HTML

HAJNALI FÉNY

Friss topikok

Címkék

LEGYEN SÜTEMÉNY MINDEN ÜNNEPI ASZTALON!

2009.12.23. 22:46 RUZSA_VIKTOR

Megint eltellt egy év - nyakunkon a Karácsony!

December 21-én hétfőn délután a budapesti Nyugati téri aluljáróban több hazai- és nemzetközi civil szervezet - köztük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Civil Rádió - adományokat, élelmiszereket, süteményt gyűjtött hajléktalan, nélkülöző embertársainknak, illetve mi magunk is kedveskedtünk némi aprósággal, és egy kis meglepetés-koncertműsorral. Több, méltán közkedvelt hazai előadó lépett fel: a Romano Glasso, cigány népzenét játszó együttes, akinek felnőtt tagja, vezetője Lakatos György, illetve tanítványai, "gyermekei", akik remekül gitároztak, énekeltek, táncoltak. Szívet melengető érzés volt látni a sok éhes, nélkülöző embert sorban állni a süteményesasztaloknál, és átérezni helyzetüket - megállni egy kicsit, és elgondolkodni különböző emberi sorsokon.
Ezután az F. Zámbó Happy Band kedveskedett egy félórás jazz-, reggae-, és ska-produkcióval, két kiváló jazzénekesnővel és F. Zámbó István képzőművésszel, billentyűssel az élen.
Az estét a "Nem adom fel" együttes zárta, az est sztárvendége a Karthago és a Takáts Tamás Blues Band énekese, Takáts Tamás volt, aki 4 éves kislányával érkezett, és természetesen maga is, mint mindegyik más zenekarvezető, adott egy rövid interjút a rendezvény médiatámogatójaként kiálló Ciil Rádiónak, melynek két műsorvezetője, Görög Mária és Varga Árpád vezették a rendezvényt, jómagam pedig helyszíni tudósítást készítettem, karácsonyi, december 25-i "Handycap" adásunk számára.
A rendezvényen több olyan, hajléktalan emberrel beszélgettem, készítettem interjút, aki szégyell segítséget kérni, a rettenetes, napjainkban -20-22 fokos éjszakai fagyban aluljárókban, nyitott kapualjban, fűtött lépcsőházakban húzza meg magát, hacsak nem akad egy jó barát, akiben megbízhat. Lakatos György, a Romano Glasso vezetője maga is foglalkozott hajléktalanokkal, mivel a Református Egyházközségnél dolgozik, több önkéntes munkatárssal, így elmondta, hogy sokan félnek a hajléktalanszállókon gyakori rivalizálástól, az uralkodó farkastörvényektől, sokszor a gyengébbek brutalitásnak, erőszaknak is ki vannak téve.

*** *** ***

Mai "Fillagória" adásunkban pedig két témával foglalkoztunk: elsőként a december 10-i Erőszak Díj átadásáról készült helyszíi tudósításunk hallhatták Hallgatóink, majd élőben a stúdióban vendégem Angyal Józsefné Erika néni, a Hársfa Egyesület vezetője volt. Angyal Józsefné (Erika néni), a Hársfa fogyatékos (sport)egyesület vezetője:
Angyal Józsefné Erika néni elsősorban családi indíttatásra alapította meg a Hársfa Egyesületet, amely fogyatékos sportolókkal foglalkozó szövetségként 1992-ben alakult. Erika néni úgy látta, hogy középsúlyos értelmi fogyatékos fia, Sándor mellett sok sérült fiatalnak lenne szüksége arra, hogy szervezett formában utazzanak a helyszínekre. A javaslat hatására sorra jöttek létre a fogyatékos sportegyesületek, köztük a Hársfa, amely mára kilenc sportággal büszkélkedhet (atlétika, kosár, futball, pingpong, zsinórlabda, tollaslabda, úszás). Az egyesület működtetése során gyakran anyagi kihívásokkal kell szembenézniük, elsősorban tagdíjakból, egy százalékokból próbálják fenntartani magukat. Angyalné érdeme éppen azért becsülendő, hogy a rengeteg nehézség megoldására sokszor a családi kasszából juttat forrásokat. Erka néni munkásságáért 2009. december 7-én "Pannon Példakép" Díjban részesült, melyhez ezúton szívből gratulálunk, és ezúton is mindenkinek kellemes, áldott, békés Karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk szeretettel!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnalifeny2.blog.hu/api/trackback/id/tr236083226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása