2009. november 4-én Hazánkba érkezett a Világ Körüli Menet a Békéért és az Erőszakmentességért. A 2009. október 2-án (Mahatma Gandhi születésnapján, mely napot az ENSZ az Erőszakmentesség Világnapjává nyilvánította) Új-Zélandról indult menet a 34. napján ért Budapestre, majd 2010. január 2-án, a 3000 m magasan, az Andok csúcsai között létesített Punta de Vacas-i Parkba érkezik, s ér véget.
A menet delegációjának magyarországi látogatása alkalmából egy igazán emelkedett hangulatú esemény részesei lehettünk. A "hivatalos" rendezvény ugyan este 18 órakor a budai Clark Ádám téren Szigeti Balázs, a Humanista Mozgalom szóvívőjének megnyitóbeszédével, majd a csatlakozó civil szervezetek képviselőinek felszólalásával kezdődött, a sajtó, a média munkatársai azonban már délután 14 órakor az Erzsébet téri Gödör Klubban egy sajtótájékoztatón vehettünk részt, mely sajtótájékoztató észtvevőki a Világ Körüli Menet szóvivője, Rafa de la Rubia, Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, Szigeti Balázs a Világ Körüli Menet magyarországi szóvivője - többek között az erőszak megfékezésére, a háborúk, a fegyvekezés azonnali befejezésének szükségességére hívták fel a figyelmet. Szigeti Úr hozzátette: Miközben a világ az eddigi legmélyebb gazdasági válságában van, eddig rekord pénzösszeget költenek fegyverkezésre, főképp atomtöltetekre. Jelenleg a világon annyi atomtöltet van, melyek összerejével 30-szor el lehetne pusztítani a Földet.A közel egyórás sajtótájékoztatót követően egy csaknem másfél órás szünet, kötetlen beszélgetés következett, mely alatt lehetőségünk volt ismerkedésre, kérdésfeltevésre a résztvevőkhöz. Ezt követően egy látványos felvonulás keretében elindultunk a Gödörtől a Deák Ferenc tér - Astoria - Kossuth Lajos utca - Ferenciek tere - Erzsébet híd - Budai alsórakpart útvonalon át a Lánchíd budai hídfőjénél lévő Clark Ádám térre, ahol a sajtótájékoztató 50-70 résztvevőjéhez képest szép számú tömeg várta a beszédeket, miközben természetesen a felvonulás alatt egyre többen és többen csatlakoztak hozzánk. A felvonulás alatt segítségemre volt Szabó Anita, a Humanista Mozgalom önkéntese, sajtóreferense és még jónéhány önkéntes, akik egyfajta "szakkommentátorként" segítettek abban, hogy a rendezvényről készült hangfelvételen, későbbi Civil rádiós tudósításban mindenről hitelesen tudósítsuk Hallgatóinkat. Közben időnként hangosbeszélőn hallhattuk a Menet követeléseit: za egyes országokban állomásozó idegen katonai hatalmak azonnali kivonulását, az atomfegyverek azonnali leszerelését, meg nem támadási szerződések megkötését az egyes országok között.
A beszédek sora 18:00 órakor Szigeti Balázs szóvívő megnyitóbeszédével kezdődött, melyben Balázs a sajtótájékoztatón már elhangzott mondanivalóját ismételte el, immár szélesebb nyílvánosság előtt. Őt követte néhány támogató szervezet, az egyes beszédeket hatalmas ováció fogadta. Ezalatt bárki vásárolhatott ugynevezett fáklyajegyet, melyért a rendezvény végállomásán, a Sándor Palota előtti Szent György téren egy-egy fáklyát vehetett át, melynek meggyújtásával, hatalmas kört alkotva a világkörüli békét szimbolizáltuk, egyfajta üzenetként a világ vezető hatalmai szmára.
Az eseményt a csatlakozott szervezetek, közösségek képviselőinek, többek között A Város Mindenkié, az ATTAC, a Baloldali Feminista Hálózat, Baloldali Zöldek-Zöld TETT, az Evangélikus Egyház Női Misszió, a Greenpeace, a Háttér Társaság a Melegekért, a Humanisztikus Korszak Alapítvány, a LAÉT, a Magyarországi Munkáspárt 2006, a Magyarországi Muszlimok Egyháza, a Nemzetközi Szent György Vitézei Lovagrend, a Tan Kapuja Budhista Egyház, a Vöröskereszt és a Zeitgeist Mozgalom 1 mondatos felszólalása és közös "kérés-ceremónia" zárta.
A "közös kérés" pedig, hogy mindenki egy percre csendesedjen el, és elmélkedjen, forduljon magába, és gondolkodjon el azon, hogy mennyivel szebb világban élhetnénk erőszak, fegyverek nélkül. A résztvevők, a csatlakozott szervezetek képviselői több alkalommal is példaként hozták fel Costa Ricát, ahol 60 éve nincs hadsereg. A szervezők a színpadon a hirosímai lángot elkezdték továbbadni, így mindenki a szomszédja fáklyájával próbálta meg meggyújtani a magáét. Az időjárás hamisítatlanul november közepéhez méltó volt, a szemerkélő esőben és az erős szélben a fáklyák is nehezen gyulladtak meg, az enyémet is vagy 10 percig próbáltuk meggyújtani - végül csaksikerült, így a végén már szinte önfeledt volt a hangulat, még, ha a rendezvénynek egyébként nagyon is komoly üzenete volt. Este nyolc körül, a beszédek és a fáklyás demonstráció végeztével mindnyájan jó érzéssel, reménnyel tellve indultunkl efelé a Clark Ádám tér felé, majd onnan ki-ki hazafelé.
Jómagam sokat kaptam e rendezvénytől, bízom benne, hogy e rendezvény üzenete mihamarabb eljut a világ nagyhatalmainak vezető politikusaihoz, s ha nem is a mi, de az utánunk következő generáció már egy szebb, jobb világban él majd.