Ma kicsit felborzolódtak a kedélyek kedvenc Zenekarunk házatáján. Ennek apropóját egy napokban felröppent hír adta, mely szerint Tibiék külföldi karriert terveznek ennek kapcsán néhányan arról beszélnek, hogy a Crystal feloszlik, mivel Lajtai Kati, a Zenekar énekesnője nem kíván ebben részt venni, ő inkább itthon maradna, és ideheza tervezné a jövőjét. Ezt ő maga is megerősítette, melyet Kasza Gábor tolmácsolt a Zenekar Hivatalos Weboldalán lévő Üzenőfalon. Végül azonban - úgy tűnik tisztázódott e félreértés, mivel Tibi elmondta, hogy a Zenekar nem oszlik fel, próbálták megfűzni Katit is, de az, hogy ő ebben nem kíván részt venni, az ő döntése volt, melyet Tibiék bár kétségtelen, csalódva vettek tudomásul elfogadnak, és tiszteletben tartanak. Tibi ezt néhány rajongó indulatos, elkeseredett beírására reagálva írta, mivel volt olyan rajongó, vagy legalábbis magát rajongónak valló ember, aki kifogásolta, hogy ennyit ér a barátságuk, stb. Én viszont inkább büszke vagyok Tibiékre, hogy végre eljutnak oda, ahová valók A CSÚCSRA! Hiszen az elmúlt években nyújtott teljesítményük alapján bátran mondhatom, bárhol a világban megállnák a helyüket gondolok itt a Trilógia koncertturnéra, vagy a szeptember 2-i Világok hangjai nagylemezbemutató koncertre, amely szintén elsöprőerejű sikert aratott a Feneketlen tónál. Erről egyébként volt barátnőm, Marietta jutott eszembe, akivel anno hároméve szintén egy Crystal-koncerten ismerkedtem meg még a budapesti Old Mans Music Pubban, majd ezután csaknem három hónapig jártunk. Majd mikor Marietta menni akart (vagyis szakítottunk), elengedtem a kezét. Azóta is sokan kérdezik, hogy miért engedtem el ilyen könnyen, ha egyszer ennyire szerettem, és még azóta is sokat emlegetem, hisz azóta sem bírtam túltenni magam a szakításon. Erre én ennyit mondok: pontosan ezért, mert szeretem, s ha az ember valakit szeret, akkor annak döntését tiszteletben tartja. Nincs értelme magához láncolnia a másikat, mert akkor azzal épp az ellenkező hatást éri el. Így én sem tettem ezt Mariettával, neki is sok szerencsét kívántam az életben Tibiéknek is ugyanezt kívánom! Ettől függetlenül Tibiék megerősítették, hogy a Crystal továbbra is működik, s idahaza továbbra is az eredeti felállásban koncerteznek majd, legfeljebb kevesebb koncertet adnak évente de a jó munkához idő kell, egy-egy igényes, színvonalas koncert mögött rengeteg háttérmunka, gyakorlás, próbák, szervezés van.
Ma este sikerült újjáélesztenem a http://www.lakatlansziget.hu chatszerveren korábban működött #Ezerhold szobát - amely mostantól újra működik! Mindenkit nagy-nagy szeretettel várok/várunk, természetesen új Barátokat is, de a régi Ismerősöket is nem kevesebb szeretettel, mint eddig...!