Október 2-a, Mahatma Gandi születésnapja.
E nap világszerte az erőszakmentesség napja. Idén e napon indult útjára egy Világkörüli menet a Békéért, melynek delegációja november 4-én érkezett Budapestre. A delegáció megérkezése kapcsán egy figyelemfelhívó demonstráció zajlott Budapesten, a Gödör Klubtól az Erzsébet hídon át a Clark Ádám térre, majd onnan a Sándor Palota előtti Szent György térre tartó menettel, majd a delegáció fogadásával, élő fáklyás kör alkotásával, mellyel üzentük a Világnak, hogy elegünk van az erőszakból, követeljük - többek között - a világ atomfegyvereinek azonnali leszerelését.
Mivel jómagam súlyosan látássérült, így a Humanista Mozgalom számára is segítséget, kíséretet nyújtó aktivistái út közbeni tájékoztatásaiból egy komplett rádióközvetítés állt össze.
Üröm az örömben, hogy – ahogy a Humanista Mozgalom csaknem egy évig készült erre a rendezvényre, amely végre elérkezett, és – a farkasordító, hamisítatlan, november közepére jellemző hideg, szeles, szakadó esős időjárás ellenére - rendben lezajlott , úgy készültem én is arra, hogy a Civil Rádió, mint egyedüli hazai médium, e rendezvény médiatámogatójának hullámhosszán, na és persze az internet- és kábelhálózatán keresztül elsőként és egyedüliként számoljunk be Hallgatóinknak a komoly hangvételű, ám ennek ellenére mégis vidám, emelkedett hangulatú demonstrációról. Sajnos azonban a technika ördöge alaposan megtréfált bennünket, mert a Rádió egyik szerverének – melyre a korábban elkészült műsor feltöltésre került – meghibásodása miatt a műsor egy órával később kezdődhetett, és a beszámoló utolsó néhány perce, vagyis még egy, a műsorba szánt beszéd nem hangzott el most szerdai „Fillagória” adásunkban. Viszont szerencsére „Fillagória” című műsorunk minden adását megismételjük az eredeti adás napját követő hét szerdáján, vagyis páratlan szerdán délután 14:00 órakor – most sem lesz ez másképp, és akkor a teljes műsort, vagyis az utolsó, a műsorban elhangzásra szánt beszédet is meghallgathatjátok, kedves Civil Rádió-hallgatók! Addigis: e műsor honlapján meghallgathatjátok a műsort, sőt, még több, mint ami az adásban elhangzott, a demonstrációt megelőző, a budapesti Gödör Klubban tartott Sajtótájékoztatót, valamint az ugynevezett master, vagyis a vágatlan anyagot is, hogy aki nem lehetett ott, az is képet kapjon arról, ami ott történt. Ha teljes egészében átélni nem is tudja, mivel az éter nem adja vissza azt a hangulatot, de mégis hallja.
Hála a digitális technikának, az ördögével együtt, azért jó, hogy van! J J
A kellemetlenségért pedig ezúton is elnézést kérünk – a Technika Ördögének nevében is…