HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

ERŐSZAK-DÍJ A BÉKÉTLENEKNEK!!!

2009.12.10. 14:05 RUZSA_VIKTOR

A mai nap, december 10-e az Erőszakmentesség világnapja. Ennek alkalmából Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok 2008. végén megválasztott elnöke Nóbel-Békedíjat kapott. A Humanista Mozgalom Világkörüli Menet a Békéért elnevezésű kezdeményezésének zsűrije ma délben 12-13 óra között a budapest Kossuth Lajos téren Erőszak Díj 2009. dlnevezéssel "díjat" adományozott Bajnai Gordonnak, a Magyar Köztársaság Miniszterelnökének, amiért a Mozgalom követelései ellenére - nem, hogy a füle botját sem mozgatta, hanem - újabb 200 katonát küldött Afganisztánba. A díj egy márványtalapzaton álló ezüstözött serleg. A Miniszterelnök - érthető módon - nem jött el. A Parlament főbejárata és a vilamosvágány közti füves területen tizenvalahányan vártunk rá, majd miután nem jött, megkíséreltünk bejutni a Miniszterelnöki Hivatalba, ahol a Köztársasági Őrezred emberei ugyan szó nélkül beengedtek minket, de javaslatukra végül az Országgyűlési Levéltárba mentünk, ahol a Szigeti Balázs, a Humanista Mozgalom szóvívője levélfeladó ablakon keresztül adta át a serleget ao Intézmény egyik alkalmazottjának. Hogy hogyan reagál majd a Miniszterelnök úr erre a kis "ajándékra"? Hogy szégyelli-e majd magát, vagy lepereg róla, ahogy ez utóbbit sokan inkább feltételezzük róla? Majd kiderül,kíváncsian várjuk! A Civil Rádió valamelyik műsorában hamarosan hallhatjátok a kendőzetlen igazságról szóló felvételt. Rajtam kívül, mint a CR munkatársa, csak az MTI egyik fotósa volt jelen a média képviseletében, így nem volt nehéz centiméteres távolságra tartani a mikrofont az épp megszólalók és a serleget átadó Szigeti Balázs szájától, így aki minket hallhgat, az hamarosan első kézből, az egyetlen hiteles forrásból értesülhet majd az eseményről, és hamarosan felkerül majd a Fillagória című műsor honlapjára is vágatlanul!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr176083230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása