energiatudatos gondolkodásra. A 25 éves szakember a Szegedi Tudományegyetemen Geográfus-Környezetkutató szakon végzett, 2007-ben pedig az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Klimatológiai szekciójában első helyezést ért el.
Stúdióbeszélgetésünk előtt, miközben Dániellel készültünk az esti beszélgetésre, néhány perccel adásunk előtt, néhány Kolléganőm ízléstelen megjegyzéseket tett, mely szerint "ciki ezzel a névvel élni", hogy változtasson nevet, mert hogy sokan a manapság kevésbé népszerű lantművész Benkő Dániellel azonosíthatják, akit az utóbbi években az egyik hazai kereskedelmi televízió valóságshow-iból, illetve botrányairól ismerhet a nagyközönség. Kedves Hallgató/Olvasó! Mielőtt ítéletet mondasz a név hallatán/olvastán, kérlek, hallgasd meg a Dániellel készült interjút, s mindjárt kiderül, hogy a "ruha" nem minden, a név nem minden, az a minden, ami, vagy aki mögötte van! Ahogy tette ezt egy kedves betelefonáló Hallgató, Anna is, aki végighallgatta, és hozzászólásával, feltett kérdésével formálta az egyébként is remek hangulatú beszélgetésünk - köszönjük szépen! Legyen elég annyi, hogy pusztán véletlen névrokonság, semmi más, mi pedig elhatárolódunk az effajta megjegyzésektől, na és persze az ezek alapjául szolgáló kereskedelmi műsoroktól! A "mi Dánielünknek" pedig szívből gratulálunk az eddig elért teljesítményéért, eredményeiért, további eredményes munkát kívánunk sok szeretettel!